Létrehozva: 2019.02.24.

Januárban már 60 ezren kaptak migránskártyára pénzt Brüsszeltől

Brüsszel a bevándorlást ösztönzõ javaslatokat elhallgatja, a központosított menekültügy tervével pedig kiszolgáltatná Magyarországot a migrációnak - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba kiemelte többek között, hogy januárban az EU 60 ezer migránsnak küldött utalást a nekik kiosztott 30 ezer bankkártyára.

Angela Merkel német kancellár pedig többször is említette, hogy a nemzeti jogkörök gyengítésével jár az uniós határvédelmi ügynökség megerősítése. A Frontex - tette hozzá Dömötör – a tervezett 10 ezer fős állománnyal sem tudná megvédeni a határokat, de a brüsszeli vezetés nem is határvédelemben, hanem „határmenedzsmentben” gondolkodik.

A tájékoztatási kampányban a kormány arra is fölhívja a figyelmet, hogy az Európai Parlament 570 milliárd forintnyi támogatással növeli a bevándorlást támogató szervezetek juttatásait uniós közpénzekből – közölte.

Dömötör Csaba megjegyezte, hogy a menekültkérdés az Európai Néppártot is megosztja, mivel tagjainak egy része a migrációt egységesen támogató baloldali és a liberális pártokhoz igazodna. Az államtitkár ezért a „megfelelési kényszer” mérséklését és a kereszténydemokrata értékek erősítését szorgalmazta a jobboldali pártszövetségen belül.

Megdöbbentőnek nevezte egyúttal, hogy egyes külföldi vélemények az afrikai túlnépesedésre hivatkozva tartják károsnak a családvédelmi akciótervet, vagyis a családpolitikát a bevándorlással akarják összekapcsolni.

A kormány a migráció helyett az itt élő családokat támogatja, ezért néhány héten belül a falusi csok részletszabályait is kidolgozza – jelentette be Dömötör Csaba. A tervek szerint az egy gyermek után járó 600 ezer forintos, a két gyermek után járó 2,6 millió forintos, valamint a harmadik és a további gyermekek után járó 10 millió forintos támogatást használt ingatlan vásárlására, bővítésére és felújítására is fel lehetne használni az 5 ezer fősnél kisebb települések közül ott, ahol 2003 óta az országos átlagnál erőteljesebben csökkent a lélekszám. Az államtitkár szerint az intézkedések jól illeszkednek a Magyar falu programba és kiegészítik a nemrég bejelentett családvédelmi akciótervet.

  A gyermekvállalás támogatásával – mint fogalmazott – Magyarország hosszú távú jövőt szeretne a Kárpát-medencében, és visszautasítja az európai elit önfeladó gondolkodását.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe

POLITIK

Hszi Csin-pinget különleges ajándékkal lepték meg