Orbán Balázs: Maradjunk a magyar úton!

Bajnai Gordon  liberális gazdaságpolitika szellemvasútjáról írt véleménycikket az Index-ben a miniszterelnök poltikai igazgatója.

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?”

Bajnai Gordon egy esetleges kormányváltás után a brüsszeli irányvonalhoz és a 2010 előtti gazdaságpolitikához való visszatérést sürgeti. Ez megszorításokat, adóemelést, a magyarok pénzének Ukrajnába küldését és a háborúba való belesodródás esélyének növekedését jelentené. Ezért minden ilyen kísérlet kerülendő.

Ha van, ami joggal tölti el némi értetlenséggel az embert Kölcsey Husztjának olvasása közben, az épp a cikk mottójául szánt mondat. Általában is van értelme elidőzni a múltnál, főleg ha olyan gazdag történelmű nemzet fia valaki, mint éppen a magyar. Szerencsére Bajnai Gordon újévi, HVG-s interjúja, ha másban nem is, ebben bizonyára segíti a tisztánlátást.

Van olyan helyzet, amikor a régi kor árnyai felé tényleg nem érdemes visszamerengeni. Főleg ha olyan dicstelen korszakról van szó, mint a neoliberális baloldali kormányzás és gazdaságpolitika korszaka Magyarországon, amelynek túlságosan is hosszúra nyúlt története végére épp Bajnai Gordon kormányzása tett pontot. Pedig az interjú épp erre tesz kísérletet.

Egy sosem volt neoliberális Kánaán

Bajnai tételmondata – ha röviden összegezni kellene, valami olyasmi –, hogy az elmúlt 15 év magyar gazdaságpolitikája, valamint a brüsszeli elitekkel főbb elvi és geopolitikai kérdésekben folytatott szabadságharc végső soron nem éri meg a magyaroknak. Azt állítja, hogy bizonyos objektív mutatók alapján nem teljesítettünk jobban, mint azok az országok, amelyek mind a gazdaság, mind az ideológia, mind a geopolitikai mozgások tekintetében követték a brüsszeli irányvonalat.

Sőt, szerinte ugyanezen, meg nem nevezett objektív mutatók szerint még helyenként le is maradtunk. Tehát nem jön ki a matek, nem érte meg a nagy vircsaft. Úgyhogy egyebekben a volt miniszterelnök abbéli reményét is kifejezi, hogy egy mihamarabbi kormányváltás után lehetőleg térjünk vissza a liberális gazdaságpolitika és világlátás bevett keretei közé. Na, ebbe a múltba tényleg nem érdemes visszamerengeni.

Érdemes megvizsgálni ugyanis, mit is jelent a 2010 előtti gazdaságpolitikához való visszatérés. Az idősebbek még emlékeznek: semmi jót. Mert bár Bajnai azt veti az elmúlt 15 év szemére, hogy a velünk egy időben az unióhoz csatlakozó regionális versenytársaink lehagytak minket, ha valamikor leszakadásról lehet beszélni, az épp a 2002 és 2010 közötti időszakra tehető.

Vagyis abban a korszakban, amikor Bajnai Gordon 2006 és 2010 között a magyar gazdaságpolitika aktív szereplője volt, előbb kormánybiztosként, majd két ízben miniszterként, végül miniszterelnökként. Ebben az időszakban került egyre kiterjedtebb IMF-gyámság alá Magyarország. Hazánknak szinte szolgai módon végre kellett hajtania az IMF akkori válságkezelő receptjét, amely jellemzően megszorításokat jelentett.

Ez meg is történt: a neoliberális kormány célzott megszorításokat vezetett be, a terhet leginkább a választókra pakolta, miközben a multiknak és a bankoknak egyáltalán nem kellett jobban kivenniük a részüket a válságkezelésből: híre sem volt például bankadónak vagy szektoriális különadóknak. Közmunka helyett segély – az is kevés, megszűnt a 13. havi nyugdíj, csökkentek a nyugdíjak, nőtt az áfa, csökkentek a munkáltatói járulékok, a szociális juttatások, és eltűnt a 13. havi fizetés a közszférából.

Hogy miért nem volt ez sikerkorszak, az következik a fentiekből. Az államadósság például 2001 és 2010 között 52 százalékról kicsivel 80 százalék fölé emelkedett. Mindezt úgy, hogy egészen 2008-ig erőteljes konjunktúra jellemezte az európai kontinenst. Ezzel együtt, tehát a kedvező környezet és a növekvő államadósság mellett is a magyar gazdaság vészesen lelassult ebben az időszakban. Noha a Világbank adatai alapján 2002-ben még Magyarország produkálta a legnagyobb növekedést a V4-ek közül (Magyarország: 4,7%; Szlovákia: 4,4%; Lengyelország: 1,9%; Csehország: 1,5%), addig már a válság előtt egy évvel, tehát 2007-ben hazánk sereghajtó volt (Magyarország: 0,3%; Szlovákia: 10,8%; Lengyelország: 6,8%; Csehország: 5,5%). Erre az utóbbi adatsorra azért hagynék időt.

Ezt az alárendelt pozíciót pedig csak 2013-ban, tehát már a nemzeti kormány alatt tudtuk ismét régiós első helyre cserélni, amely helyet többé-kevésbé egészen 2019-ig, az utolsó, Covid előtti évig sikerült is megtartani úgy, hogy közben az államadósságot 80 százalékról 65 százalékra tornásztuk le.

A 2020-as évek trendjeire azért nem térek ki külön, mert arról már született publikáció. A dolog lényege, hogy a régiós országok közül az elmúlt öt évben érdemi növekedést csak ott sikerült elérni, ahol az államadósság a növekedést meghaladó mértékben nőtt. Ez jellemzően Lengyelországra és Romániára igaz.

Előbbiről annyit, hogy a lengyel költségvetési hiány vészesen magas, 6,8 százalék körül alakult 2025-ben. És még az Élet és Irodalomnak nyilatkozó liberális lengyel expénzügyminiszter, Leszek Balcerowicz szerint is „a gyors gazdasági növekedés szinte kizárólagos oka az ukránok nagyszámú beáramlása”. Romániában pedig épp most masszív megszorítások vannak – de erről majd később.

Összegezve: neoliberális politika – romló teljesítmény, növekvő hitelállomány. Jobboldali gazdaságpolitika – javuló teljesítmény, csökkenő hitelállomány.

És akkor még nem is beszéltünk olyan kérdésekről, amelyek a nagy makroszámokon túlmenően közvetlenül érintik az emberek mindennapjait. Ilyen például a foglalkoztatottság mértéke, amely a 2010-es 55 százalékos szintről 75 százalékra nőtt Magyarországon. Nem beszélve arról, hogy az elmúlt 15 évben a magyar háztartások megtakarításai a GDP-hez mérten 80 százalékról 114 százalékra emelkedtek. Ezzel együtt a szegénységnek és társadalmi kirekesztettségnek kitettek aránya a 2010-es 30 százalékról 20 százalékra csökkent, vagyis 15 év alatt 10 százalékponttal mérséklődött. Szóval nemcsak papíron néz ki jobban a jobboldali gazdaságpolitika, hanem a nap végén több is marad az emberek zsebében — és talán ez a legfontosabb.

És nem csak arról van szó, hogy a jobboldali és a neoliberális gazdaságpolitika történeti adatait összevetve sem tűnik megalapozott felvetésnek az utóbbihoz való visszatérés. A helyzet ennél általánosabb: a baloldali elképzelések és a technokrata közgazdászok megoldásai uniós szinten sem működnek. Az Európai Unió gazdasági nehézségeiről írni mára közhellyé vált, ezért itt csak néhány, beszédes adatot érdemes felidézni.

