Létrehozva: 2020.07.07.

3 hónapig működhetett a pedofil oldal a Facebookon

Megdöbbentő oldalt fedeztek fel szülők a legnagyobb közösségi portálon: egy pedofil-gyűjtőhelyet. Az oldalon lévő fotókon és videókon gyermekkorú fiúk félreérthetetlen, erotikus szituációban szerepelnek. Hiába kérték azonban az oldal tiltását, a Facebook csak 3 hónap után, július 6-án törölte azt. Bezzeg Böjte atya trianoni bejegyzését még aznap sikerült törölniük!

A Facebook egy hónappal ezelőtt azonnali hatállyal törölte Böjte Csaba Trianonról szóló bejegyzéseit, majd pedig Trianon napi szentmiséjét az elmélkedéssel együtt, az április közepén indult, egyértelműen pedofil tartalmú oldalt viszont hiába jelentette több száz felháborodott magyar szülő, az három hónapnál tovább fenn volt az oldalon. A Ripost munkatársai is jelentették, amikor tudomást szereztek róla, és végül július 6-án lekerült a közösségi oldalról.

Fotó: Facebook

Ahhoz, hogy valaki lássa a pedofil tartalmat, még csak csatlakoznia sem kellett az oldal követőihez, mivel a csoport nyilvános volt. Egyébként közel negyvenezren követték is. Az oldal nevét szándékosan nem hozzuk nyilvánosságra utólag sem. Megdöbbentő volt látni a számtalan kiszolgáltatott fiatal fiút, gyereket, akit félreérthetetlen pozíciókban örökítették meg.

Fotó: Facebook

És ami talán még ennél is megdöbbentőbb, az a tömérdek mennyiségű komment, ami a fotók alatt volt: a profilképek alapján egyértelműen felnőtt férfiak bókoltak nekik: röpködtek a szívecskék és az I love you-k.

Fotó: Facebook

Annak idején Böjte atya szomorúan fogadta, hogy elnémította őt a közösségi portál. Ő a cenzúra hátterében politikai érdekeket sejtett és hangsúlyozta: sérült a szólásszabadság.

Politikai érdekek mentén a jelek szerint azonnal lép a Facebook, de ha súlyosan jogsértő tartalmak kerülnek fel az oldalaira – a magyar törvények 2-10 év börtönnek fenyegetik a pedofil tartalmak közlőit –, akkor nem annyira sürgős a cselekvés. Üdvözöljük, hogy legalább három hónap és több ezer tiltakozás után hétfő reggel végre mégiscsak léptek az ügyben. De ehhez miért nem volt elég egy nap, mint Böjte atya esetében?!

Toleranciára kérték a tiltakozó magyarokat!

Magyarországról rengeteg felháborodott szülő fejtette ki véleményét az oldallal kapcsolatban, ezekből idézünk néhányat.

„Az illető az ismerőseivel együtt már jelentette a csoportot, megtettem én is, de semmi nem történt, sőt, a fb toleranciára szólított fel, majd emlékeztetett rá, hogy kérhetem a csoportnál a 30 napos szundit”

„Megkaptam a választ, nem sérti az alapelveket, ha nem tetszik, tiltsam le. Ez azért egészen elképesztő!”

„Jelentettem én is. Hogy az összes véglényt, aki ezt az oldalt követi, vagy like-olja, kasztráltatnám. Nem találok szavakat... az aberráltság határtalan!!!”

„Ez picit igazságtalan, mert ha meg olyat kommentelsz valahova ami a face-nak nem tetszik, legyen az politikai megnyilvánulás stb stb, már rögtön tiltanak, egy ilyen csoportot meg nem tudnak végérvényesen törölni.”

„Mi az, hogy 30 napos szundi.…, ez bűnpártolás, ha nem lépnek semmit”

„Jelentettem. És hányinger az is, hogy ez ügyben milyen toleráns a face, egyéb esetekben elég vmilyen politikai vélemény és már le is csapnak. Pedig az kevésbé undorít, mint ez. Már semmi nem szent...”

Algoritmus szűr, de emberek is ellenőrzik

Semmivel nem magyarázható, hogy a Facebook 3 hónapon át eltűrte a pedofil oldal működését. A Facebook ugyanis algoritmus alapján, mesterséges intelligenciával szűri a megbotránkoztató, erőszakos tartalmakat, tehát már az algoritmusnak észre kellett volna vennie és törölnie kellett volna az oldalt a fényképek és a hívószavak alapján. Emellett személyesen is ellenőrzik a gyanúsnak ítélt tartalmat, különösen, ha bejelentések érkeznek róla. Úgy tűnik azonban, hogy tudatosan tartották fenn az oldalt, erre utal a bejelentőknek adott válasz, miszerint ha nem tetszik nekik a tartalom, szüneteltessék a követést. Csakhogy itt nem egyéni ízlésről van szó, a pedofil tartalmak előállítása, megosztása és terjesztése a világon mindenütt bűncselekmény. Hogyan fordulhat elő, hogy ennek eszközévé váljon a legnagyobb, gyerekek által is gyakran látogatott közösségi portál, miközben a „szeretet”, az „összefogás”, a „Trianon” és a „békesség” szavakra azonnal ugrik?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel