RETRO RÁDIÓ

Már van átmeneti kormánya Szíriának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 12. 10. 19:09

Legalábbis egyes elfoglalt területeknek a főváros körül.

Mohamed el-Basírt, Idlíb tartomány ellenzéki kormányzatának vezetőjét nevezték ki az átmeneti szíriai kormány élére. Ezt Basír maga jelentette be kedden az állami televízióban.

A tervek szerint az átmeneti kormányt 2025. március 1-jéig vezet. A közvetítésben Basír mögött a háttérben két zászlót lehetett látni: a felkelők zöld-fekete-fehér lobogóját és egy fehér zászlót, amelyre az iszlám hitvallás volt írva feketével. Utóbbit rendszerint a szunnita iszlamisták használják.

Sajtójelentések szerint az elektromérnök végzettségű politikus iszlám jogot is tanult.

Eközben helyi források szerint a felkelők vezetése javasolta a harcosoknak, hogy vonuljanak ki a nagyvárosokból, helyüket pedig a Bassár el-Aszad elnök hatalmát megdöntő Hajat Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista lázadószervezettel kapcsolatban álló rendőri-belbiztonsági egységek veszik át.

Damaszkuszban kedden egy újabb fontos találkozó volt, amelyen részt vett a HTS parancsnoka, Ahmed as-Sharáa is – aki eddig az Abu Mohammad al-Dzsúláni harci nevet használta -, valamint több olyan minisztere az átmeneti kormánynak, aki az Aszad-kormánynak is tagja volt. Értesülések szerint mindkét fél a zökkenőmentes hatalomátadásra törekszik.

A 40-es évei elején járó Basír az északnyugati Idlíb tartományból származik, ahonnan az egykor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban állt HTS megindította villámoffenzíváját az Aszad-rendszer megdöntésére.

A szír fővárost vasárnap óta uraló iszlamista Levantei Felszabadítási Szervezet (HTS) hétfőn bejelentette, hogy „új kormány megalakításán dolgozik”, de részleteket nem közölt. A parlament pedig közölte, hogy tiszteletben tartja a népakaratot „egy új Szíria” felépítésében.

A SANA szíriai állami hírügynökség által idézett parlamenti közlemény szerint „minden szíriai életében december 8-a történelmi nap volt, olyan, amely elindítja az országot a törvényesség és az igazságosság útján”.

A HTS az egyik közösségi médiafelületen megjelent üzenetében azt írta, hogy „ csapatai már majdnem teljes ellenőrzésük alá vonták a fővárost, és megvédik a köztulajdont”. Ígéretet tettek arra, hogy minden katona, akit Aszad uralma alatt besoroztak a hadseregbe, amnesztiában részesül.

Az ország második legnagyobb városában, Aleppóban hétfőn nyugodt volt a helyzet, és szemtanúk szerint csak a HTS fegyveresei voltak láthatók az utcákon.

A Fehérsisakosok nevű polgári védelmi egység az X-en hétfőn azt írta, hogy tovább folytatják az Aszad-rendszer által titkos helyeken bebörtönzött foglyok felkutatását.

A HTS közlése szerint a csaknem két hete kezdődött és az Aszad-rendszer bukását eredményező fegyveres összecsapásokban 910 ember vesztette életét; az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, angliai székhelyű aktivistahálózat pedig arról számolt be, hogy a 910 halott között 138 civil van, részben nők és gyerekek.

de állásfoglalást azután tették, hogy Szíriában iszlamista felkelők az előző napokban vidéken aratott katonai sikereik után vasárnapra virradóra bejelentették a szír főváros, Damaszkusz elfoglalását és Aszad elnök 24 éves uralmának megdöntését.

Szíriában az Aszad-rendszert a napokban megdöntő szélsőséges iszlamista lázadók elfoglalták az északi Manbidzs várost is, amelyet eddig az Egyesült Államok által támogatott kurd milícia tartott ellenőrzése alatt – jelentette be hétfőn Recep Tayyip Erdogan török elnök. A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a műveletnek előző nap 26 halálos áldozata volt. A szíriai ideiglenes kormány vezetője azt közölte, hogy kész találkozni az iszlamista lázadók vezetőjével.

Az Eufrátesz folyótól nyugatra található, a török határtól mindössze 30 kilométerre lévő Manbidzs korábban a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) lázadószervezet irányítása alatt állt. Az iszlamista lázadók mellett az SDF is a napokban heves harcokat vívott a szíriai kormányhadsereggel és más, Törökország által támogatott csoportokkal a város megtartásáért.

A török kormány által terroristának tartott SDF az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese Szíriában az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni küzdelemben.

Recep Tayyip Erdogan üdvözölte Manbidzs „megtisztítását’ a terroristáktól.

Az Anadolu török hírügynökség kormányforrásokra hivatkozó jelentése szerint a területen elkezdték felkutatni a kurd milíciák által hátrahagyott taposóaknákat és egyéb csapdákat.

Az ország északi területein dúló heves harcok Aleppó november végi, illetve Damaszkusz vasárnapi elfoglalása után sem csillapodtak. A lázadók villámgyors offenzívája kevesebb mint két hétig tartott, és egy 13 éves polgárháborút követően vezetett Bassár el-Aszad szíriai elnök bukásához.

Az Egyesült Államok bejelentette, hogy továbbra is fenntartja katonai jelenlétét Kelet-Szíriában, ahol az SDF-nek vannak területei, és megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megakadályozza az Iszlám Állam 2014-től 2017-ig létező államalakulatának újjáéledését.

A szíriai kormány azon dolgozik, hogy az „átmeneti időszak” gyors és zökkenőmentes legyen – mondta az Aszad elnök és vezető tisztségviselők távozása után hivatalban maradt szíriai miniszterelnök, Mohammed Gázi al-Dzsaláli a Sky News Arabia tévécsatornának. Elmondása szerint a biztonsági helyzet sokat javult az előző naphoz képest, amikor az emberek köztereken összegyűlve, levegőbe lövöldözve ünnepeltek országszerte.

A kormány tagjai készek találkozni az Aszad-rendszert megdöntő Levantei Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) főparancsnokával, Ahmed as-Sharáával – tette hozzá a miniszterelnök. As-Sharáa eddig az Abu Mohammad al-Dzsuláni harci nevet használta, de vasárnap az egyik híres damaszkuszi mecsetnél eredeti nevén is bemutatkozott a világ előtt.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a szíriai hadsereg sorsát az ország ügyeinek irányítását átvevő testvéreikre bízzák. „Minket jelenleg az foglalkoztat, hogy folytathassuk a szíriaiaknak nyújtott szolgáltatásokat” – tette hozzá.

Az új szíriai kormány megalakulása után azonnal átveszi a hatalmat – közölte a damaszkuszi eseményekben főszerepet játszó Levantei Felszabadítási Szervezet (HTS) hétfőn. „Erőink hamarosan véglegesítik a főváros ellenőrzését és a közvagyon védelmét. Az új kormány azonnal megkezdi munkáját” – tette közzé a lázadószervezet a közösségi médiában.

Az al-Dzsazíra televízió beszámolója szerint az átmeneti kormány élén Mohamed el-Basír áll majd, aki az iszlamista lázadók tizenkét napig tartó előretörése előtt egy felkelők által irányított terület közigazgatási vezetője volt.

Damaszkusz főterein a helyszíni beszámolók szerint hétfőn még mindig sokan ünnepeltek, de a tömegközlekedés továbbra sem működik. A pékségek és az élelmiszerüzletek előtt hosszú sorok kígyóznak. A közösségi médiában egy olyan felvétel kezdett el terjedni, amelyen egy katonai ruhás férfi fegyverrel a kezében arról győzködi a Mezzeh kerületben élőket, hogy senkinek sem esik majd bántódása. „Nincsen problémánk veletek vagy az alavitákkal, a keresztényekkel, a síitákkal vagy a drúzokkal, de mindenkinek viselkednie kell, senki ne próbáljon ránk támadni” – mondta a felvételen.

A lázadók közölték: mindenki számára biztosítják a személyes jogok védelmét, és nem vezetnek be iszlám öltözködési előírásokat a nők számára. „Szigorúan tilos beavatkozni a nők öltözködésébe, vagy bármit előírni a ruházatukkal vagy megjelenésükkel kapcsolatban” – áll a főparancsnokság által kiadott közleményben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter izraeli hivatali partnerével, Gideon Szaárral egyeztetett hétfőn a szíriai helyzetről. A külügyminiszter leszögezte, hogy mindkét ország a közel-keleti térség békéjében érdekelt.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával folytatott megbeszélése után arról számolt be a Facebookon, hogy Magyarország és Izrael is a közel-keleti térség békéjében, nyugalmában és stabilitásában érdekelt.

„Abban vagyunk érdekeltek, hogy semmilyen szélsőséges ideológia és semmilyen szélsőséges csoport se keríthesse hatalmába a térséget, sem annak egyetlen országát” – írta.

„Egyetértettünk abban is, hogy különös figyelmet kell szentelni a vallási közösségek és kisebbségek jogainak maradéktalan tiszteletben tartására és ezen közösségek biztonságára” – folytatta.

„Mi, magyarok különös érzékenységgel követjük figyelemmel a keresztény közösségek sorsának alakulását, folyamatosan biztosítjuk számukra a humanitárius segítségnyújtást, egyúttal pedig elvárjuk a nemzetközi közösségtől, hogy érje el a vallási kisebbségek jogainak tiszteletben tartását” – húzta alá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.