RETRO RÁDIÓ

Erős védelem alatt a Barátság kőolajvezeték

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 12. 13. 10:17

Ellentmondásos a terrorfenyegetettség.

Az elérhető információk ellentmondásosak a szlovák terrorfenyegetéssel kapcsolatban – mondta a hirado.hu-nak Kemény János. Az NKE Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa arról is beszélt, eddig nem volt ismert olyan itthoni, szlovákiai vagy regionális szinten működő radikális csoport, ami a kritikus infrastruktúra vagy más látványos célpontok támadásán keresztül kívánta céljait megvalósítani.

A hirado.hu is beszámolt arról, hogy Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter bejelentése szerint egy szervezett csoport Szlovákiában és Magyarországon is terepszemlét tartott egy, a Barátság kőolajvezeték elleni lehetséges terrortámadás céljából. Az Oroszországból induló vezeték négyezer kilométeren hetvenmillió tonna kőolajat szállít Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba.

Az elérhető információk ellentmondásosak Kemény János szerint, aki a hirado.hu-nak beszélt a szlovák figyelmeztetéssel kapcsolatban. Az sem derül ki az elérhető nyilatkozatokból, hogy a szlovák belügyminiszter által közölt információ, miszerint hasonló akciót hajthattak végre Magyarországon, pontosan honnan származik – tette hozzá. A szakértő szerint amennyiben ilyen művelet felderítésére sor került, úgy az információ csak a magyar hatóságok irányából jöhetett, de ezzel kapcsolatban nem érhető el hivatalos magyar közlés. Amennyiben tényleg a magyar féltől érkezett információ, úgy az sem világos, hogy a szlovák fél miért tette ezt közzé, mivel ezzel figyelmeztette a csoportot a lebukásáról. Ha pedig ez a szlovák hatóságok által megszerzett információ volt, úgy az nem világos, hogy ezt miért a sajtón keresztül közölte a szlovák belügyminiszter ahelyett, hogy a magyar Belügyminisztériummal lépett volna kapcsolatba. Egy potenciális magyarázat lehet esetleges állami támogatóknak való üzengetés, de ezzel kapcsolatban semmilyen konkrétum nem látott napvilágot.

A szabadon engedett gyanúsítottakról is nagyon keveset lehet tudni Kemény János szerint. Lapértesülések szerint a két kitoloncolt személy ukrán állampolgárságú, és egyiküknek magyar állampolgársága is van. Kemény János arra hívta fel a figyelmet, hogy

az egyik gyanúsítottnak szállítmányozási cége van, és a szlovák belügyminiszter által bejelentett lefoglalt eszközök egy részének birtoklását ezzel a ténnyel indokolta.

Arra a kérdésre, miszerint miért állna érdekében ezeknek a személyeknek, hogy megtámadják a vezetéket, amely hazánk kőolajellátásáért is felelős, Kemény János kifejtette: eddig nem volt ismert olyan itthoni, szlovákiai vagy regionális szinten működő radikális csoport létezése, ami a kritikus infrastruktúra vagy más látványos célpontok támadásán keresztül kívánta céljait megvalósítani.

Az elérhető információkból nem világos, hogy mi lett volna a motiváció, milyen célt kívántak volna megvalósítani a gyanúsítottak. A védett, stratégiai fontosságú infrastruktúra elleni támadások Európában aránylag ritkák, mivel azok kivitelezéséhez technológiai és szervezeti felkészültség valamint magas fokú koordináció szükséges. A csővezetékrendszerek védelme az erőforrás-igényesebb feladatok közé tartozik, mivel jelentős kiterjedésű rendszer egészét kell folyamatosan biztosítani. A mostani, megnövelt figyelem mellett egy ilyen jellegű támadás végrehajtása valószínűtlen.

Egy elképzelt helyzetben, a csővezeték ellen végrehajtott támadás lehetséges gazdasági hatásaira vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy sok tényezőtől függ, és mivel semmilyen konkrétum nem ismert a szlovák hatóságok által közölt felderítő munkáról vagy a feltételezett támadás egyéb vonatkozásairól, ezért nem érdemes erről spekulálni.

Szlovákia keleti részén olyan tevékenységet észleltek, amely egy a kritikus infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületeire utal - jelentette egy hete a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter kijelentésére hivatkozva.

A tárcavezető erről a szlovák közmédia egyik politikai műsorában, a Szombati dialógusokban beszélt.

Matus Sutaj Estok hírszerzési adatokra hivatkozva azt mondta: létezik egy olyan szervezett csoport, amely terepmegfigyeléseket végez „a gázvezetéknél vagy a Barátság kőolajvezetéknél, és nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is”.

A szlovák belügyminiszter nem árult el konkrétumokat a terrortámadás lehetséges előkészületeit jelző tevékenységről.

Matus Sutaj Estok azonban már a szlovák kormány biztonsági tanácsának csütörtöki ülése után – ugyancsak konkrétumok nélkül – említést tett arról, hogy a tanács ülésén megegyezés született az ország kritikus infrastruktúrája védelmének megerősítéséről. Ezt akkor a belügyminiszter a „nyugat-európai infrastruktúra ellen korábban elkövetett terrortámadásokkal” indokolta.

A TASR jelentése szerint az ország kritikus infrastruktúrája védelmének megerősítéséről hozott döntéssel összefüggésben Pavol Gaspar, a szlovák titkosszolgálat (SIS) vezetője két ukrán állampolgár keddi őrizetbe vételéről tett említést.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.