Ukrán édesanya: „Az állam elvitte háborúba fiamat, és holtan, egy zsákban adta vissza”

A fronton nemcsak hősök vannak. Sok ukrán édesanya szembesül azzal, hogy a gyermeke összeroppant a háború okozta megpróbáltatások alatt.

Ukrán édesanyák siratják elesett gyermekeiket, az áldozatok száma hadititok, az eltűntként nyilvántartottak száma is tízezres lehet. Sok katona öngyilkos lesz, róluk, hozzátartozóikról szól a BBC tudósítása.

Ukrán katonák, akiket összetörtek az átélt borzalmak

Kateryna nem tud könnyek nélkül beszélni fiáról Hangja remeg a dühtől, miközben elmeséli, hogyan tudta meg a hírt, hogy Orest 2023-ban meghalt a frontvonalon. A hadsereg hivatalos vizsgálata szerint „önmagának okozott sérülés” következtében halt meg, amit Katernya nehezen hisz el. Orest csendes, 25 éves fiatalember volt, szerette a könyveket és akadémiai pályáról álmodott. Édesanyja szerint gyenge látása miatt a háború kezdetén alkalmatlanná vált a szolgálatra, de 2023-ban egy toborzójárőr megállította az utcán. Újra megvizsgálták a látását, és harcra alkalmasnak ítélték. Nem sokkal később kommunikációs szakemberként a frontra küldték.

A helyi toborzóközpont tagadta a BBC-nek azt mondta, a látásromlás ellenére Orest "részben fitt" volt a háború idején.

Miután Orest a frontra került Donyeck közelében, egyre visszahúzódóbbá és depressziósabbá vált – emlékszik vissza Kateryna.

Az édesanya még mindig minden nap ír levelet a fiának – 650-et, és ez a szám folyamatosan növekszik –, gyászát csak súlyosbítja, hogy Ukrajna az öngyilkosságot nem harci veszteségként minősíti. Az öngyilkosok családjai nem kapnak kártérítést, katonai kitüntetéseket és nyilvános elismerést.

„Az állam elvette a fiamat, háborúba küldte, és egy zsákban lévő holttestet hozott vissza. Ennyi. Nincs segítség, nincs igazság, semmi” - mondja Katryna.

A kijevi Marijana története szívszorítóan hasonló. Férjét, Anatolijt géppuskásként vetették be Bahmut közelében, a háború egyik legvéresebb csatájában.

„Azt mondta, hogy egy bevetés során körülbelül 50 fickót öltek meg” – emlékszik vissza Marijana. „Másként tért vissza; csendesen; távolságtartóan.”

Miután elvesztette karjának egy részét, Anatolijt kórházba szállították. Egyik este, miután telefonált a feleségével, öngyilkos lett a kórház udvarán. „A háború összetörte – mondja könnyek között az özvegy. – Nem tudott együtt élni azzal, amit látott.”

Mivel Anatolij öngyilkos lett, a hatóságok megtagadták tőle a katonai temetést. „Amikor a frontvonalban állt, hasznos volt. De most már nem hős?” Marijana elárulva érzi magát: „Az állam az út szélére dobott. Odaadtam nekik a férjemet, ők pedig egyedül hagytak a semmivel.”