Európa világgazdasági súlya 2008 óta a vásárlóerő-paritáson számolt GDP alapján 19 százalékról 14 százalékra csökkent. Ugyanezen időszakban az Egyesült Államok és az Európai Unió GDP-je közötti különbség 18 százalékról 30 százalékra nőtt. És 2000 óta az egy főre jutó, reálértéken számolt elkölthető jövedelem az Egyesült Államokban kétszer akkora mértékben emelkedett, mint az Európai Unióban.

Az a helyzet, hogy a Bajnai által javasolt gazdaságpolitika mára lényegében megbukott. Ha volt is időszak, amikor esetleg a világ más tájain működött, akkor is elmúltak már azok a körülmények, amelyekben esetleg sikert lehetett elérni ilyen gazdaságpolitikával.

Új világ köszönt ránk 2026-ban. Magyarország az elsők között volt, amely ezeket a változásokat felismerte, ezért hosszú idő után először megfelelő fegyverzetben indulunk csatába. Mégis, ki akarna visszaváltani lovas kocsira, amikor már ott áll az autó a garázsban?

Brüsszelben is már háborús a módi

Mindenki, aki a brüsszeli gazdaságpolitika receptjét követi, az most megszorításokra készül. Egy másik írás érdekes témája lehetne, hogy a mostani gazdaságpolitikai megoldások vajon megőrzik vagy megszüntetik-e a liberális gazdaságpolitika alapelveit. Mert egyfelől úgy tűnik, hogy Brüsszel tervei értelmében – szemben a liberális dogmával – az unió a korábbinál jóval nagyobb központosítást és gazdasági tervezést kíván bevezetni. Ugyanakkor a liberális politikát folyamatosan jellemző megszorítások ugyancsak velünk élnek, mi több, magasabb sebességfokozatba kapcsolnak.

Csehországban az előző, balos kormány 2024 és 2025 között 151 milliárd cseh korona megszorítást vezetett be. Franciaországban 50 milliárd eurós megszorítócsomagon megy a vita. Romániában hatalmas megszorításokat vezetnek be azért, hogy a költségvetés hiányát 9 százalék közeléről 5,8 százalék közelébe faragják a jövő év végére. Csak jelzésképpen, a magyar érték idén 5 százalék volt, tehát mindenféle kiigazítás nélkül vagyunk alatta a román értékeknek.

Aztán persze megint más kérdés, hogy a beszedett forrásokat mire akarják költeni a brüsszeli irányvonalat követő államok. A válasz nem bonyolult: Ukrajnára. Egyesek talán érvelhetnének úgy, hogy a hadiipar felpörgetése majd esetleg megoldja Európa versenyképességi gondjait. Csakhogy nem osztja ezt a nézetet Mario Draghi volt EKB-elnök és olasz miniszterelnök. A gazdaságpolitikus sokszor figyelmeztetett, a háborús költésekből valójában nem profitál Európa, a versenyképesség ilyetén formájú visszaállítása hiú ábránd.

Mindenesetre az Európai Bizottság már a 2026-os gazdasági helyzetelemzésében is nyíltan háborús célokról beszél. A védelmi kiadások folyamatos és jelentős növelését kritikus fontosságúnak tartja, ezért a közös adósságállomány 2–3 százalékpontos emelését is reális forgatókönyvként kezeli a brüsszeli dokumentum.

A háborús célok finanszírozása a bizottsági anyagok visszatérő eleme. Brüsszel legalább 800 milliárd euró elköltésével számol, amelyet a tagállamoktól vár el. Mindezt tovább árnyalja, hogy az Európai Bizottság a tagországok adórendszerét vizsgáló tanulmányai szerint mindehhez adóemelésekre is szükség lehet. Az egyébként rendszeresen megjelenő országspecifikus ajánlások logikáját csúcsra járatva Brüsszel úgy látja, az adókedvezmények torzítják a rendszert, ezért a tagállamoknak ezen a területen is önkritikát kellene gyakorolniuk.

Magyarán: a brüsszeli gazdaságpolitika adóemelést, a beszedett pénzek Ukrajnába küldését jelenti. Ezt javasolja Bajnai Gordon. Na meg mindezen célok érdekében kormányváltást.

Maradjunk a magyar úton: nemcsak helyes, meg is éri

Mindezen gazdasági és gazdaságpolitikai kérdéseknek van egy tágabb vetülete. Nevezetesen, hogy 2026 a béke és a háború közötti választás éve lesz. Brüsszel elhatározta, hogy hadba vezeti Európát. Ez a brüsszeli út, amelyet a Tisza Párt képvisel, s amelyre Bajnai Gordon is vissza akar térni.

A lényegi egyezés nem csoda, hiszen írd és mondd, az a szakértői kör, amely a Tiszának ad tanácsot, lényegében Bajnai Gordon gazdaságpolitikai köréből áll. Rajtuk keresztül Bajnai Gordon könnyedén tudná rövid pórázon tartani Magyar Pétert gazdaságpolitikai értelemben is. Így térne vissza az a neoliberális gazdaságpolitika, amelynek a vége mindig a megszorítás, mert ebben a felfogásban a bankok és a multik nem járhatnak rosszul, csak a választók. Azaz megint a bankok és a multik járnának jól.

Cserébe megszüntetnék a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, progresszív adórendszert vezetnének be, azaz megemelnék a szja-t, és megemelnék a társasági adót is. Az így beszedett pénzt Ukrajnára, nagyobb időhorizonton pedig az eljövendő háborúra költenék. Egy biztos, nem saját országukra és nem saját polgáraikra.

A kormány ezzel szemben a béke megőrzésére, a háborúból való kimaradásra kér felhatalmazást. Ez a magyar út. Ennek lényege, hogy a magyar emberek pénzét a magyar emberekre kell költeni. Ez meg is látszik azokon az intézkedéseken, amelyekkel a kormány 2026-ra készül.

Januártól megduplázódik a családi adókedvezmény, ami a többgyermekes családok számára érezhető többletforrást jelent. Életbe lép az édesanyák élethosszig tartó szja-mentessége a fiatalabb, egy- és kétgyermekes anyák körében. Folytatódik a bérek felzárkóztatása az alacsonyabb jövedelműeknél, a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével.

A kormány átfogó adócsökkentési programot indít a vállalkozások számára, elsősorban a kis- és középvállalkozások terheinek mérséklésére. A nyugdíjasok esetében kifizetésre kerül a teljes 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első részlete, miközben folytatódik az általános nyugdíjemelés is. Új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozók számára, valamint kifizetésre kerül a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknak járó fegyverpénz.

Emellett folytatódik a pedagógusok béremelése, és bérrendezés indul a közigazgatási, szociális és kulturális ágazatokban is. Tovább halad az igazságügyi alkalmazottak többlépcsős bérrendezése, végül pedig elindul egy energiafüggetlenséget szolgáló energiatárolási program, amely a háztartásokat is támogatja.

Végignézve a listán nehéz beszédesebben érzékeltetni a magyar út lényegét, mint hogy épp az ilyen intézkedéseknek köszönhetően 2010 óta 75 százalékkal emelkedett a reálbérek értéke Magyarországon, és jövőre is nálunk lehet számítani a legnagyobb reálbér-emelkedésre az unióban. A képlet egyszerű: a magyar emberek pénzét a magyarokra kell költeni. A kormány ezt is teszi. És ha megkapjuk a felhatalmazást, hogy kimaradjunk a háborúból, folytatni fogjuk mindezt.

Egy azonban biztos: nem éri meg visszatérni a brüsszeli útra, mert azon csak rajtaveszítünk. Akár régi korok árnyalakjai kísértenek, akár új ember van a feladatra. Arra a magyarok számára kedvezőtlen küldetésre, hogy visszaterelje hazánkat a brüsszeli, immár háborús útra.

A szerző a miniszterelnök politikai igazgatója.