POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.12.16. 18:28

Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat

Ezt Putyin jelentette ki.

Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, a védelmi minisztérium kollégiumának évzáró ülésén.

Oroszország a GDP 2,5 százalékával többet költ a nemzetvédelemre, mint korábban, és ezeket az eszközöket nagyon észszerűen kell felhasználni – jelentette ki az elnök. Putyin idézte Andrej Belouszov védelmi minisztert, aki szerint Oroszország a GDP 6,3 százalékát, a költségvetés egyharmadát (32,5 százalék) költi katonai kiadásokra, védelemre, a harcképesség növelésére és megerősítésére.

Az elnök szerint a szerződéses katonák nagyszámú növekedése hozzájárul ahhoz, hogy az ukrajnai háborút Oroszország előnyére fordítsák. Idén mintegy 430 ezren írtak alá szerződést a hadsereggel, a tavalyi 300 ezerrel szemben – mondta.

Az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy sikerült tartani az ütemet az ukrajnai fronton, meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország teljességgel átvette a stratégiai kezdeményezést az ukrán fegyveres erőkkel folytatott harcban.

Putyin közölte, hogy az orosz haderők idén 189 ukrajnai települést foglaltak el.

A védelmi miniszter szerint összesen 4500 négyzetkilométernyi ukrán terület van orosz ellenőrzés alatt. Az elnök feladatul szabta az orosz titkosszolgálatoknak, hogy „találják meg, és szigorúan büntessék meg” azokat, akik a dél-oroszországi Kurszki területre támadva ott bűncselekményeket követtek el.

„A fegyveres erők szent kötelessége kihajítani az ellenséget a területünkről, a katonai igazságszolgáltatásé pedig mindezen bűncselekmények – különösen a polgári lakosság ellen elkövetettek – rögzítése, a titkosszolgálatoké pedig, hogy találják meg és büntessék meg az elkövetőket” – szögezte le Putyin.

Az orosz elnök szerint „a kijevi rezsim elveszíti az államiság jeleit”, azaz teljességgel illegitim:

nem tartottak választásokat, az alkotmány sem teszi lehetővé az elnök mandátumának meghosszabbítását, a háborús helyzetre való utalásnak sincs értelme. Putyin szerint a jelenlegi ukrán hatalom, amelynek a forrása a 2014. évi „államcsíny”, nap mint nap bűncselekményeket követ el mind az ukrán, mind az orosz nép ellen.

Az elnök szerint Volodimir Zelenszkij rendszere nem az ukrán nép érdekeit védi, hanem a támogatóiét, ami „abból is látszik, hogy azok, akiknek az érdekeit védelmezi és kiszolgálja, még abba is beleegyeznek, hogy a sorozási korhatárt 18 év alá vigyék le”. Az elnök azt is kijelentette, hogy Oroszország nem az ukrán néppel, hanem a „neonáci rezsimmel harcol”.

Feltöltik az észak-koreai hadsereg Oroszország oldalán harcoló alakulatait a Kurszk térségében végrehajtott támadásokban elszenvedett veszteségek pótlására – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége.

Legalább harminc észak-koreai katona meghalt, illetve megsebesült az oroszországi Kurszk térségében az ukrán csapatok ellen december 14-én és 15-én végrehajtott rohamok során – tájékoztatott az Ukrainszka Pravda hírportál az ukrán katonai hírszerző szolgálat közleményére hivatkozva.

A veszteségek miatt a rohamcsapatok állományát az észak-koreai hadsereg 94. önálló dandárjának katonáival pótolják, hogy folytassák az aktív harci cselekményeket a kurszki régióban – jelentette az ukrán katonai hírszerzés. A hadsereg korábban fotókat és videókat tett közzé a Kurszk térségében a szombati támadások során megölt orosz és észak-koreai katonákról.

Hétfőre virradó éjjel az orosz hadsereg 49 drónnal támadta az ukrán ellenőrzés alatt álló területeket, a légvédelem azonban megsemmisítette a drónok zömét. Károkról, áldozatokról nem szól a légierő hivatalos jelentése.

A kormány ezúttal sem járult hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió körülbelül 6,5 milliárd eurót fizessen ki azon tagállamok számára, amelyek korábban fegyvereket szállítottak Ukrajna számára – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy egyedüliként megvétózta, hogy az Európai Békekeretből körülbelül 6,5 milliárd eurót fizessenek ki azon tagállamok számára, amelyek korábban fegyvereket küldtek Ukrajna számára. Ebből hazánkra mintegy 77 millió eurónyi költség jutna.

„Magyarország eddig sem szállított fegyvereket, és nem járult hozzá semmilyen fegyverszállításhoz, és a mai napon sem járultam hozzá ahhoz egyedüliként, hogy az Európai Békekeretből 6,5 milliárd eurót fizessenek ki azoknak, akik korábban fegyvereket szállítottak Ukrajnába” – fogalmazott.

„Jeleztem ugyanakkor, hogy ha ezt a másik huszonhat tagállam önkéntesen szeretné megtenni, akkor Magyarország ennek nem áll az útjába. Azonban egyelőre, valamilyen oknál fogva csak képmutatás van a dolog mögött” – mondta.

„Magyarország kötelező alapon ehhez a lépéshez semmilyen módon nem kíván asszisztálni.

Ugyanígy nem fogunk asszisztálni ahhoz sem, hogy az Európai Unió kiképzési missziója keretében Kijevbe költöztessenek egy koordinációs egységet, és azt sem fogjuk támogatni, hogy európai uniós tanácsadókat telepítsünk Kijevbe az ukrán biztonsági szektor reformjának koordinálására” – tette hozzá.

„Generálisan látjuk rendkívül veszélyesnek és az eszkaláció szempontjából rendkívül kockázatosnak azt, hogyha bármilyen oknál fogva – legyen az kiképzés, koordináció, reformtanácsadás – európai uniós keretben helyezünk ki Kijevbe embereket” – mutatott rá.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy elfogadásra került az Oroszországgal szembeni tizenötödik szankciós csomag, ami meghosszabbította annak a jogi lehetőségét, hogy a Mol exportálni tudja az orosz eredetű kőolajból származó termékeket. „Ez nekünk fontos volt, és mivel az őrült ötleteket sikerült kigyomlálni ebből a szankciós csomagból, ezért végül is ezt nem vétóztuk meg” – jelentette ki.

„Mik voltak ezek az őrült ötletek? Például Kirill pátriárkát rá akarták tenni erre a szankciós listára. Én azt gondolom, hogy egyházi vezetők, egyházi személyek szankciós listázása mindenképpen kerülendő, mert hogyha az egyházi vonalon nem tudunk beszélni egymással, akkor a béke utolsó reménye is elveszik” – közölte.

„Szankció alá akarták tenni Oroszország ENSZ-nagykövetét, ami azért furcsa, mert az ENSZ az az utolsó mentsvár, ahol a politikai konzultációkat meg lehet tartani (…) Tehát nyilvánvalóan ezzel egy újabb békéhez vezető végső utat vágtak volna el” – folytatta.

„Megvétóztuk, illetve jeleztük, hogy semmiképpen nem fogjuk támogatni az Orosz Olimpiai Bizottság szankcionálását. A sport és a politika, főleg a sport és a geopolitika összekeverése elfogadhatatlan. És egyébként két első osztályú orosz futballcsapat szankciós listára helyezésével is szembe mentünk, mert azért azt gondoljuk, hogy az őrültségnek vannak különböző határai” – fűzte hozzá.

A miniszter kifejtette, hogy teljesen új realitás jött létre az ukrajnai háborúban, egyrészt a béke pártján álló Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme, másrészt az orosz haderő harctéri sikerei miatt,

ami szavai szerint nem „putyinista propaganda”, hiszen erről maga az ukrán kollégája beszélt az ülésen.

Sérelmezte, hogy ezt a minőségileg új helyzetet Brüsszelben csaknem teljesen figyelmen kívül hagyják, az EU-tagországok túlnyomó többsége továbbra is az eddigi kudarcos „háborúpárti stratégiát” erőlteti, amely fokozza az eszkaláció veszélyét és rendkívül nehéz helyzetbe hozta eddig is a kontinenst.

„És az is jól látszik, hogy nemcsak ez az új realitás, hanem a karácsony közeledte sem érdekli őket. Senki nem támogatta ma a tanács ülésén az emberéleteket mentő fegyverszünetet, senki nem szólt mellette. Sőt, nemcsak nem szóltak támogatólag a tűzszünet mellett, sokan még ellene is érveltek, és hallhattunk egészen durva javaslatokat is” – mondta.

Erre példaként hozta fel lengyel kollégája felvetését, amely szerint az EU területén élő, hadköteles korú ukrán férfiak számára nem kellene szociális támogatást nyújtani.

Valamint hangsúlyozta, hogy a tűzszünet elutasítása emberéletekbe kerül, ráadásul teljesen logikátlan is, mivel a harcok beszüntetésével sikerülhetne elérni az orosz előrenyomulás megállítását, amit a tíz- vagy százmilliárd eurónyi értékű eddigi fegyverszállításokkal nem tudtak.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek