RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő részletek a Deák téri késelésről: szórakozásból szúrta le a fiatalokat

Megdöbbentő részletek a Deák téri késelésről: szórakozásból szúrta le a fiatalokat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 17. 08:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta a 2020. május 22-én történt késelés miatt folytatott nyomozást, az iratokat az ügyészségre küldték meg.

Megdöbbentő részletek derültek ki a tavaly májusi Deák téri késelésről. Erről a rendőrök számoltak be, miután befejezték a nyomozást.

A brutális szurkáló attól indult be, hogy meglátott egy idegen társaságot vitatkozni. Ekkor azt mondta, hogy „mindjárt beugrok bokszolni”, majd elővett egy kést és rárontott a fiatalokra.

Fotó: police.hu

Egy 17 és egy 21 éves fiút szúrt halálra, majd a barátaival együtt elmenekült.

„A tanúvallomásokból idézve: teljesen beindult, azzal a jelszóval, hogy mindjárt beugrok bokszolni elővette a nála lévő kést. A neki háttal álló 17 éves Lászlót két alkalommal a hátán, majd két alkalommal mellkason szúrta” – mondta a tárgyaláson Gál Sándor életvédelmi osztályvezető.

„A másik fiút kétszer oldalba és egyszer mellkason szúrta, majd amikor a sértet megtántorodott a szúrásoktól, még nekifutott egyszer és mellkason rúgta. Még egyszer mellkason szúrta a fiút, aki ezután összeesett” – részletezte a bestiális támadást a rendőrfőnök.

Krisztián, aki azóta rács mögött ül, nem először késelt. Órákkal a tragédia előtt egyik nő ismerősével elloptak egy hangfalat, egy padon alvó férfitól, akit szintén megsebzett – tudta meg a Tények.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.