Orbán Viktor indiai útjáról: Az ünnepek között is sokat dolgoztunk...

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.01.05.

Biztonsági zónákat hoznak létre Róma legforgalmasabb helyein

Kitiltják a veszélyesnek minősítetteket.

Róma belvárosában, a Termini központi pályaudvar térségében kiemelt biztonsági zónát vezetnek be – erősítette meg a belügyminisztérium szombat este.

 

A Termini pályaudvar előtti üres buszpályaudvar Rómában (Fotó: AFP)

Az úgynevezett vörös zónát a főváros első számú kerületében, az Esquilino-dombon hozzák létre. Az intézkedés a Termini pályaudvart és a környékét érinti, amely Róma legforgalmasabb csomópontjának számít. Olaszország legnagyobb, Európa negyedik legnagyobb vasútállomásáról van szó, ahol naponta több mint nyolcszáz vonat érkezik és indul. A Termini éves forgalma megközelíti a kétszázmillió utast, és a következő egy évben a jubileumi szent évre érkező, több mint harmincmillióra becsült zarándoktömeg egy része is az állomáson keresztül lép majd be Rómába. 

A Termini pályaudvarnál található a legforgalmasabb metrócsomópont is napi félmillió utassal, valamint a legnagyobb buszterminál, ahol a repülőtéri buszok is megállnak. 

Az Esquilino-dombon van a Ferenc pápa számára nagyon kedves Santa Maria Maggiore-bazilika, amelynek szent kapuja január elsején nyílt meg, és azóta is hosszú sorok várakoznak a belépésre. Ugyanebben a negyedben sorakozik a város szállodáinak és szálláshelyeinek nagy része a vasútállomáshoz való közelség miatt. 
Matteo Piantedosi belügyminiszter december végén, a jubileumi szent év kezdetekor szólította fel a prefektusokat, hogy városaikban rendkívüli biztonsági zónákat jelöljenek ki, ahonnan kitiltják a büntetett előéletű vagy veszélyesnek tartott személyeket. 

A rendelkezés értelmében a rendfenntartó erők utcai ellenőrzések során azonnal feltartóztathatják és eltávolíthatják a városok bizonyos részeiből az utóbbi öt évben személy vagy vagyon elleni bűncselekményekért elítélt embereket, valamint azokat, akiket veszélyesnek tartanak, mert fenyegető, agresszív magatartást tanúsítanak. 

Milánóban december 30-án lépett életbe a tiltás a város öt területén, köztük a pályaudvaroknál is, és egészen március végéig marad érvényben. Firenzében és Bolognában is hasonló biztonsági zónákat vezettek be. 

A vörös zónák nem titkolt célja között van az illegális bevándorlók eltávolítása. 

A belügyminisztérium közlése szerint Rómában a következő napokban léphet életbe az intézkedés, és egyelőre a Termini–Esquilino kerületre vonatkozik. A tárca jelzése szerint a vörös zóna akár egész évben, a jubileumi szent év lezárásáig fennmaradhat. 

A Termini pályaudvar korábban is rendkívüli biztonsági problémát jelentett az állomáson és környékén tartózkodó migránsok és hajléktalanok miatt.

A hely az afrikai bevándorlók éjszakai találkozóhelyeként ismert, az utóbbi hónapokban több beavatkozásra volt szükség migráns fiatalok egymás közötti támadása miatt. A közeli gyorséttermet a hatóságok decemberben tíz napra bezáratták, mivel az drogelosztó helyként működött. 
Korábban a főpolgármester, Roberto Gualtieri kerítést emeltetett a Termini közelében lévő park köré, ahol több száz afrikai migráns sátorozott le éjszakánként. Az utcán élők azonban a környéken maradtak, mivel a pályaudvar oldalában működik a Caritas menhelye, ahol meleg ételhez jutnak. 
A belügyminisztérium közlése szerint a jobboldali kormány 2022. októberi megalakulása óta Rómában közel kétszáz nagy horderejű hatósági akciót vittek véghez, több mint 14 ezer rendőr, csendőr, pénzügyőr bevonásával. A fővárosban majdnem 160 ezer személyt ellenőriztek, köztük több mint 67 ezer külföldit és több mint 23 ezer járművet. Ezerötszáz ember ellen tettek feljelentést, több mint ötszázat letartóztattak, nyolcvankét külföldit kiutasítottak, közel nyolcvan fegyvert foglaltak le. 

Róma többi részén is kiemelt a biztonsági készültség már december közepe óta a karácsonyi ünnepek és a szent év miatt.

 A forgalmasabb utcákon, tereken, buszokon, metróállomások peronjain is járőröznek a rendőrök.

Több mint hatvanhatezer migráns érkezett az olaszországi partokra 2024-ben a belügyminisztérium adatai szerint, amely bejelentette, hogy újra kívánja indítani az albániai táborok működtetését.

A tárca honlapján összesített adatok azt mutatják, hogy tavaly 66 317 bevándorló érkezett. Köztük vannak a Lampedusa szigetén és az ország déli partszakaszain csónakokkal és kisebb hajókkal kikötő csoportok tagjai és azok, akik a civil szervezetek hajóin érkeztek, valamint a balkáni útvonalon Olaszországba belépett személyek.

Az utóbbi három évben 2024-ben érkeztek a legkevesebben. 2023-ban több mint 151 ezren léptek be Olaszországba, 2022-ben pedig 105 ezer fölött volt az érkezők száma.

„Tavaly hatvan százalékkal csökkentettük az illegálisan belépők számát az azt megelőző évhez képest, és 38 százalékkal 2022-höz képest. Egymást követő második évben emeltük a kiutasított migránsok elszállítását az országból, tavaly 16 százalékkal, 2023-hoz képest” – nyilatkozta Matteo Piantedosi belügyminiszter az Il Secolo XIX hírportálnak.

A miniszter az észak-afrikai országok hatóságaival kialakított együttműködésnek tulajdonította az eredményeket.

Elmondta, hogy Róma jobboldali kormánya az utóbbi két évben elérte, hogy Líbia és Tunézia saját partjain tartóztassa fel az indulókat, aminek köszönhetően közel 192 ezren nem tudtak tengerre szállni.

Ezen kívül sikerült elérni, hogy a két ország visszafogadja az Olaszországból kiutasítottakat: 2024-ben több mint 21 ezer migránst szállítottak vissza Líbiába és Tunéziába.

Így is Líbiából és Tunéziából érkezett az illegális bevándorlók nagy része Olaszországba. A tavaly érkező több mint 66 ezer ember 63 százaléka Líbiából kelt át a tengeren, további 29 százalék pedig Tunéziából, öt százalékuk Törökországból indult el, kevesebb mint két százalék Algériából.

A nemzetiséget tekintve a 2024-ben érkezők közel húsz százaléka Bangladesből származott. Az olasz belügyi tárca információi szerint Bangladesből repülővel teszik meg az utat Líbiáig, ahol emberkereskedők teszik őket hajóra.

A második legnépesebb csoportot tavaly a szíriaiak alkották, majd a tunéziaiak, egyiptomiak következtek. Bangladest, Tunéziát és Egyiptomot az olasz kormány biztonságos országnak tartja, ezért az onnan érkezők nem részesülnek automatikusan nemzetközi védelemben. A szíriaiak esetében Róma, számos más országhoz hasonlóan, decemberben felfüggesztette a menedékkérelmek elbírálását.

A földközi-tengeri útvonalon az év utolsó napjaiban is mintegy háromszázan érkeztek Lampedusára. December 31-én egy hajó líbiai vizeken borult fel, húszan eltűntek, a hét túlélőt Lampedusára szállították.

Január elsején Tunézia partjainál történt hajószerencsétlenség, a hatóságok 17 túlélőről adtak hírt.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (OIM) adatai szerint 2024-ben több mint 1600-an vesztek a tengerbe Észak-Afrika és Európa partjai között. Az olasz kormány októberben Albániában nyitott táborokat, amelyek jelenleg üresen állnak.

A migránsok feltartóztatásáról döntő olasz bírói szervek ugyanis úgy ítélték meg, hogy a táborokban elhelyezendő személyek nem illegális bevándorlóknak, hanem menekülteknek minősülnek, akiket nem lehet kiutasítani és visszaszállítani hazájukba.

A jogi vitát a származási országok megítélése képezte: a kormány listát állított össze a szerinte biztonságosnak tartott országokról, a bíróságok szerint viszont Banglades, Egyiptom vagy Tunézia nem számít biztonságosnak.

A semmítőszék december 30-án határozott, úgy ítélve, hogy a mindenkori kormány, ezen belül a külügyminisztérium hatáskörébe tartozik a biztonságos országok kijelölése. A semmítőszék ugyanakkor felszólította a kormányt, hogy az ügyben várja meg az Európai Unió Bíróságának februári véleményét is.

Giorgia Meloni miniszterelnök karácsony előtt jelentette be, hogy amint lehetséges, újraindítják az albániai táborokat. A belügyminiszter, Matteo Piantedosi közlése szerint a migránsokat Lampedusáról és Szicíliából Albániába szállító hadihajó már a következő hetekben újrakezdi munkáját.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek