
A britek katonákat küldenének Ukrajnába
Erről beszélt a miniszterelnök.
Keir Starmer kijelentette, hogy hajlandó brit csapatokat küldeni Ukrajnába, ha sikerül megállapodást kötni a háború befejezéséről Oroszországgal – elismerve, hogy ez veszélybe sodorhatja az Egyesült Királyság katonáit, ha Vlagyimir Putyin újabb támadást indít.
Ez az első alkalom, hogy az angol miniszterelnök egyértelműen kijelentette, fontolóra veszi brit békefenntartók Ukrajnába küldését. A kijelentés a hétfői, párizsi európai vezetőkkel folytatott rendkívüli tárgyalások előtt hangzott el – írja a The Guardian.
A vezetők stratégiát kívánnak kidolgozni Donald Trump azon törekvésére reagálva, hogy megállapodást kössön az orosz elnökkel, valamint arra a félelemre, mely szerint az Egyesült Államok csökkentheti védelmi elkötelezettségeit Európában.
Starmer szerint a válság egy generációban egyszer előforduló pillanat, valamint Európa számára egzisztenciális kérdés.
A Daily Telegraph című lapban írt cikkében kifejtette, hogy
az Egyesült Királyság készen áll vezető szerepet vállalni Ukrajna védelmében és biztonságában, beleértve az évi 3 milliárd fontos támogatás biztosítását 2030-ig.
Hozzátette, hogy a katonai segítség mellett ez azt is jelenti, hogy készen állnak és hajlandóak hozzájárulni Ukrajna biztonsági garanciáihoz, ha szükséges, saját csapataik bevetésével is.
„Ezt nem mondom könnyelműen. Nagyon mélyen érzem annak a felelősségét, hogy potenciálisan brit katonákat sodorhatunk veszélybe” – mondta Starmer.
„De bármilyen szerep Ukrajna biztonságának garantálásában egyben Európa és hazánk biztonságának garantálását is jelenti. Ennek a háborúnak a vége, amikor bekövetkezik, nem lehet csupán egy átmeneti szünet Putyin következő támadása előtt.”
A 2022 februárjában kezdődött orosz invázió óta az Egyesült Királyság miniszterelnökei eddig nyilvánosan elutasították brit katonák küldésének lehetőségét.
A katonai vezetők úgy vélik, hogy az Egyesült Királyság még a jelenlegi katonai kötelezettségeinek teljesítésére sem képes a 64 milliárd fontos védelmi költségvetésből, amely a GDP 2,33%-át teszi ki.
Ennek ellenére belső források szerint az Egyesült Királyság hajlandó lenne csapatokat biztosítani egy többnemzetiségű békefenntartó misszióhoz, ha a diplomáciai erőfeszítések ezt eredményeznék.
A Munkáspárt ígéretet tett a védelmi kiadások GDP 2,5%-ára emelésére, de nem határozta meg ennek időpontját. Ezzel szemben Trump azt sürgeti, hogy minden európai ország növelje kiadásait a GDP 5%-ára. Brit katonai vezetők 2,65%-os növekedést szorgalmaznak egy fokozatos ütemben.
Starmer korábban már utalt arra, hogy brit csapatok részt vehetnek Ukrajna biztonságának garantálásában egy tűzszünet után. A brit miniszterelnök – aki a hónap végén Washingtonba látogat Trump meghívására – kijelentette:
„Miközben az európai nemzeteknek ebben a pillanatban fel kell lépniük – és mi ezt meg is tesszük –, az Egyesült Államok támogatása továbbra is kritikus fontosságú marad, és az amerikai biztonsági garancia elengedhetetlen a tartós békéhez, mert csak az Egyesült Államok képes elrettenteni Putyint egy újabb támadástól.”
A brit közszolgálati médiának beszélt arról a hadsereg korábbi vezérkari főnöke, hogy nincs elég katonája az Egyesült Királyságnak egy ukrajnai békefenntartó-misszióhoz.
Nincs elég katonája egy ukrajnai békefenntartó misszióhoz Nagy-Britanniának – erről beszélt a hadsereg korábbi vezérkari főnöke a BBC-nek. Hozzátette, szerinte 40 ezer katonát kellene mozgósítani egy hasonló küldetéshez, ennyit azonban nem képes jelenleg kiállítani a szigetország. Lord Richard Dannatt azt követően beszélt erről, hogy Keir Starmer brit miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Királyság is részt vesz az ukrajnai béke fenntartásában.
Korábban szintént a BBC-nek nyilatkozott az egyik korábbi magasrangú NATO-tiszt, aki arról beszélt, hogy Nagy-Britanniának és Franciaországnak egy 100 ezer fős katonai kontingessel kellene vezetnie a hosszú távú békemissziót Ukrajnában. Lord Dannatt – aki 2006 és 2009 között volt a hadsereg vezetője – egyetértett abban, hogy a béke fenntartásához körülbelül 100 000 katonára van szükség, ugyanakkor Nagy-Britannia ebben most nem lenne képes nagyobb részt vállalni. „Jelenleg a hadseregünk annyira leromlott állapotban van számszerűen és a képességeket és felszereléseket illetően, hogy ez elég kínos lenne” – mondta.
„Ha 10 ezer katonát telepítenénk, minden rotációban hat hónapig, az gyakorlatilag 30 vagy 40 ezer katonát kötne le, és ez a szám nem áll rendelkezésünkre”
– tette hozzá.
Starmer hozzátette: „Világosan ki kell mondanunk, hogy a béke nem jöhet létre bármilyen áron. Ukrajnának ott kell ülnie a tárgyalóasztalnál, mert bármi kevesebb azt jelentené, hogy elfogadjuk Putyin álláspontját, miszerint Ukrajna nem valódi nemzet.”
Jelenleg a brit hadsereg létszáma történelmi mélyponton van, és több mint 200 éve nem volt ilyen alacsony.
A katonai vezetők úgy vélik, hogy a pénzügyminisztérium aggodalmai ellenére „lehetetlen” fenntartani az Egyesült Királyság jelenlegi politikai kötelezettségvállalásait a NATO, az AUKUS nukleáris tengeralattjáró-program és a következő generációs vadászgépek terén a jelenlegi költségvetés mellett.
A nyugati katonai segélyek gyakran eltűnnek Ukrajnában, mielőtt elérnék a katonai egységeket, ami az országban tapasztalható korrupcióval hozható összefüggésbe.
A The Telegraph forrásai szerint a Kijevnek szánt támogatások korrupciós esetek következtében vesznek el.
Egyes beszámolók szerint katonai szállítmányokat fuvarozó teherautók nyomtalanul eltűnnek, mielőtt elérnék az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) frontvonalait, míg más esetekben a járművek hiányos állapotban, például biztonsági övek nélkül érkeznek meg az egységekhez
– szúrta ki a Magyar Hírlap a The Telegraph cikkében.







