5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Brutális razzia: droglaborra csapott le a budapesti rendőrség – videó

Brutális razzia: droglaborra csapott le a budapesti rendőrség – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 09. 07:40

Öt luxusautót és 21 millió forintnyi drogot is lefoglaltak a rendőrök.

A budapesti és a miskolci rendőrök egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket.

Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelte ki M. Attila, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen 3 kilogramm marihuánát és 5 kilogramm amfetamint találtak, melyek értéke 21 millió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt – kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a 43 éves M. Attilát és a 46 éves P. Lászlót kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.