Létrehozva: 2019.11.13.

Nem hiszed el, mit csinált a kuka mellett ez a férfi vasárnap hajnalban

Térfigyelő kamera buktatott le Óbudán egy illegális szemetelőt. 1 köbméter építési törmeléket, gyerekjátékokat és elektronikai hulladékot rakott ki az autójából a Szőlő utcai szelektív hulladékgyűjtők mellé – de 50 ezer forintja bánta. A Ripost utánajárt, mekkora esélye van a lebukásra egy szemetelőnek, vagy egy autó- illetve zsebtolvajnak.

A férfi nem gondolta, hogy látják: vasárnap hajnalban senki sem járt az utcán.

De az óbudai közterület-felügyelők térfigyelő központjának operátorai látták a kamerák képén, hogy mit művel, és rögtön riasztották a járőröket!

A közterület-felügyelők tetten is érték az elkövetőt. A helyszínen 50 ezer forint bírságot szabtak ki, de a takarítás és a hulladék elszállítási költsége is a férfit terheli.

Nem ez volt az első, közterületen elhelyezett kamera, ami illegális szemetelőt buktatott le. Mint a Ripost megírta, idén tavasszal Soroksáron a polgármester rakta ki dühöngve a közterületi kamerák felvételét, amin jól látszott, hogy két autóból is kidobják a zsákokba összegyűjtött szemetet az út mellé. A felvétel bejárta a Facebookot, a helyiek pedig felismerték az autót, ami egy fiatal házaspáré volt.

6 ezer kamera pásztáz Budapesten

Budapesten 6 ezernél is több kamera pásztázza az utcákat. Az önkormányzatok által üzemeltetett közterületi kamerák mellett a BKK, az üzletek, bankok, hotelek és magánszemélyek is használnak kamerákat és az Időképnek is vannak online nézhető köztéri kamerái. A Fővárosi Önkormányzati és Rendészeti Igazgatósághoz tartozó 145 kamera a kiemelt helyeket figyeli, mint a Margitsziget, az Andrássy út egyes részei, vagy a Városliget néhány pontja. A kerületi közterület-felügyeletek, pontosabban a tulajdonos önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek a közterületi kamerák számáról, elhelyezéséről és esetleges bővítéséről.

A közterület-felügyelő bilincselhet is

Mit tehet a közterület-felügyelő, ha jogsértést lát? Mivel hatósági jogosítványai is vannak, ha tetten ér valakit, visszatarthatja, átvizsgálhatja a ruháit, sőt még azt is megakadályozhatja, hogy egy kocsi elhagyja a tetthelyet. Joga van az intézkedéséhez kapcsolódóan fotót vagy videót készíteni. Önvédelmi célból rendőrbotot vagy tonfát tarthat magánál, sőt az ellenszegülőt meg is bilincselheti. Helyszíni bírságot 5 ezertől 50 ezer forintig szabhat ki.

Segít a kamera, ha meghúzzák a kocsinkat

A térfigyelő kamerák akkor is segítségünkre lehetnek, ha meghúzzák a kocsinkat, de a tettes nem hagy elérhetőséget. Bár magánszemélynek nem adhatnak ki kamerafelvételt, a térfigyelő szolgálat munkatársai segíthetnek, hogy pontosan mikor történt az eset, és ha találnak valamit, jelzik az érdeklődő felé, így könnyebb lesz adott esetben feljelentést tenni. A felvételt ezután a hatóságnak adják át.

A térfigyelő kamerarendszerek száma egyre bővül, de persze a nagyobb forgalmú helyeken, ahol rengeteg a kamera, jóval nagyobb eséllyel buknak le azonnal a tettesek, mint az egy külkerület kietlen utcájában zsebel ki valakit, vagy köt el egy kocsit.

Az operátorok folyamatosan figyelik a kamerákat

Fotó: 13. kerületi közterület felügyelet

A közterületeken elhelyezett kamerák képét az operátorok folyamatosan figyelik a térfigyelő központokban. A kamerák képe nem fix, ugyanis távvezérléssel 360 fokban lehet forgatni őket – derül ki a Budapest Főváros XIII. kerületi Közterület-felügyelet honlapjáról. A kamerák által felügyelt területek nagysága, határai a napszaktól függően változnak. Jó fényviszonyok mellett a kamerák akár a felszerelési pontjuktól 80-100 méteres távolságig szolgáltatnak értékelhető adatokat. Ma már nemcsak 5, hanem akár 30 napig is tárolhatók a felvételek, ami nagyban segíti a rendőrök munkáját.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól