Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.07.26.

Dráma a Balatonon: már nem először történt ott tragédia, ahol a jászberényi testvérpár megfulladt

Egy internetező teljesen megdöbbent, amikor meglátta, hogy a jászberényi testvérek éppen ott haltak meg, ahol húsz évvel ezelőtt nagybátyja.

Az egész országot megrázta a hír, hogy tegnap Alsóbélatelepnél megfulladt egy jászberényi testvérpár. A 13 és 17 éves fiúk holttestét órákon át kutatták a mentők, a második gyermeket négy szonáros hajó kereste.

„A második gyermeküket körülbelül egy órával ezelőtt találtuk meg holtan. Ezek nem azok a szép napok, ami miatt az ember vizimentővé válik” – mondta el Bagyó Sándor vízimentő az ATV műsorában vasárnap este.

Fontos ismerni a vizet, amiben fürödni szeretnénk Fotó: Markovics Gábor

A vízimentő arra is kitért, hogy a déli part sajátossága, hogy bár biztonságot ad a part közeli sekély víz, de onnan mindössze pár méterre a helyiek által marásnak nevezett, hirtelen mélyülő árok húzódik, ami nincs kijelölve.

„Az elmúlt 20-30 évben is volt sajnos szerencsém ilyen esetekhez” – mondta Bagyó a műsorban. Szavait sajnos olyan is megerősítette, aki érintett korábbi, szintén ott történt tragédiában.

„Hihetetlen, hogy nagybátyám 20 éve pont ugyanott tűnt el! Én meg bátyámmal ugyanígy ott voltunk, nap mint nap! Isten nyugosztalja őket! – írta egy férfi a tragédia láttán.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt