POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.11.18.

Újra utcára vonultak a francia gazdák

Autóutakat is eltorlaszoltak.

Útblokáddal tiltakoznak a gazdák Franciaországban az ellen, hogy az Európai Bizottság az év végéig szabadkereskedelmi megállapodást kötne az Argentínát és Brazíliát is magába foglaló Dél-amerikai Közös Piac nevű kereskedelmi szervezettel. A termelők tartanak az olcsó latin-amerikai hús beáramlásától, és attól, hogy tisztességtelen verseny alakul ki. Az Európában hatályos szigorú környezetvédelmi és egészségügyi előírások ugyanis Dél-Amerikában nem érvényesek. A megállapodást a francia kormány is elutasítja.

Traktorok torlaszoltak el egy autópálya-szakaszt hétfő reggel Párizs közelében. A francia gazdák azért állítottak útblokádot, hogy az Európai Unió és a dél-amerikai országok szabadkereskedelmi megállapodása ellen tiltakozzanak, amelyről a napokban egyeztetnek a G20-csúcstalálkozón, Brazíliában.

A mezőgazdasági gépekkel egész éjjel gyülekeztek a gazdák a francia főváros közelében. A gazdák első sorban azt nehezményezik, hogy míg nekik szigorú fenntarthatósági feltételeknek kell megfelelniük, kevesebb műtrágyát, növényvédő szert és antibiotikumot használhatnak, addig a Mercosur nevű dél-amerikai gazdasági tömbben nincsenek ilyen előírások.

Elkeserítő, mert múlt télen majdnem két hónapot töltöttünk demonstrációkkal. Meghallgattak minket, ígérgettek nekünk, de semmit sem tettek. Ma azért vagyunk itt, hogy újra mozgósítsunk, majdnem ugyanazokkal a követelésekkel” – mondta egy tüntető gazda.

Közben Rio de Janeiróba egymás után érkeztek meg a világ húsz legnagyobb és leggyorsabban növekvő gazdaságának vezetői, köztük a francia elnök is.

Emmanuel Macron Brazília előtt Argentínába utazott, ahol a dél-amerikai ország államfőjének is leszögezte: „A párizsi kormány nem támogatja a megállapodást.”

Nem hiszünk az előszerződésben, ahogyan azt korábban megfogalmazták. Először is, mert nagyon messziről jön. Másodszor, mert nem veszi figyelembe mindazokat a változásokat, amelyeket a saját piacainkon végrehajtottunk. Ez Argentína számára nagyon rossz lenne az újraiparosítás szempontjából, számunkra pedig nagyon rossz lenne a mezőgazdaságunk miatt” – fogalmazott Emmanuel Macron.

Múlt héten a belga gazdák is utcára vonultak Brüsszelben, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakozzanak, amely a német autóiparnak jelentené a legnagyobb piaci növekedést. A lengyel mezőgazdasági minisztérium pedig komoly fenntartásokat fogalmazott meg az egyezménnyel szemben, amely ugyan járhat bizonyos előnyökkel, például az ipari ágazat és a tengeri szállítás számára, de ártana az agrár- és élelmiszeripar nagy részének.

Az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezet tagállamai között kötendő szerződés ellen tüntető francia gazdák traktorjaikkal zárják le az N118-as autópályát a Párizs közelében lévő Velizy Villacoublayban 2024. november 18-án (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)

Az Európai Bizottság a gazdák érdekeinek érvényesítését ígérte, a megállapodást azonban továbbra is támogatják.

Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára a Kossuth Rádióban azt hangsúlyozta, hogy Dél-Amerikában sokkal nagyobb mennyiségben termelnek, alacsonyabb költségek mellett, amivel az európai gazdák nehezen tudják felvenni versenyt. A szakember szerint a Mercosur-országok mezőgazdaságának már most is Európa az egyik legnagyobb felevő piaca, a vámok csökkentésével pedig még több terméket hozhatnak be.

„Hogy igazán megértsük ennek a tömbnek a potenciálját: Magyarországon az idei évben kicsivel több mint ötmillió tonna kukorica termett meg. Ezzel szemben Brazíliában több mint százharmincmillió tonna. Tehát, ha ez a potenciál rászabadul az európai piacra még jobban, mint eddig, azt gondolom, annak nagyon súlyos következményei lesznek” – mondta Cseh Tibor András.

A szakember hozzátette, hogy a legnagyobb földterületeket az Amazonas mentén szerzik a dél-amerikai gazdák. Míg az Európai Unióban tíz százalékkal nőtt az erdős területek nagysága az elmúlt évtizedekben, addig Argentínában és Brazíliában több száz millió hektárt vágtak ki. Most pedig az ott előállított mezőgazdasági termékeknek biztosítanának szabadpiacot.

