POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.11.13.

Ezt a feladatot kapja Donald Trumptól Elon Musk

Már a minisztériumok elosztásánál tartanak.

Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump leendő elnök kedden.

A november 5-én másodszor elnökké választott republikánus politikus közleménye szerint a két jelölt közösen dolgozik majd a kormányzati bürokrácia csökkentésén, a túlterjeszkedő törvényi szabályozás egyszerűsítésén, valamint a pazarló kiadások visszavágásán és szövetségi ügynökségek átalakításán.

Donald Trump célként fogalmazta meg a – közlemény szerint – évente 6500 milliárd dollárt kitevő felesleges kormányzati kiadás megszüntetését.

Elon Musk milliárdos vállalkozó a választási kampány során csatlakozott Donald Trump munkatársi köréhez, Vivek Ramaswamy indiai származású vállalkozó Trump vetélytársa volt az elnökjelöltségért zajló előválasztáson, de visszalépett a javára.

Kedden keleti parti idő szerint a késő esti órákban Donald Trump közölte leendő belbiztonsági miniszterének nevét, aki Kristi Noem, Dél-Dakota állam kormányzója lesz.

Pete Hegseth katonai veteránt nevezte meg leendő védelmi minisztereként Donald Trump kedden.

A november 5-i elnökválasztás győztese közleményben hozta nyilvánosságra döntését Pete Hegseth jelöléséről, akiről azt írta, hogy kemény, okos és igazán hisz az „Amerika az első” alapvetésben. Kiemelte, hogy a leendő védelmi miniszter szószólója a veteránok ügyének, és elkötelezett képviselője lesz a „Békét erő által” védelmi politikának.

Pete Hegseth Irakban és Afganisztánban is részt vett katonai bevetésekben, amelyekért kétszer megkapta a Bronz Csillag kitüntetést. A közelmúltban megjelent könyvében az amerikai hadsereg átalakítására vonatkozó elképzelését fejtette ki, amelyet az érdem és kiválóság, valamint elszámoltathatóság alapelvére építene.

A 44 éves Hegseth dolgozott veteránok érdekképviseletét ellátó szervezetek vezetőjeként, az elmúlt 8 évben pedig a Fox News hírtelevízió műsorvezetőjeként.

Donald Trump szintén kedden megnevezte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leendő igazgatóját John Ratcliffe, a Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatójának személyében. Közleményében kiemeli, hogy John Ratcliffe az első, aki az Egyesült Államok két legmagasabb hírszerzői tisztségét, azaz a Központi Hírszerző Ügynökség és Nemzeti Hírszerzés igazgatói posztját is betöltheti.

Az Egyesült Államok következő izraeli nagyköveteként Mike Huckabee korábbi kormányzót, baptista lelkészt jelölte Donald Trump kedden, míg a Közel-Keletért felelős megbízott Steven C. Wittkof üzletember lesz.

Mike Huckabee baptista lelkészt, Arkansas állam korábbi kormányzóját jelölte az Egyesült Államok következő jeruzsálemi nagykövetévé Donald Trump leendő amerikai elnök kedden.

A januárban hivatalba lépő, megválasztott elnök közleményében kiemelte jelöltje Izrael melletti kiállását, és úgy fogalmazott, hogy Huckabee fáradhatatlanul dolgozik majd a béke érdekében a Közel-Keleten.

Mike Huckabee 1996 és 2007 között volt Arkansas állam kormányzója,

többször védelmébe vette a ciszjordániai zsidó telepek kialakítását, és kritikusan nyilatkozott az önálló palesztin államiság megteremtésének létjogosultságával kapcsolatban.

Elise Stefanik, New York állam republikánus párti kongresszusi képviselője lesz az Egyesült Államok következő ENSZ-nagykövete – jelentette be helyi idő szerint hétfőn Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke.

A november 5-én elnökké választott politikus a New York Post napilaphoz eljuttatott közleményben közölte döntését, amiben úgy fogalmazott Elise Stefanikról, hogy „hihetetlenül erős, kemény és okos”.

A kijelölt ENSZ-diplomata a napilapnak adott nyilatkozatban közölte, hogy elfogadja a felkérést, és egyben kéri a szenátus tagjainak támogatását, akiknek a kinevezést jóvá kell majd hagyniuk. „Trump elnök történelmi földcsuszamlásszerű győzelme reményt adott az amerikai embereknek és emlékeztetőül szolgál arra, hogy fényesebb napok jönnek – belföldön és külföldön”

– fogalmazott a republikánus politikus.

Elise Stefanik a kongresszus alsóházának egyik legmagasabb rangú republikánus tagja, a képviselőházi republikánus konferencia elnöke. Elkötelezett támogatója Donald Trump politikájának, és a nyilvánosság előtt számos alkalommal fejezte ki Izrael melletti kiállását.

Donald Trump az elmúlt napokban már megnevezte fehér házi kabinetfőnökét, aki Susie Wiles lesz.

Az adminisztráció határőrizetért és illegális bevándorlók kitoloncolásáért felelős tagja Tom Homan, a bevándorlási hatóság korábbi igazgatója lesz.

Donald Trump szombaton a közösségi médiában közölte, hogy nem hívja meg a kialakítás alatt álló adminisztrációjába Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövetet, valamint Mike Pompeót, aki első elnöksége idején a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója volt, majd külügyminiszter.

A múlt héten ismét elnökké választott republikánus politikus két korábbi munkatársával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nagyon élveztem a velük való munkát, amiért elismerés illeti őket, és szeretnék köszönetet mondani nekik az országunk szolgálatáért”.

Nikki Haley a 2024-es republikánus előválasztások során a legtovább maradt versenyben Donald Trump elnökjelölti kihívói közül, de támogatottsága messze elmaradt az előző elnök támogatottságától.

A Republikánus Párt karnyújtásnyira került ahhoz, hogy abszolút többségbe kerüljön az amerikai kongresszusban, s ezzel a szenátus után a törvényhozást is irányíthassa. Donald Trump megválasztott elnök közben megnevezte új belügyminiszterét és az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét, a republikánusok kampányát támogató milliárdos üzletember, Elon Musk pedig az innovációs és technológiai miniszter amerikai megfelelője lehet.

Az Egyesült Államok alkotmánya szerint egy pártnak 218 képviselői mandátumra van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a képviselőházi többséget, Donald Trump megválasztott elnök pártjának pedig a legfrissebb adatok szerint 214 képviselői helyük van, szemben a demokraták 205 mandátumával.

Az Egyesült Államokban közben megkezdődtek a találgatások arról, ki fogja betölteni a legfontosabb pozíciókat Washingtonban. Donald Trump eddig két nevet említett: Elise Stefanik New York-i képviselőnő lesz az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete, Tom Homant pedig belügyminiszterré nevezhetik ki. Legfontosabb feladata – az illegális bevándorlás elleni küzdelem jegyében – a határvédelem biztosítása lesz.

A megválasztott elnök Homannal kapcsolatban úgy fogalmazott, ő lesz az amerikai határvédelem „cárja”.

A republikánusok várhatóan legalább 52 mandátumot szereznek a 100 tagú szenátusban, miután Nyugat-Virginia, Ohio és Montana államban egy-egy, korábban a demokraták által birtokolt helyet is megszereztek. A washingtoni képviselőházi többség felhatalmazza a Republikánus Pártot arra, hogy kezdeményezze a képviselői mentelmi jog megvonását, illetve szükség esetén eljárást indítson egyes képviselőkkel szemben.

Ha a republikánusok a kongresszus alsóházában és a szenátusban is többséget szereznének, azzal Trump kormányzati programja, javaslatai nagyobb eséllyel nyernék el a kongresszus jóváhagyását, mintha az egyiket a demokraták irányítanák. Donald Trump többek között azt ígérte a kampányban, hogy letöri az inflációt, csökkenti az adókat, az illegálisan az USA-ban tartózkodó bevándorlókat pedig kitoloncolják.

Kik lehetnek Trump miniszterei?

Tom Homanra, a bevándorlási és vámhivatal (ICE) volt igazgatójára már korábban többen tippeltek, hogy ő lehet a következő belügyminiszter. Trump a Truth közösségi platformon azt írta róla, hogy a leendő miniszter „a nemzet határaiért felel majd, beleértve (…) a déli határt, az északi határt, valamint az összes tengeri és légügyi biztonsági kérdést”.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek