RETRO RÁDIÓ

Hollandia szégyelli a szörnyű antiszemita támadást

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 11. 09. 07:37

Az izraeliek bántalmazása példátlan a toleráns országban.

A holland miniszterelnök pénteken a budapesti EU-csúcson újságíróknak nyilatkozva elítélte és „szörnyű antiszemita támadásnak” nevezte az Amszterdamban csütörtök éjjel izraeli labdarúgó-szurkolókat ért bántalmazást.

Dick Schoof azt mondta: ez egy „szörnyű antiszemita támadás”, amit nem tolerálnak, és eljárást indítanak az elkövetők ellen. Hangsúlyozta, mélyen szégyelli, hogy ez megtörténhetett Hollandiában 2024-ben. Kijelentette: a holland kabinet minden erőfeszítést megtesz azért, hogy a jövőben megelőzze az ilyen eseteket.

Arra kérdésre, hogy mit üzen Izraelnek a történtek után, a holland miniszterelnök azt mondta: reméli, hogy az izraeliek továbbra is ellátogatnak majd Hollandiába, ahol mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságban érezzék magukat.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala péntek reggel jelentette be, hogy Izrael Amszterdamba küldi a légierő két repülőgépét állampolgárainak hazaszállítására, miután a holland fővárosban csütörtök éjjel izraeli labdarúgó-szurkolókat támadtak meg és bántalmaztak.

A zavargások a holland Ajax és az izraeli Maccabi Tel-Aviv futballcsapat között, az Európa-ligában játszott meccset követően alakultak ki. Holland sajtóbeszámolók szerint az izraeli csapat több száz szurkolóját bekerítették főként palesztinpárti tüntetők, és összecsapásokra is sor került, a rendőrség sokakat őrizetbe vett.

Az ilyen veszélyforrásokat az adott országnak, a meccset szervező félnek kellő előrelátással kéne figyelembe vennie – jelentette ki a hirado.hu-nak Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő azt követően, hogy a holland Ajax és az izraeli Maccabi Tel-Aviv futballcsapat között az Európa-ligában játszott amszterdami meccset követően csütörtök este zavargások törtek ki.

Nyilvánvalónak látja Kis-Benedek József, hogy a meccs szervezői nem voltak felkészülve a nyilvánvalónak tűnő kockázatokra – derült ki a szakértő lapunknak adott nyilatkozatából. Kis-Benedek, akit a probléma általánosabb hátterét, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában egyaránt gyakoribbá váló antiszemita agressziókról is kérdeztünk, kijelentette: ezek a feszültségek elsősorban azon háborúknak köszönhetők, amelyek következtében kialakultak az Izrael-ellenes érzelmek, s ezeket felerősítik az arab országokból érkezett bevándorlók.

Ezt a veszélyforrást elemzők már jelezték a gázai háború kitörésekor is. Ráadásul ez a háború teljesen elfajult, most már vagy 44 ezer halottja van – nyilván ez különböző érzelmeket indukál – fűzte hozzá.

 

Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, biztonságpolitikai szakértő (Forrás: YouTube)

Az érem másik oldala az amszterdami meccs szervezése: nagyobb figyelmet kellett volna fordítani a biztonságra. Csakhogy a veszélyre figyelmeztető előrejelzéseket vagy nem vették figyelembe, vagy nem voltak ilyen jelzések – fogalmazott a szakértő, aki nyilvánvalónak látja, hogy felkészületlenek voltak a meccs szervezői.

„Az izraeli szurkolók biztonságára oda kellett volna figyelni, másrészt pedig azokra is, akik a feszültségeket generálni szokták”

– szögezte le Kis-Benedek József.

A szakértő szerint számolni kell ezzel a jövőben is, különösen a bevándorlás által érintett nyugat-európai országokban, tehát Franciaországban, Németországban és a Benelux-államokban, ahol meglehetősen sok muzulmán él, köztük olyanok is, akik az elmúlt években kerültek oda és nyilván kapcsolatban állnak az otthoniakkal. Ha lehetőségük van rá, szerveznek valami olyan akciót, aminek az a vége, amit most láttunk Amszterdamban – hívta fel a figyelmet a szakértő.

„Ezt a szervezkedést észre kellett volna venniük a holland titkosszolgálatoknak”

– vélte a focimeccset követően kirobbant antiszemita zavargásokról – „ahogy például osztrák szomszédaink léptek egy hasonló esetben, amikor leállították a koncertet” – utalt a szakértő arra az augusztusi esetre, amikor lemondták Taylor Swift bécsi koncertjét az iszlamista terrortámadás veszélye miatt.

Hozzáfűzte: a titkosszolgálatoknak egyfajta szűrő munkát is el kell végezniük, odafigyelve azokra, akik várhatóan valamilyen eseményt fognak szervezni.

„Izraelnek is meg kéne gondolni, hogy feltétlen Nyugat-Európában kell-e szervezni ezeket a meccseket” – folytatta Kis-Benedek József, hozzátéve: olyan helyszín, mint például Magyarország is számításba jöhetett volna, amely bizonyítottan kockázatmentes a szélsőséges akciók tekintetében.