Brüsszel belvárosi Schuman negyedében hétfőn ezer traktorral felvonuló gazdák mintegy százfős csoportja tüntetett táblákkal az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur országaival kötött szabadkereskedelmi megállapodás aláírása ellen, Michel Barnier francia kormányfő az uniós tárgyalótermekben próbálta megtorpedózni az európai államok mezőgazdaságára nézve katasztrofálisnak tűnő szerződés aláírását.

Minden európai súlyát igyekszik latba vetni Michel Barnier szerdán Brüsszelben – írta a BFMTV francia hírtelevízió.

Bár a francia kormányfő utazásának elsődleges célja az, hogy megvédje Brüsszelben a 2025-re szóló költségvetési tervezetét, amely 60 milliárd eurós megtakarítást tartalmaz, hogy megkezdődhessen Franciaország európai normákhoz való igazítása, emellett igyekszik képviselni Franciaország mellett immár Belgiumban is tömegesen tiltakozó gazdák érdekeit.

Ez pedig nem más, mint hogy halasszák el a Mercosur latin-amerikai országaival tervezett, a jövő héten

a brazíliai G20-csúcson, a dél-amerikai kontinensen akár aláírásra is kerülő megállapodást.

Az EU bizottsága november 18-19-én Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő G20-csúcstalálkozón szeretné megkötni a megállapodást az Argentínát, Brazíliát, Paraguayt, Uruguayt tömörítő Mercosurral, ami ellen nem a francia gazdák az egyetlenek, akik tiltakoznak: a belga agrártermelők szerdán vonultak az EU épülete elé a vallon szövetség, a FUGEA felhívására. Az állattenyésztők és gazdálkodók szövetsége – mint arról a Vg.hu is beszámolt – úgy véli: ez egy „őrült ötlet”, amely nagyban károsítaná az ellátási láncot.

Újabb tiltakozások kezdődnek

A BFMTV emlékeztet: az EU-27 és a Mercosur latin-amerikai országai közötti megállapodásról már több mint húsz éve tárgyalnak, de megkötése az azt védő országok számára küszöbön állónak tűnik. A szabadkereskedelmi megállapodás brutális mennyiségű agrártermékkel ütné agyon szinte a teljes európai agráriumot: csak a latin-amerikai marhahús behozatalára évi 90–100 ezer tonnás kvótát tartalmaz,

baromfihúsból évi 180 ezer tonnát öntene dömpingáron az európai termelők nyakába.

Mindeközben a francia agrártermelők legnagyobb szakszervezete, az FNSEA országos mozgósításra szólít fel. „Minden megyében több napon át kint leszünk, hogy Franciaország hangját hallassuk a brazíliai G20-csúcson” – nyilatkozta Arnaud Rousseau, az FNSEA elnöke a France Inter rádiónak.

Ősz óta

a francia vidéken visszatértek a gazdák spontán akciói,

amelyek egy nagyszabású mozgósítást sejtetnek – íra a Le Figaro.

Párizs most kisebbségben

Önmagában Franciaország semmit sem tehet a Mercosur aláírása ellen – szögezi le a BFMTV. A döntés megakadályozásához az Európai Bizottságban legalább egy „blokkoló kisebbségre” lenne szüksége.

Mint arról korábban a hirado.hu is beszámolt: a francia sajtóban viszont nem véletlenül emlegetik „autót az élelmiszerért” megállapodásként a tervezetet. Ipari szinten a megállapodás kiköti a Mercosur-államok által előírt vámok fokozatos eltörlését az autókra és az alkatrészekre – ez indokolja, hogy

Németország erőteljesen támogatja a megállapodást.

Cserébe bizonyos mennyiségű dél-amerikai terméket vámok nélkül exportálhatnának Európába.

Eltérő esélylatolgatások

Lengyelország és Ausztria rendszeresen kifejezi ellenállását, ez nem elég. Néhányan Brüsszelben mégis azt akarják hinni, hogy az olyan országok, mint Olaszország, Írország és Hollandia, még átbillenthetik a mérleg nyelvét – írja a francia hírtelevízó honlapján közzétett cikkében (végig figyelmen kívül hagyva a Mercosur ellen szintén hevesen tiltakozó Magyarországot – a szerk.)

A megállapodást

az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell, ám itt sem túl nagyok a megállapodás ellenzőinek esélyei.

A Mercosur-megállapodás ellenzői a BFMTV által megkérdezett franca uniós képviselők jelentős része szerint kisebbségben vannak, bár egyes nyilatkozók úgy vélték: mind a baloldali, mind a jobboldali képviselők jelentős része ellenzi a megállapodást.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek