Szoboszlai Dominik
Illegálisan megszerzett információk segítségével seftelt?
Az elmúlt néhány évben több ügyben is sok tízmilliós bírságot szabott ki bennfentes kereskedés miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyelete. A jegybank éppen egy hónapja számolt be a legutóbbi ilyen ügyről. Ebben egy magánszemély bennfentes információt szerzett meg, majd ennek birtokában adott tőzsdei megbízásokat, ami tiltott bennfentes kereskedelemnek minősült. De nem csak maga használta fel az információt, másnak is átadta azt. Az MNB az ügyhöz általános megjegyzéseket is fűzött. Ezek közül kiemelhető: a bennfentes kereskedelem megvalósítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az elkövető a maga vagy a más javára, illetve saját vagy más pénzét felhasználva köt tőkepiaci ügyleteket.
Tavaly nyáron jelentek meg egy másik ügy részletei, amelyek kapcsán a jegybank – általánosságban – több fontos pontra is rámutatott. Például arra, hogy bennfentes információnak számít minden olyan céggel vagy részvénnyel kapcsolatos pontos információ, amelyet nem hoztak nyilvánosságra, és amely kikerülése esetén valószínűleg jelentős hatást gyakorolna a pénzügyi eszköz árára. Nem fontos ugyanakkor, hogy illető valamennyi részletet aprólékosan ismeri-e. A bennfentes kereskedelem akkor is megvalósul, ha az adott személy a bennfentes információ nem minden részletével van tisztában, azt csak nagy vonalakban ismeri, tehát egy-egy olyan főbb, árfolyamot befolyásolni képes momentumról tud, amely a nyilvánosság számára nem elérhető.
Fontos még a jegybank egy másik megállapítása is. A bennfentes kereskedelem alapvető jellegzetessége, hogy az információt megszerző személy – mások kárára – tisztességtelen előnyhöz jut, mindez pedig a tőkepiacon képes aláásni a befektetői bizalmat.
Érdemes egy harmadik ügyet is feleleveníteni, mégpedig 2023-ból. Abban a részvény kibocsátója is hibát követett el, de egy magánszemély is, aki bennfentes információ alapján vett részvényt. Az MNB-nél leszögezték: mivel az érintett rendelkezett pénz-, tőkepiaci és befektetési ismeretekkel, így tudnia kellett volna, hogy bennfentes információ birtokában hajt végre tőzsdei ügyleteket.
Kiemelkedő ügyek korábban is voltak: 2022-ben például nem is egy, több tízmilliós bírsággal végződő eljárásról számolt be a felügyelet.
A tőzsdei bennfentes kereskedelem témája egy kiszivárgott hangfelvétel miatt került az érdeklődés középpontjába. A titokban rögzített beszélgetés Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin és a Tisza Párt pénztárnoka, Hanzel Henrik között zajlott. Vogel szóba hozta Magyar Péter részvényeit, és megjegyezte: a Tisza vezére azt mondta neki, hogy van kilencvenmilliója részvényekben. Itt azonban tett egy erős megjegyzést, szerinte Magyar Péter
úgy játszadozik a tőzsdén, hogy olyan belsős információkat kap, amit amúgy nem kéne az embernek megkapnia.
Vogel Evelin szavai alapján felvetődött, hogy Magyar akár bűncselekményt követhetett el. A Magyar Nemzet december elején írt, hogy bennfentes kereskedelem és hűtlen kezelés gyanújával feljelentés érkezett a Nemzeti Nyomozó Irodához.
A téma szóba került abban az interjúban is, amelyet Magyar Péter a Partizánnak adott kedden. A Tisza Párt elnökét a kérdés jól láthatóan feldúlta, nekiesett Gulyás Márton baloldali műsorvezetőnek, és számon kérte rajta, hogy miért kérdezi ezt tőle. Magyar ennél is tovább ment: mintegy zárójeles megjegyzésként arról beszélt, hogy az ilyen kiszivárgott hangfelvételről szóló hírt közlő újságírókat másutt börtönbe zárják. Magyar Péter ezután elismerte, hogy vett részvényeket, a bennfentes kereskedelmet azonban tagadta.
Te egy kiszivárogtatott hangfelvételről beszélsz, amit bűncselekménnyel vettek fel. Bűncselekménnyel szivárogtattak ki, és hozta le a teljes magyar média. A magát függetlennek tartó média is. És csak úgy zárójelben mondom, hogy ha ez bárhol Nyugat-Európában történik, akkor olyan szinten büntetik meg a szerkesztőségeket, és valószínűleg az újságírók is börtönben lennének – reagált a nyilvánvalóan kínos kérdésre a Partizán stúdiójában Magyar Péter,
amikor Gulyás Márton a „személyes pénzügyeiről”, vagyis arról kérdezte Magyart, trükközött-e a tőzsdén, bűncselekményt követett-e el, amikor illegálisan megszerzett információk alapján részvényekkel kereskedett.
A Magyar Nemzet számolt be elsőként arról a kiszivárgott hangfelvételről, amelyen Magyar Péter korábbi barátnője, Vogel Evelin és Hanzel Henrik arról beszélgettek, hogy Magyar azzal hencegett barátnőjének, van kilencvenmilliója részvényekben. Vogel szerint a Tisza Párt vezére „úgy játszadozik a tőzsdén, olyan belsős információkat kap, amit amúgy nem kéne az embernek megkapnia”.
A kényes téma hallatán Magyar Péter hirtelen a műsor idejéről kérdezte Gulyást, de az is jól hallatszik az adásban, hogyan fújtat, sóhajtozik a Tisza Párt elnöke, aki közli, a kérdésnek nincs jelentősége, hiszen az így szerzett vagyonát nem kötelező feltüntetnie az EP-s vagyonnyilatkozatában.
A politikus ezután újra megpróbál szabadulni a felelettől és ismét felteszi a kérdést:
Mennyi az idő, Marci?
Miután megtudta a pontos időt, a tőle megszokott módon, agresszíven reagál a műsorvezetőnek, és dühösen, fenyegetésbe kezd, végül aztán elismeri, valóban vannak részvényei, de a trükkös tőzsdei ügyeskedésről már nem vallott.
Magyar Péter az interjút követően a közösségi oldalon már igyekezett elfedni, mennyire kiakadt Gulyás kérdése miatt, és próbálta elviccelni azt is, amikor a pontos időre volt kíváncsi: „ Legközelebb azért viszek karórát.”