INSIDER

A hármas ikrek apukája: bűntudatom van a feleségem halála miatt

Alig pár nappal a szülés előtt tartotta Tamás és Niki házassági évfordulóját: arról beszélgettek, hogy ők lesznek a világon a legjobb szülők. Azonban Nikolett - miután megszülte három ikerbabáját - hirtelen rosszul lett és elhunyt. A gyászoló apa megtörten nyilatkozott.
  • Szerző: Ripost

Miután életet adott Mirának, Lénának és Milánnak, Niki hirtelen rosszul lett, majd férje karjai között elhunyt a kórházban. Tamást most bűntudat gyötri, úgy érzi, kicsit ő is felelős a történtekért - mondta el a %%-nak.

Közvetlen a szülés előtt is sokat kellett dolgoznom. Mikor Niki telefonált, hogy fájásai vannak, akkor is munkában voltam.

"Azonnal indultam volna, de rögtön mondta, hogy ez még csak az eleje, nyugodtan hazamehetek, nem kell egyből berohannom hozzá. Így én hazamentem. Amikor elindultak az igazi nagy fájások, siettem be, és ott álltam mellette végig. De most bűntudatom van, lehettem volna sokkal figyelmesebb vele" - mondta a gyászoló apa.

Már több mint három éve szerettek volna gyermeket, de sehogy sem jött össze. Mikor végre sikerült, még az első pozitív terhességi tesztet is elrakták emlékbe.

 Viszont Tamás hangsúlyozta: lehetetlennek tartja azt, hogy hat hét orvosi felügyelet mellett senki sem jött rá, hogy feleségének baja lehetett, ami a tragédiához vezetett.

"Sosem fogom elfelejteni azt a látványt, amikor a gyerekek kiemelése után pánik tört ki a szülőszobában. Mikor láttam a tehetetlenséget és a kapkodást, én sem bírtam a plexifal mögött maradni. Láttam, hogy anyából (mert így szólítottam) ömlik a vér. Elsőnek azzal nyugtattak, hogy ez természetes három gyermek esetében. De nem állt el a vérzés" – mondta az elkeseredett apa.  

Hogy mi történt ezután a szülőszobában, továbbá mit gondol az apa a történtekről, összefoglaltuk a %% keddi számában.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?