Létrehozva: 2025.02.08.

Újabb túszokat engedett el a Hamász

Ijesztő állapotban vannak.

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet átadta további három izraeli túszát a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek – írja az MTI.

A túszok átadásának előzménye, hogy a Gázai övezet középső részén, Dír al-Balah helységben a Hamász felállított egy színpadot, ahol a három túsznak kérdéseket tettek fel, amelyekre kimerítően válaszolniuk kellett.

A Hamász Eli Sarabit, Or Levyt és Ohad Ben Amit is a 2023. október 7-i terrortámadása alkalmával hurcolta el Izraelből a Gázai övezetbe.

A színpadon látható volt, hogy mindegyik túsz nagyon lesoványodott. Or Levy alig tudott állni a lábán, a színpadról a Hamász két fegyverese támogatta el a vöröskereszt járművéhez.

A kiszabadult túszokat az izraeli hadsereg (IDF) csapatai szállítják el a Gázai övezetből a Reim helység melletti katonai támaszponton kialakított fogadóközpontba, ahol először felmérik testi-lelki állapotukat, és találkoznak családtagjaikkal. Onnan helikoptereken az Izrael középső részén lévő Ichilov, illetve Síba kórházakba viszik őket általános kivizsgálásra.

„Az Ohad, Eli és Or szabadon bocsátásáról készült szívszorító felvételek újabb súlyos érvek amellett, hogy a terroristák fogságában maradt túszoknak már egy pillanatig sem szabad ott maradniuk” – jelentette ki a túszok családtagjait tömörítő mozgalom vezetője.

Az 53 éves Eli Sarabit otthonából, Beeri kibucból rabolták el testvérével, Joszival együtt. Eli Sarabi feleségét, valamint 13 és 16 éves lányukat meggyilkolták a 2023. október 7-i terrortámadásban. A testvér már a fogságban életét vesztette az izraeli légierő egyik légitámadásában, és holtteste továbbra is a Hamásznál van.

Az 56 éves Ohad Ben Amit is Beeri kibucból rabolták el feleségével együtt, de az asszonyt már az Izrael és a Hamász közötti első megállapodás keretében, 2023 novemberében szabadon engedték.

A 34 éves Or Levit, a Tel-Aviv melletti Givatajim falu lakosát a Nova zenei fesztivál helyszínéről rabolták el, ahol feleségével, Einavval együtt volt. Az asszonyt a helyszínen meggyilkolták a terroristák.

Az izraeli büntetés-végrehajtás bejelentette, hogy felkészült annak a 183 palesztin bebörtönzöttnek a szabadon bocsátására, akit a most kiszabadult három izraeli túszért cserébe engednek el. A 183-ból 18-an életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltötték. Hét palesztin rabot külföldi országok fogadnak be, a többieket a palesztin területekre viszik.

Éheztetésről és kegyetlenkedésről számoltak be a Gázai övezeti iszlamista terrorszervezetek fogságából kiszabadult izraeli túszok – írja az MTI.

A már megszületett túszügyi megállapodásban szereplő első csoporttal 471 napi fogság után elengedett Emily Damarit és Romi Gonent együtt tartották fogva. Egyiknek a jobb, a másiknak a bal keze megsérült a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásában. Damarit kétszer is meglőtték a kezén, és két ujját elveszítette. Romi Gonent az izraeli hadseregnél (IDF) eltöltött kötelező katonai szolgálata alatt kiképezték elsősegélynyújtónak, így a rendelkezésére álló szerény eszközökkel is el tudta látni mindkettejük sérüléseit. Volt olyan időszak, amikor az ENSZ gázai segélyszerevetének, az UNRWA-nak az egyik létesítményében tartották őket fogva, de orvosi ellátást ott sem kaptak.

A Gázai övezet határához közeli egyik katonai támaszpontról elhurcolt és aztán 477 nap után kiszabadult katonanők különböző lakásokban és alagutakban töltötték rabságukat. Egyiküket, Naama Levit sokáig magánzárkában tartották, míg Daniel Gilboa és Karina Ariev végig együtt volt.

Tiltották nekik a sírást, és nem ölelhették meg egymást. Kevés élelmet kaptak, ennek ellenére tornával próbálták megőrizni fizikai állóképességüket.

Sokszor dolgozniuk kellett fogvatartóiknak, házimunkát kellett végezni, főzni, miközben ők nem kaptak az általuk készített ételből. Közben megtanultak arabul, hogy szót értsenek őreikkel.

A 29 éves Arbel Jehud 482 nap után szabadult, a Nir Óz kibucból rabolták el élettársával, Ariel Kunióval együtt, aki továbbra is az iszlamista szervezetek túsza.

A kibucból vele egy időben elrabolt 80 éves Gadi Mózeszhez hasonlóan másoktól elkülönítve tartotta fogva az Iszlám Dzsihád terrorszervezet. A fogság 16 hónapja alatt soha nem beszélhettek más izraeliekkel, nem is látták egyetlen honfitársukat sem, így fogalmuk sem volt arról, hogy a Hamász terrortámadása hány embert érintett.

