Szoboszlai Dominik
Szaúd-Arábia lehet a helyszín.
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump szerdán közölte, hogy várhatóan Szaúd-Arábiában találkozik Vlagyimir Putyinnal, ami az első találkozójuk lesz, mióta a republikánus politikus hivatalba lépett.
Trump azután tette ezt a kijelentést, hogy közel 90 percen át telefonon egyeztetett Putyinnal, és megvitatták Moszkva teljes körű ukrajnai inváziójának befejezését – írja a Politico.
– mondta Trump újságíróknak az Ovális Irodában.
Hozzátette, hogy a találkozó időpontját még nem tűzték ki, de a „nem túl távoli jövőben” sor kerül rá. Azt is sugallta, hogy a megbeszélésen részt venne Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is. „Ismerjük a koronaherceget, és szerintem nagyon jó hely lenne a találkozóra” – mondta Trump.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szintén szerdán közölte, hogy Putyin meghívta Trumpot és az amerikai kormány tisztviselőit Moszkvába, hogy megvitassák az ukrajnai helyzetet.
„Az orosz elnök meghívta az amerikai elnököt, hogy látogasson el Moszkvába, és kifejezte készségét, hogy fogadja az amerikai tisztviselőket Oroszországban olyan kérdésekben, amelyekben kölcsönös érdekek állnak fenn, beleértve természetesen az ukrajnai rendezés témáját” – mondta Peszkov.
A meghívás azt követően érkezett, hogy Trump szerdán bejelentette, hogy a béketárgyalások „azonnal” megkezdődnek, és Ukrajna valószínűleg nem kapja vissza elvesztett területeit, ami mind az Egyesült Államokban, mind Európában felháborodást váltott ki.
Ukrajna 2014 előtti határaihoz való visszatérés irreális célkitűzés, és ennek az illuzórikus célnak a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút és még több szenvedést okoz – jelentette ki az amerikai védelmi miniszter szerdán Brüsszelben – írja az MTI.
A NATO-szövetséges országok védelmi minisztereinek csütörtöki tanácskozását megelőző sajtótájékoztatón Pete Hegseth elmondta: „Az Egyesült Államok nem hisz abban, hogy Ukrajna NATO-tagsága reális eredménye lenne a konfliktus tárgyalásos rendezésének, ehelyett minden biztonsági garanciát felkészült európai és nem európai csapatoknak kell támogatniuk.”
A miniszter hangsúlyozta: Donald Trump amerikai elnök világosan kijelentette, hogy a harcok leállítása és a tartós béke elérése a legfontosabb, ezt a háborút diplomáciai úton kell befejezni, Oroszországot és Ukrajnát egy asztalhoz ültetve. Az amerikai védelmi minisztérium pedig segíteni fog ennek a célnak az elérésében – tette hozzá. Hegseth azt is leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem fog katonákat küldeni Ukrajnába.
Utalt arra, hogy az új amerikai kormány megerősítette elkötelezettségét a NATO iránt, de nem fogja tolerálni az egyenlőtlen teherviselést. „Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO és az európai védelem mellett, de nem fogjuk tovább eltűrni a kiegyensúlyozatlan helyzetet” – hívta fel a figyelmet.
Hegseth szerint az amerikai kormány az egyesült államokbeli energiatermelés felszabadításával és más országok hasonlóra való ösztönzésével kívánja leszorítani az energiaárakat, ezzel gyengítve Oroszország háborús finanszírozását és elősegítve a diplomáciai megoldást. Az alacsonyabb energiaárak és az energiaszankciók hatékonyabb végrehajtása növelheti a nyomást Moszkvára, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – tette hozzá.
Hangsúlyozta: az európai biztonság elsődlegesen a NATO európai tagállamainak felelőssége, ezért Európának kell vállalnia a vezető szerepet Ukrajna jövőbeli támogatásában, Európának kell biztosítania a katonai és humanitárius segélyek többségét.
Szavai szerint a fenyegetés elhárítása érdekében növelni kell a védelmi kiadásokat, mivel a GDP 2 százalékának védelmi célú felhasználása nem elegendő. Donald Trump elnök 5 százalékot követel, és ez a megközelítés helyes – mondta.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok számára nem Európa biztonsága az elsődleges, mivel más, közvetlen fenyegetésekkel kell szembenéznie.
„Az Egyesült Államok prioritása saját határainak biztonsága és a kommunista Kína elleni elrettentés a Csendes-óceánon, mivel Kína képes és szándékában áll fenyegetni az amerikai nemzeti érdekeket az Indo-csendes-óceáni térségben” – húzta alá.
Hozzátette: miközben az Egyesült Államok a csendes-óceáni térségre összpontosít, Európának kell vezető szerepet vállalnia saját biztonságát illetően. Hatékony munkamegosztás révén az Egyesült Államok és Európa maximalizálhatja stratégiai előnyeit mindkét térségben.
A miniszter szerint a transzatlanti szövetség évtizedek óta fennáll, és remélhetőleg a következő generációkban is fennmarad, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez csak úgy magától nem fog megtörténni. Megismételte, hogy Európának aktívan részt kell vennie saját biztonságának garantálásában és európai szövetségeseknek nagyobb felelősséget kell vállalniuk, hogy a kontinens stabilitása a jövőre nézve is biztosítva legyen.
Donald Trump amerikai elnök azt állítja, hogy hosszas és rendkívül produktív telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A BBC cikke szerint az amerikai elnök a saját, Truth Social elnevezésű platformján közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Ukrajnáról és a Közel-Keletről, valamint a mesterséges intelligenciáról tárgyaltak.
Trump szerint egyetértettek abban, hogy meg akarják fékezni az orosz–ukrán háborúban bekövetkező több millió halálesetet. Kifejtette, hogy megállapodtak abban, hogy szorosan együttműködnek, beleértve a kölcsönös látogatásokat a saját országaikban.
„Abban is megállapodtunk, hogy a saját csapataink azonnal megkezdik a tárgyalásokat, és azzal kezdjük, hogy felhívjuk Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy tájékoztassuk őt a beszélgetésről, amit én most azonnal meg is fogok tenni” – fogalmazott az amerikai elnök.
Trump hozzátette, hogy megbízott egy csapatot, köztük Marco Rubio külügyminisztert, hogy vezesse a tárgyalásokat.
Korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is arról beszélt a Tucker Carlsonnak adott interjúban, hogy Donald Trump a béke embere, és hogy azért fontos, hogy az Egyesült Államokban őt válasszák meg az ország élére, mert csak ő tud békét teremteni.
„Az orosz elnök meghívta az amerikai elnököt, hogy látogasson el Moszkvába, és kifejezte készségét arra, hogy amerikai tisztviselőket fogadjon Oroszországban, és tárgyaljon azokban a témákban, amelyek kölcsönös érdeklődésre tartanak számot, beleértve természetesen az ukrajnai rendezést is” – jelentette Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője – írja a BBC.
„Putyin és Trump abban is megállapodtak, hogy kapcsolatban maradnak, beleértve egy személyes találkozó megszervezését” – tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetése után posztolt a közösségi médiában, amelyben leírja, az amerikai elnök beszámolt neki a Vlagyimir Putyin orosz vezetővel folytatott beszélgetéséről és az Ukrajnával kapcsolatos azonnali béketárgyalások terveiről.
Zelenszkij a The Guardian cikke szerint elmondta, hogy Trumppal a béke elérésének lehetőségeiről beszélt, és az Egyesült Államokkal közösen dolgozik „a következő lépéseink feltérképezésén az orosz agresszió megállítása és a tartós, megbízható béke biztosítása érdekében”. A bejegyzésben azt írta,„senki sem akarja jobban a békét, mint Ukrajna”.
Megállapodtak abban, hogy kapcsolatban maradnak,, és további találkozókat terveznek.
Donald Trump amerikai elnök is közölt részleteket a közösségi médiában a Volodimir Zelenszkijjel folytatott beszélgetéséről. Azt írta szintén a The Guardian, hogy a beszélgetés nagyon jól ment, és hogy „Zelenszkij, akárcsak Putyin elnök, békét akar”.
Megerősítette, hogy a további megbeszélésekre a most pénteki müncheni biztonsági konferencián kerül sor az ukrán vezetőkkel, amelyet amerikai részről J. D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter vezet majd.
Üdvözölte az „Egyesült Államok hangját” az Ukrajna Védelmi Kontakt Csoport ülésén a honvédelmi miniszter Brüsszelből jelentkezve a Facebook-oldalán szerda este.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a posztban azt írta: egyetértünk abban, hogy a vérontásnak mielőbb véget kell vetni, a háborút – további eszkalációs lépések helyett – be kell fejezni. Jelenleg nem tartjuk reálisnak Ukrajna NATO-csatlakozását – tette hozzá.
– emelte ki a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: ezt fogják szorgalmazni továbbra is a NATO védelmi minisztereinek csütörtöki ülésén.
Leonyid Szluckij, az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy Putyin és Trump telefonbeszélgetése áttörte a Nyugat oroszellenes blokádját és elindította az orosz-amerikai hivatalos kapcsolatok feloldását. Úgy vélte, korai lenne még komoly elmozdulásokról beszélni a kétoldalú párbeszédben, de a holtpontról való kilábalás és mélypontról való felemelkedés útja már körvonalazódott.
„Mindenekelőtt a személyiségeknek a nagy történelemben betöltött a szerepéről és nagyságáról van szó. A lényeg a közös munkára és a józan észre való összpontosítás” – mondta Szluckij.
„A globális biztonság és a világbéke ma minden pátosz nélkül azon múlik, hogy a világ két vezető atomhatalma közötti kapcsolatok visszatérjenek a konstruktív és pragmatikus irányba” – hangoztatta a TASZSZ hírügynökségnek a tárcavezető.
„A Putyin és Trump közötti telefonbeszélgetés be fog vonulni a világpolitika és a diplomácia történetébe. Ha ez még nem is áttörés, nagyon úgy néz ki, hogy egy áttörés kezdete. Biztos vagyok benne, hogy Kijevben, Brüsszelben, Párizsban és Londonban most rémülten olvassák Trump hosszas kommentárját a Putyinnal folytatott beszélgetéséről, és nem hisznek a szemüknek” – írta Alekszej Puskov orosz szenátor a Telegram-csatornáján.
Puskov szerint az EU-ban most sürgős konzultációk kezdődhetnek arról, „hogyan lehet megzavarni a Moszkva és Washington között kialakuló párbeszédet”.
Andrej Kartapolov, az alsóház védelmi bizottságának vezetője szintén a RIA Novosztyinak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az ukrajnai konfliktus befejezését felgyorsítják az orosz hadsereg sikerei, de minden párbeszéd jobb, mint annak hiánya. Álláspontja szerint a felek nagyon nehéz tárgyalások elé néznek, de a kezdés megtörtént.
Alekszandr Senderjuk-Zsidkov kalinyingrádi szenátor ugyanott úgy vélekedett, hogy a két elnök megbeszélése az első lépés az ukrajnai konfliktus rendezése felé. Megjegyezte, hogy a „különleges hadművelet” nem indult volna meg, „ha az amerikai kormányzat képes lett volna figyelembe venni az orosz nemzeti érdekeket”.
„Nyilvánvaló, hogy a két elnök első megbeszélése új reményt ad a teljes körű rendezéshez. Mély meggyőződésem azonban, hogy ez a rendezés csak az orosz érdekek teljes körű figyelembevételével lehetséges, és az elnökünk ezt mindenképpen el fogja érni” – fogalmazott Senderjuk-Zsidkov.
A TASZSZ szerda este közölte, hogy Alekszandr Vinnyik orosz állampolgár hamarosan szabadul a kaliforniai Santa Rita-i börtönből és visszatér Oroszországba. A hírügynökséget erről az érintett francia ügyvédje, Frédéric Belot tájékoztatta.
Vinnyiket 2017. július 25-én vették őrizetbe Görögországban az Egyesült Államok kérésére, ahol azzal vádolják, hogy 4 és 9 milliárd dollár közötti összeget mosott tisztára az időközben megszűnt BTC-e online tőzsdei kriptopénzváltón keresztül. Az Egyesült Államoknak 2022. augusztus 4-én adták ki. Belot szerint Vinnyik nagyon rossz állapotban volt, amikor tavaly nyáron a börtönében meglátogatta.
Vinnyiket az Oroszországban kábítószer-csempészésért elítélt Mark Fogel volt amerikai diplomata és angol nyelvtanár szabadon bocsátásáért cserébe engedik haza.