RETRO RÁDIÓ

10 év után újra vezethet a kokainos gázoló

10 év után újra vezethet a kokainos gázoló
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 11. 06:30

Klára nem tanult a hibájából, elítélték amiért drogosan elütött egy bácsit, aki belehalt a sérüléseibe, rá három évre azonban ismét kábítószer befolyásoltsága alatt ült volán mögé.

Ismét elítélték bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklása miatt azt a nőt, aki kokain befolyása alatt még 2016-ban lassítás, megállás és segítségnyújtás nélkül gázolt halálra egy 85 éves férfit Zuglóban. A tragédia után a módos üzletasszony egy kozmetikába ment mű­szem­pillát csináltatni, később a szalonban fogták el. A 29 éves nő nem tanult a hibájából, tavaly szeptemberben ismét kábítószer hatása alatt vezetett. A zuglói kokainos gázolóként elhíresült T. Klára Petrát tavaly decemberben a Fővárosi Törvényszéken jogerősen öt és fél év börtönre ítélték.

Fotó: MTI

Úgy tudni, a büntetését már elkezdte letölteni, a mostani tárgyalására is már a börtönből állították elő. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon először tagadta, majd beismerte a bűnösségét, ezért őt a bíróság – az ügyészség indítványa alapján – egy év két hónap fogházbüntetésre ítélte. A nő fellebbezett, így a döntés még nem végleges. Habár a korábbi jogerős ítéletébe már belefoglalták, immár másodjára is véglegesen eltiltották a vezetéstől. Ennek azért van jelentősége, mert a Bors információi szerint a jogszabályok szerint tíz év után nincs elzárva annak a lehetőségétől, hogy újra jogosítványt szerezhessen.

Fotó: Bors

Persze ez majd a bírói mérlegelés kérdése lesz, amit a visszaesőnek minősülő nőnek aligha fognak pozitívan elbírálni. Az ítélet szerint Klára csekély mennyiségben többféle kábítószert és úgynevezett pszichotróp anyagot szerzett meg, amelyek egy részét elfogyasztotta. Ta­valy szeptemberben a kora délutáni órákban ezeknek a szereknek a hatása alatt a XIV. kerületben, a Pillangó utcában vezetett, amikor rendőri intézkedés alá vonták.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.