Mint arról az MTI is beszámolt, elfogadhatatlannak nevezte pénteken a holland miniszterelnök az Amszterdamban előző este, egy focimeccset követően kirobbant antiszemita zavargásokat. Dick Schoof az X-en közzétett üzenetében elmondta, az ügyben már kapcsolatba lépett izraeli kollégájával, Benjámin Netanjahuval is, akit biztosított arról, hogy

az elkövetőket meg fogják találni, és eljárást fognak ellenük indítani.

Izrael-ellenes tüntetők palesztin zászlóval Amszterdamban a labdarúgó-Európa-ligában játszott Ajax Amsterdam–Maccabi Tel-Aviv mérkőzés előtt, 2024. november 7-én (Fotó: MTI/EPA/ANP/Jeroen Jumelet)

A Hamász október 7-i Izrael ellen elkövetett támadásának évfordulóján a zsidó közösségek elleni, antiszemita támadások jelentős növekedéséről számolt be az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) németországi és olaszországi zsidó közösségekkel egyetemben.

A Rágalmazásellenes Liga jelentésében kiemelte: a 2023. október 7-étől 2024. szeptember 25-éig tartó időszakban az

Egyesült Államokban rögzített, tízezret is maghaladó antiszemita esetek száma több mint a háromszorosa a korábbi évben regisztrált 3325 cselekménynek.

A németországi Zsidók Központi Tanácsa az október 7-i támadás évfordulója alkalmából kiadott jelentésben rámutatott:

idén a németországi zsidó gyülekezetek legalább 42 százaléka ellen követtek el antiszemita cselekményt.

A növekvő antiszemitizmus miatt aggódnak az olaszországi zsidó közösségek is – derült ki az évfordulón.

Elfogadhatatlannak nevezte pénteken a holland miniszterelnök az Amszterdamban előző este, egy focimeccset követően kirobbant „antiszemita zavargásokat”.

Dick Schoof az X-en közzétett üzenetében elmondta, az ügyben már kapcsolatba lépett izraeli kollégájával, Benjámin Netanjahuval is, akit biztosított arról, hogy az elkövetőket meg fogják találni, és eljárást fognak ellenük indítani.

Hozzátette: a rendet sikerült a visszaállítani a holland fővárosban.

Femke Halsema, Amszterdam polgármestere szintén elfogadhatatlannak nevezte a történteket, amelyeket, mint mondta, „semmilyen módon nem lehet megmagyarázni”, valamint arra kérte az áldozatokat, jelentkezzenek a hatóságoknál és tegyenek feljelentést.

Az amszterdami rendőrség közlése szerint 62 embert vettek őrizetbe, öt sebesültet pedig kórházban ápolnak.

A zavargások során eltűnt, illetve a tüntetők által elrabolt vagy túszul ejtett emberekről érkező hírekre a rendőrség az X-en azt válaszolta, jelenleg nem tudják ezeket az értesüléseket megerősíteni.

Bejelentették azt is, hogy az elkövetkezendő napokban megerősítik a rendőri jelenlétet a fővárosban, elsősorban a zsidó intézmények környékén.

A zavargások csütörtök este törtek ki, a holland Ajax és az izraeli Maccabi Tel-Aviv futballcsapat között az Európa-ligában játszott meccset követően. Holland sajtóbeszámolók szerint az izraeli csapat több száz szurkolóját bekerítették főként palesztinpárti tüntetők, és összecsapásokra is sor került, a rendőrség sokakat őrizetbe vett.

Az NlTimes hírportál hozzátette, hogy egy palesztinpárti szervezet már korábban tüntetést jelentett be szerdára a fővárosban, azonban a városvezetést nem adott engedélyt rá.

Az izraeli hadsereg megtiltotta a Hollandiába utazást a katonai szolgálatot ellátó izraelieknek pénteken, az előző este Amszterdamban izraeli szurkolók ellen elkövetett támadások után – jelentette be a katonai szóvivő.

A hadsereg vezetése péntek délelőtt, a helyzet felmérése után úgy döntött, hogy további intézkedésig megtiltja minden katona számára a Hollandiába repülést. Az esetleges rendkívüli utazási kérelmeket egyenként fogják elbírálni.

Az utasítás azokra a tartalékos katonákra is vonatkozik, akik jelenleg aktív szolgálatban állnak.

Gideon Szaár külügyminiszter bejelentette, hogy a következő órákban Amszterdamba indul, ahol találkozik holland kollégájával, valamint a helyi zsidó közösség tagjaival. Szaárnak ez lesz az első külföldi útja, miután a kneszet csütörtökön jóváhagyta miniszteri kinevezését.

Az izraeli sajtó szerint az amszterdami zavargások során sokaknak nyoma veszett, és bár az eltűntek egy részét megtalálták, a Jediót Ahronót című újság hírportálja szerint továbbra sem találnak három-négy embert, akik még nem vették fel a kapcsolatot szeretteikkel.

A városban tartózkodó izraelieket korábban arra utasították az izraeli biztonságiak, hogy zárkózzanak szállodai szobáikba, de miután a holland biztonsági erők megerősítették jelenlétüket a városban, már azt tanácsolják nekik, hogy induljanak el a repülőtérre, ahol útlevelük nélkül is felengedik az izraeli járatokra azokat, akik az összecsapásokban elvesztették vagy akiktől elvették irataikat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.