RETRO RÁDIÓ

Megrázó búcsúüzenet a budapesti lakásban elhunyt négytagú család ismerősétől

Megrázó búcsúüzenet a budapesti lakásban elhunyt négytagú család ismerősétől
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 29. 16:50

A rokonok és ismerősök gyászolják az elhunyt négytagú családot.

Mint arról a Ripost beszámolt, egy négytagú család halt meg szén-monoxid-mérgezésben hétfő este Budapesten. A VI. kerületi lakásban egy 45 éves férfi, egy 37 éves nő és egy 7, illetve egy 5 éves kisgyerek holttestére bukkantak. A Metropol úgy tudja, a család akár több napja is halott lehetett, ám ezt egyelőre nem erősítette meg a rendőrség. Információk szerint az elhunyt férfi azonos a péntek óta eltűnt és azóta keresett tarpai háziorvossal. Az orvos szerdán még büszkén posztolta a Facebookjára kisfia kitűnő bizonyítványát, de szokásától eltérően a gratulációkra már nem reagált.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A család egyik ismerőse most közösségi oldalán írt üzenetével búcsúzik az elhunytaktól:

„A halál olyan súlyos veszteség, hogy valójában soha nem lehet feldolgozni. Az emléke elhalványulhat a szeretett személynek, de hiánya mindig megmarad!„ – fogalmazott posztjában a család ismerőse, majd folytatta: „Legyen nektek könnyű a föld!”

„Nem ismertem őket, de könnyek nélkül nem lehet kibírni. Egy gyönyörű család, az angyalok vigyázzanak rájuk„ - írta egy kommentelő a búcsúüzenetre.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.