Létrehozva: 2019.05.02.

Gulyás Gergely: Lopakodó brüsszeli hatáskör bővítés

A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szerint az Európai Bizottság az illegális bevándorlás kérdésében bort iszik és vizet prédikál, tettei és szavai ugyanis áthidalhatatlan távolságban vannak egymástól.

Gulyás Gergely a Magyarország Barátai Alapítvány Ungarn Heute című blogjának adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta, az európai parlamenti választás legfontosabb témája a migráció, a magyar kormány pedig - a lisszaboni szerződés alapján - mindig azt hangsúlyozza: a bevándorlás ügyében a tagállamoknak saját nemzeti hatáskörben kell dönteniük,

semmilyen "lopakodó brüsszeli hatáskörbővítés" nem fogadható el, amiről a magyar választópolgárok többször is kellően világos döntést hoztak.

Arra a felvetésre, hogy a bizottság számos alkalommal cáfolta és visszautasította, hogy ne maradt volna meg a nemzeti hatáskör, azt válaszolta, az Európai Bizottság "bort iszik és vizet" prédikál, mivel eddig következmények nélkül lehetett a külső határvédelmi kötelezettséget megszegni, ezzel egyidejűleg azonban

az Európai Bizottság olyan kvóta szerinti elosztást kíván elfogadtatni, amelynek alanyai nem a menekültek lennének, hanem menedékjog iránti kérelmet benyújtott emberek,

"azt pedig tudjuk, hogy minden bevándorlónak ez az első magától értetődő lépése, amikor Európába akar bejutni".

A migráció nem csupán társadalmi vagy biztonsági kérdés, hanem értékvita is, amely arról szól, hogy milyen lesz Európa a jövőben, és kérdés, hogy a néppárt hogyan foglal majd állást: a bevándorláspárti többség részévé válik-e, vagy hű marad azokhoz az elvekhez, amelyek mentén a pártcsalád létrejött.

A Fidesz néppárti tagságáról szóló vitáról azt mondta, a kilépésről szóló kérdés a választásokig nem aktuális, de

"semmit nem akarunk elkerülni. Ha minket valahol nem látnak szívesen, akkor nem akarunk maradni".

Amíg azonban a néppárt tagjai, nem keresnek alternatívákat, pártcsaládokat, szövetségeseket azonban igen - tette hozzá.

A pártcsalád legsikeresebb és legerősebb pártja ma a Fidesz. Ebből az következik, hogy a néppártnak nagyobb szüksége van a Fideszre, mint a Fidesznek a néppártra. A Fidesz azonban még mindig szolidáris az Európai Néppárttal, ezért nem a kampányban akarja megvitatni az esetleges nézetkülönbségeket, és ez lenne a jó mindenki másnak is.

A néppárt sok területen sok mindent feladott a konzervatív alapállásból, ha még csak szolidárisak sem maradnak azokkal, akik ezt nem tették meg Közép-Európában, akkor formálissá válik az együttlét.

Gulyás Gergely a visegrádi országok közötti együttműködést a magyar külpolitika komoly sikereként értékelte. Szerinte nem véletlen, hogy bár a visegrádi négyek miniszterelnökei négy különböző irányú pártot képviselnek, mindezek ellenére is zökkenőmentes és hatékony az együttműködésük az Európai Unión belül, és

az elmúlt évek legfontosabb európai politikai kérdéseiben mindig közös álláspontot tudtak kialakítani.

Ez is azt mutatja, hogy a földrészen belüli földrajzi különbségek manapság sokkal meghatározóbbak, mint a pártcsaládhoz tartozás - emelte ki.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal