Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.07.

Karácsony Gergely alkalmatlansága: botrányos állapotú a Pillangó park

A Karácsony Gergely vezette Zuglóban már a felújítás ideje alatt is rengeteg baki volt a Pillangó parkkal, de most a felújítás után olyan a park, mintha nem lenne gazdája.

Kiderült, Karácsony Gergely kerületében nem csak a Füredi lakótelepen vannak problémák, ahol több szempontból is aggályos módon kezelték az aszfaltot felpúposító gyökerű fákat, hanem a kirakatprojektnek szánt Pillangó parknál is.

Méteres gaz nő a Pillangó parkban.
Fotó: Sulyok László

Már a kivitelezés során is rengeteg baki történt: a helyiek tiltakozása ellenére közel száz fát kivágtak, olyan járdát építettek, ami az út közepén véget ér, az egyik fát beépítették az útba, s az babakocsival nehezen megkerülhető, a kutyafuttatót pedig túlméretezték. Nos, a helyzet az átadás után sem lett jobb. A park sétánya, illetve a sportpályák mellett méteres a gaz, s több helyen is parlagfű nő.

Már a parlagfű is megterem.
Fotó: Sulyok László

A játszótér melletti közvécé pedig hiába épült meg, mind a ma napig nem használható.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor üzemelik be a vécét.
Fotó: Sulyok László

„Többször is nekiálltak a felújításnak, de hiába végeztek a munkálatokkal, a helyzet azóta sem javult. Most az látszik, hogy nincs gazdája, elhanyagolttá vált az egész” – mutatott körbe, s foglalta össze a helyzetet a Ripost-nak Balogh György.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül