Létrehozva: 2019.02.25.

Így becézik a háta mögött Dobrev Klárát

A háta mögött a saját pártjában régóta Elenának gúnyolják Gyurcsány feleségét. Utalva az erõszakosságára, visszautasítást nem tûrõ modorára, arra, hogy lényegében õ diktál a pártban. Akárcsak valaha Elena Ceausescu a férjének. Néhány napja újabb értelmet nyert ez a gúnynév.

Gyurcsány  ugyanis a saját pártját megerőszakolva politikusnőt csinált a nejéből. Õt tette a DK európai parlamenti listájának az élére.

Nyilvánvalóan Ceauescu a példakép, aki annak idején elnökhelyettest kreált a feleségéből, Elenából. Még a Román Tudományos Akadémia élére is őt ültette a 4(!) általánosával.

Gyurcsány is félretolta évek óta güriző politikustársait a neje kedvéért. Jöjjön inkább a nagyszájú Klára, aki évek óta rágta már otthon emiatt a fülét. Mindenkin átgázolva  őt állította a  DK európai uniós választási listájának az élére.

Közben bedugta a fülét, hogy ne hallja, miképpen „köpködnek” rá emiatt a saját pártjában. (Igazán elolvashatna mostanában néhány Facebook-bejegyzést. Ezekből derül ki az is, hogy a feleségét évek óta  többen Elenának gúnyolják a háta mögött).

 

Gyurcsány csak papucs mellette

A vergődő pártocskában - hogy finoman fogalmazzunk - nem örvend egyértelmű népszerűségnek a nagyszájú, erőszakos, tényleg Elena Ceauesescu módjára diktáló Gyurcsányné. Aki, ha kedve szottyan, a férjét is papucs módra ugráltatja, nemegyszer mások füle hallatára osztva neki az észt.

Dobrev Klára amúgy köztudomásúlag Kádár János véreskezű barátjának és kertszomszédjának, Apró Antalnak az unokája. Ma is ott él a Rózsadombon ugyanabban a házban, amit a nagypapa rablóbandája soha nem adott vissza a meglopott zsidó tulajdonosnak.

 

Miért tűrik ezt el a Gyurcsány-pártban?

Főként azért kell lenyelnie a DK-soknak az Elena-békát, mert elsősorban Dobrev Klára löki a pénzt a szocialista pártból kilopott alakulatnak. Õ seftelt például sok pénzt keresve Bulgáriában egy nemzetközi körözés alatt álló bankárral, s ő hozta a zsíros brüsszeli megbízásokat a Gyurcsány cégeknek,  a Soros-barát brüsszeli bürokráciától is.

Nem is mer most nyilvánosan szólni senki a DK-ban a családi személyi kultusz, az asszony megfuttatása miatt. Persze nem nehéz kitalálni, mit gondolhat például a hazát gyakorta lelkesen eláruló Niedermüller Péter, aki Klára asszony miatt került lapátra.

 

Nem akart ő politikus lenni...

 

Korábban egy interjúban (HVG 2005/35) Gyurcsányné arról panaszkodott, hogy iskolás korában valahogy mindig a gonosz banya és a boszorkány szerepét osztották rá.

Akkor még azt állította, hogy esze ágában sincs politikusnak lenni.

Azt mondta,  „gerincsebészi ambícióim sincsenek”, utalva arra, hogy nem kezd olyasvalamibe, amihez halovány dunsztja sincs. Úgy látszik, ma már másképp gondolja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt