tóth gabi
Megemlékezések a terrortámadás évfordulóján.
Marine Le Pen vasárnap érkezett az indiai-óceáni szigetre, ahol decemberben ciklon pusztított. A Franciaország tengeren túli megyéjének székhelye, Mamoudzou kórházában tett látogatásán nyugtalanságának adott hangot, és azt mondta, „a sziget helyzete csak még katasztrofálisabb lesz, ha a világ figyelme más problémák felé fordul, és az érzelmek elhalványulnak”.
„Nem vagyunk kormányzati döntéshozó pozícióban, de a vészharangot meg tudjuk kongatni, és emlékeztetni tudunk az itt élőknek tett ígéretekre.”
A francia belügyminisztérium adatai szerint a Mayotte-ra december közepén lesújtó Chido ciklon pusztítása következtében legkevesebb 39-en haltak meg, 67 ember súlyos, további 2432 pedig könnyebb sérülést szenvedett, amikor az óránként több mint 200 kilométeres széllökések körülbelül százezer lakos otthonát döntötték romba a város szegénynegyedeiben.
Le Pen látogatása előtt, pénteken újabb nagy eső sújtotta a szigetet, és emiatt például Mamoudzou kórháza a beszivárgó víz miatt csak 76, a szülészete pedig csak 50 százalékos kapacitással tud működni, így a kormánynak egy átmeneti kórházat kellett felépítenie a közelben.
Az RN nemzetgyűlési frakcióvezetője elmondta: továbbra is nyomást akar gyakorolni a francia kormányra, hogy hozzon intézkedéseket az illegális bevándorlás ellen is, mert szerinte „ennek a problémának a rendezése nélkül hatástalan marad minden intézkedés”.
Marine Le Pen ezzel arra utalt, hogy a sziget hivatalosan 320 ezer fősre becsült lakosságának a fele nem francia állampolgár, miközben a helyi hatóságokhoz közelálló egyik forrás szerint a valódi lakosságszám ennél legalább 100-200 ezer fővel több.
A politikus e számokat kommentálva közölte, hogy „a legalább félmillióra tehető lakosságszám az egyik magyarázata annak, hogy miért omlottak össze a közszolgáltatások a szigeten”. Az illegális bevándorlás kérdése már a nemrég hivatalba lépett, François Bayrou vezette centrista kormány napirendjére is felkerült Franciaországban.
Vasárnap a kormány három vezető minisztere, köztük Bruno Retailleau belügyminiszter is szigorú fellépést ígért az illegális bevándorlással szemben, ami az ország legszegényebb tengerentúli megyéjének számító Mayotte szigetét is folyamatosan sújtja. Gérald Darmanin igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szigeten világra jött újszülöttek több mint 60 százalékának a szülei nem franciák.
Darmanin szerint ezért felül kell vizsgálni, továbbra is megadható-e automatikusan a francia állampolgárság a tengerentúli megyékben születő embereknek.
Franciaország nem lankad a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett, több halálos áldozattal járó iszlamista terrortámadás 10. évfordulója előtt egy nappal.
„Tisztában vagyunk vele, hogy a terrorizmus olyan kockázat, amely elterjedt jelenség marad a társadalmainkban, ezért nem lankadhatunk; mindannyiunknak ébernek kell lennünk” – szögezte le az államfő a francia nagyköveteknek tartott beszédében.
A sajtónak adott interjújában a lap főszerkesztője, a Riss néven ismert Laurent Sourisseau figyelmeztetett, hogy a terrortámadás óta eltelt tíz évben „a geopolitikai helyzet romlott”.
„Sosem vonták ennyien kétségbe a Charlie Hebdo által vallott értékeket, köztük a szólásszabadságot, a feminizmust, a szekularizmust, talán mert magát a demokráciát fenyegetik sötét erők” – szögezte le.
A hetilap 2024 végén versenyt is hirdetett, amelyben arra kérték a karikaturistákat, „rajzolják meg a vallások a szabadságba való beavatkozása miatt érzett haragjukat”. A pályázatra mintegy 350 alkotás érkezett, és a napokban – a szomorú évfordulóhoz illeszkedve – megjelenő új lapszámban pedig a szerkesztőség által legjobbnak ítélt, csaknem 40 munkát jelentetik meg. Az egyiken – a kiadandó számba betekintést nyerő AFP francia hírügynökség szerint – Krisztus látható, amint a kereszten szelfizik, „Itt repül a kismadár!” felirattal, egy másikon pedig egy karikaturista azon morfondírozik, vajon az rendben van-e, ha rajzol egy embert, aki rajzol egy embert, aki megrajzolja Mohamed prófétát.
A hetilap emellett közli a bejrúti Közel-keleti Francia Intézetnek (IFPO) a Jean-Jaures alapítvány nevű agytröszt számára 2024 nyarán készített tanulmányában összefoglalt eredményeket, amelyek szerint a franciák 76 százaléka szerint a szólásszabadság – beleértve a karikatúrák készítését – az alapvető szabadságjogok része, további 62 százalékuk támogatja egy meggyőződés, egy szimbólum vagy egy vallási dogma „felháborító módon történő bírálatát”.
2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Az alig két percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték. A támadókat két napig üldözték. Eközben egy harmadik társuk agyonlőtt egy rendőrt Párizs egyik déli elővárosában, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban 17-en vesztették életüket, köztük három rendőr, és huszonegyen sebesültek meg.