Arbel Jehud hétfőn az Instagramon kijelentette, hogy Izraelnek az összes túsz kiszabadulását el kell érnie: „Csak abban az esetben kezdődhet el a sebek gyógyulása, ha hazahozzuk összes szerettünket” – írta.

A múlt szombaton kiszabadult, 65 éves amerikai–izraeli kettős állampolgár, Keith Siegel fogságáról a szintén elrabolt, de mintegy két hónap után elengedett felesége, Aviva a következőket mondta, hogy

a Föld legsötétebb és legfélelmetesebb helyén, embertelen körülmények között tartották fogva kegyetlen terroristák, akik lelkileg, fizikailag és érzelmileg bántalmazták. Alig látott napfényt, huzamosabb ideig éhezett, és rendkívüli mértékben lefogyott.

A vele együtt kiengedett Jarden Bibaszt és Ofer Kalderont fogságuk első időszakában ketrecben tartották a Hamász egyik alagútjában. Bibasszal fogvatartói közölték, hogy elrabolt feleségét és kisgyermekeit megölték, majd videóra vették első kétségbeesett reakcióját, és ezt a felvételt propagandacélra használták. Felesége, Sziri és gyermekei sorsáról egyelőre nincs bizonyosság, de a hadsereg szóvivője szerint erős az ok az aggodalomra életükért.

Most szombaton szabadon engedtek öt külföldi vendégmunkást, de öt külföldit még mindig fogva tartanak. „Be voltunk zárva egy szobába, nem mehettünk ki, természetes fényt nem láttunk. Négy-öt naponta egyszer zuhanyozhattunk” – mondta el egyikük, a thaiföldi Pongszak Thainana az izraeli médiának.

Több ilyen vendégmunkás családtagjai éppen Izraelbe tartanak, vagy már meg is érkeztek, hogy találkozzanak hozzátartozóikkal a kórházban, ahol ápolják őket. A thaiföldi kormány bejelentette, hogy visszatérésük után kártérítésben részesítik őket szenvedésükért.

Jelenleg 79 túsz van még a gázai terrorszervezetek fogságában, közülük az izraeli hatóságok legkevesebb 34-et halottnak nyilvánítottak.

Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát, amelyet a török külügyminiszter is elfogadhatatlannak nevezett – írja az MTI.

„Mahmúd Abbász elnök és a palesztin vezetés határozottan elutasítja a Gázai övezet megszállására és a palesztinok hazájukból történő áthelyezésére vonatkozó felszólításokat” – jelentette ki a palesztin politikus szóvivője, Nabíl Abú Rudejna, aki a palesztin köztévében olvasta be a közleményt. E szerint a palesztinok kitelepítése súlyosan sértené a nemzetközi jogot.

„Nem fogjuk megengedni, hogy népünk jogait semmibe vegyék” – szögezte le Rudejna.

Abbász álláspontja az, hogy a kétállami megoldás és a palesztin állam létrejötte nélkül nem lehet stabilitás és béke a térségben. „A Gázai övezet a palesztin állam szerves része Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem mellett” – fejti ki a nyilatkozat.

Husszein as-Sejk, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) Végrehajtó Bizottságának főtitkára szerdán szintén elutasította a Gázai övezet átvételével kapcsolatos tervet, és az amerikai elnöknek a Gázai övezetben élő palesztinok áttelepítésére vonatkozó terveit is.

„A palesztin vezetésnek továbbra is az a szilárd álláspontja, hogy a nemzetközi legitimációval és nemzetközi joggal összhangban lévő kétállami megoldás a biztonság, a stabilitás és a béke garanciája” – írta a főtitkár az X-en a független palesztin állam létrehozását szorgalmazva.

Leszögezte, hogy elutasítanak „minden olyan felhívást, amely arra irányul, hogy a palesztin népet kitelepítsék szülőföldjéről”. „Itt születtünk, itt éltünk és itt is maradunk” – fogalmazott.

Hakan Fidan török külügyminiszter hangsúlyozta, hogy csak további konfliktusokhoz vezetne minden olyan terv, amely a palesztinokat „kihagyja az egyenletből”. Fidan az Anadolu török állami hírügynökségnek elmondta, hogy amennyiben nem ölnének meg több palesztint, és javulnának a körülményeik, Törökország felülvizsgálná az Izraellel szemben tett lépéseit, a kereskedelem leállítását és nagykövete visszahívását.

Frank-Walter Steinmeier német államfő – aki Jordániában tárgyalt II. Abdullah jordániai királlyal – kétségeinek adott hangot az elképzeléssel kapcsolatban. Mint mondta, „igyekszik óvatosan megválogatni szavait”, és hozzátette, hogy a térségnek „fenntartható megoldásra van szüksége”. „Csak aggodalmakat hallok a térségben” – jelentette ki Ammánban.

Az Arab Liga közleményben a tervet a „nemzetközi jog megsértésének” minősítette. „Bár biztosak vagyunk abban, hogy az Egyesült Államok és elnöke igazságos békét szeretne a térségben, a palesztinok kitelepítése az instabilitás receptje” – szögezte le a szervezet.

Donald Trump amerikai elnök a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott washingtoni tárgyalása után tartott keddi sajtóértekezletén beszélt arról, hogy az Egyesült Államok „átvenné” a háborúban nagyrészt elpusztított Gázai övezetet.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek