Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.10.

A gyerekek szeme láttára lökte ki férjét a harmadikról a pesti nő

Horrorfilmbe illő események zajlottak le egy négyemeletes ferencvárosi társasházban még kedden. Egy családi veszekedés után a válófélben lévő feleség a lépcsőház harmadik emeletén a mélybe lökte a férjét, aki a védőkorláton átbukva lezuhant.

A budapesti Epreserdő utcában hangos kiabálásra kapták fel a fejüket a lakók az egyik panelházban. Kiderült, hogy F. Katalin vitatkozott a harmadik emeleti lépcsőházban a válófélben lévő férjével, miközben két kisgyermekük mellettük állt.

Az egyre feszültebb asszonynak hirtelen elfogytak az érvei és hatalmasat lökött volt párján, aki éppen a korlátnál állt. Szerencsétlen férfi a nagy lendülettől átbukott a korláton és a mélybe zuhant. Hatalmas szerencséjére csak egy emeletet zuhant, ugyanis a másodikon pont ráesett a vaskorlátra, amely a súlyától meg is hajlott. A következő pillanatban pedig már a padlón feküdt.

Egy emeletet zuhant a férfi Fotó: Markovics Gábor/Ripost

Én azóta ki se léptem a házból

– mondta a Ripost-nak a második emeleten élő Zsuzsa.

„Hallottam, hogy fölöttem Katiék borzasztóan kiabálnak, de ez szinte mindennapos volt. Úgy tudom, hogy az asszony lakott itt a kilenc éves kislányával és a hét éves kisfiával, és aznap a gyermekek apja érkezett hozzájuk. Mivel nem tudtam tovább hallgatni az üvöltözést, bementem a szobába és bezártam az ajtót. Nem sokkal később arra figyeltem fel, hogy még nagyobb a hangzavar, de nem mertem kinézni az ajtón…”

Ezen az emeleten, a virágok szomszédságában veszett össze a pár Fotó: Markovics Gábor/Ripost

Végül Zsuzsa számára is kiderült, hogy később a rendőrség hangját hallhatta, ugyanis Attila, F. Katalin volt párja éppen a lakásajtaja elé zuhant.

Erre a korlátra zuhant az apuka. A vas meg is hajlott. Fotó: Markovics Gábor/Ripost

„Másnap mesélték el, hogy az apukát idegességében lökte le a Kati, ráadásul mindezt végig nézték a gyerekek. Nézzék, ez a nehéz vaskorlát teljesen meghajlott, ahogy az Attila ráesett. Nagyon sajnálom őket, de leginkább a gyerekeket. Úgy tudom, korábban már kezelték pszichiátrián Katit, nem értem, hogyan engedhették ki a kicsik közé. Akár még nekik is bajuk eshetett volna” – csóválta a fejét az alsó szomszéd.

A Ripost megkereste a rendőrséget, és kérdésünkre megerősítették: egy embert gyanúsítottként kihallgattak, mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytat eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt. Hozzátették: a kerületi rendőrkapitányság soron kívül intézkedett a gyerekek családtagoknál való ideiglenes elhelyezéséről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól