Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.11.18.

A leszavazott háborúpárti erők világháborút akarnak

Erről beszélt Szijjártó Péter.

A háborúpárti erők végső elkeseredésükben még a legrosszabbtól, vagyis az ukrajnai háború világméretűvé történő kiterjesztésétől sem riadnak vissza – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: AFP)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: AFP)

A háborúpárti washingtoni és brüsszeli mainstream egy végső, elkeseredett támadást indított az új realitás ellen. Ezt írta a közösségi oldalán Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon úgy fogalmazott:

 

A békepárti elnökjelölt győzelmével Amerikában és a patrióta erők előretörésével Európában egy új realitás jött létre. Ez az új realitás az emberek akaratára alapul, hiszen ők döntöttek a választásokon. Ők döntöttek a békepárti, patrióta erők támogatásáról. A hatalomból kiszavazott háborúpárti politikusok sem Washingtonban, sem Brüsszelben nem hajlandók tudomásul venni a népakaratot.

Ez nemcsak antidemokratikus, hanem rendkívül veszélyes is, írta a tárcavezető. 

Úgy tűnik, a háborúpárti erők végső elkeseredésükben még a legrosszabbtól, vagyis az ukrajnai háború világméretűvé történő kiterjesztésétől sem riadnak vissza

– jelentette ki Szijjártó Péter, majd aláhúzta: ma lesz Brüsszelben az első uniós külügyminiszteri tanácsülés Donald Trump győzelme óta. 

Kemény csata lesz, mert Brüsszelben is meg kell állítani az eszkalációs törekvéseket…

– összegzett a miniszter.

Biden kirobbantaná a világháborút, mielőtt Trump békét teremthetne

Drámai hangvételű bejegyzésben figyelmeztetett a közeledő világháborúra Donald Trump Jr. A megválasztott amerikai elnök fia reagált a hírre, hogy Joe Biden jóváhagyta, hogy oroszországi célpontokra mérjenek csapást az ukránok.

 

Donald Trump megválasztott amerikai elnök (B) és Donald Trump Jr. (Fotó: AFP)

Donald Trump megválasztott amerikai elnök (B) és Donald Trump Jr. (Fotó: AFP)

A megválasztott amerikai elnök fia komoly figyelmeztetést küldött a világnak, miután Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kormánya lehetővé teszi Ukrajnának, hogy az Egyesült Államok által biztosított fegyvereket orosz területeken is bevethesse. Mint arról lapunk korábban is írt, Biden engedélyezi Ukrajnának, hogy orosz területekre lőjön, ezzel pedig további eszkaláció jöjjön a háborúban.

Joe Biden amerikai elnök (Fotó: AFP)
Joe Biden amerikai elnök.- Fotó: AFP

Úgy tűnik, hogy a katonai-ipari komplexum biztos akar lenni abban, hogy kirobbantják a III. világháborút, mielőtt apámnak lehetősége nyílik békét teremteni és életeket menteni. Be kell fagyasztani azokat a dollármilliárdokat

– közölte az X-en Donald Trump Jr.

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével – közölték amerikai kormányzati tisztségviselők vezető amerikai médiumokkal.

A döntés révén Ukrajna hadserege felhasználhatja az Egyesült Államok által rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (Army Tactical Missile Systems – ATACMS) Oroszország területén belüli célpontok ellen.

A magas rangú kormányzati tisztségviselők az amerikai médiumoknak arra is utaltak: Joe Biden januárban távozó elnök több hónapon át tartó ellenkezésének feladása összefügg azzal, hogy a közelmúltban észak-koreai katonák is bekapcsolódtak az orosz-ukrán konfliktusba az orosz fél oldalán.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint mintegy 12 ezer katona érkezett Észak-Koreából Oroszország kurszki régiójába, amelynek egy részét az ukrán haderő tartja ellenőrzése alatt.

A térségbe egyben 50 ezer orosz katonát vezényelt a moszkvai hadvezetés az ukránok meglepetésszerű nyári offenzívája nyomán.

Joe Biden a korábbi hónapokban azzal érvelt, hogy Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú eszközök bevetésének engedélyezése a háború eszkalálódásához vezet, miközben komoly nyomás nehezedett az amerikai elnökre Kijev és több nyugati főváros felől arra hivatkozva, hogy Ukrajna számára a háború elvesztésébe kerülhet a korlátozás fenntartása.

Az amerikai adminisztráció nyáron már hozzájárult ahhoz, hogy az ukrán katonaság közvetlenül a határ mentén fekvő orosz területeken bevessen az Egyesült Államok által szállított fegyverzetet.

Joe Biden és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben Washingtonban tárgyalt, amikor az ukrán államfő bemutatta „béketervét”, amelynek része volt oroszországi célpontok támadhatósága. Amerikai kormányzati források szerint Volodimir Zelenszkij célpontok lehetséges listájával érkezett az amerikai fővárosba, amelyek ellen az oroszországi mélységi támadásokat végrehajtanák.

Amerikai tisztségviselők közlése szerint időközben Oroszország a legértékesebb katonai eszközeit, amelyek lehetséges célpontnak számítanak, áttelepítette az ATACMS rakétáinak 300 kilométeres lőtávján kívüli területekre.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök stábja egyelőre nem fűzött megjegyzést a januárban távozó adminisztráció döntéséhez.

Mike Rounds republikánus szenátor, az elnöki jóváhagyást kommentálva, a Fox News hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy az túlságosan későn jön Ukrajna helyzete szempontjából.

Politikai elemzők megosztottak az amerikai döntés hatásával kapcsolatban. Egyesek szerint Joe Biden jóváhagyása mélyíti a konfliktust, míg más szakértők úgy látják, az ukrán hadsereg mozgásterének bővítése javítja Ukrajna esélyeit egy esetleges tűzszüneti tárgyaláson, ami egybeesik Donald Trump szándékával a háború mielőbbi lezárására.

Elon Musk korábban bírálta az Egyesült Államok részvételét az orosz–ukrán konfliktusban. Tárgyalásos egyezséget szorgalmazott, és óva intett az eszkaláció kockázatától.

 

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója Donald Trump gyűlésén beszél a New York-i Madison Square Gardenben

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója Donald Trump gyűlésén beszél a New York-i Madison Square Gardenben Fotó: Angela Weiss Forrás: AFP

Az egész világsajtót bejárta a hír, hogy Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya lehetővé teszi Ukrajnának, hogy az Egyesült Államok által biztosított fegyvereket orosz területeken is bevethesse, jelentette a Reuters.

 

A háború eszkalációját jelentő döntést Elon Musk az X közösségi oldalán kommentálta:

A SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk, Donald Trump megválasztott amerikai elnök közeli szövetségese is reagált Biden lépésére:

A liberálisok szeretik a háborút. Szomorú, de igaz.

Joe Biden amerikai elnök első ízben engedélyezte, hogy Ukrajna amerikai nagy hatótávolságú rakétákat használjon orosz területre mért csapásokhoz. A The New York Times szerint Biden lépése az észak-koreai erőknek a Kurszki területen való jelenlétéről szóló információkkal kapcsolatos.

Vlagyimir Putyin októberben az orosz állami televízióban úgy fogalmazott, hogy a kölcsönös katonai segítségnyújtás kérdése az Oroszországi Föderáció és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti szuverén ügy, emlékeztetett a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő korábban azt hangsúlyozta, hogy az Oroszország és Észak-Korea közötti katonai együttműködés nem sérti a nemzetközi jog normáit.

Üzenet Moszkvából: Biden lépése a harmadik világháborúhoz vezethet

Drámai figyelmeztetést fogalmazott meg Marija Butyina orosz képviselő Joe Biden amerikai elnök döntésével kapcsolatban.

 

Joe Biden amerikai elnök

Joe Biden amerikai elnök Fotó: AFP

Marija Butyina orosz képviselő drámai figyelmeztetéssel reagált Joe Biden amerikai elnök döntésére, amely szerint engedélyezi az amerikai nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területek ellen – számolt be róla a Reuters hírügynökség. A törvényhozó szerint ha a hír igaz, az a harmadik világháború kockázatát hordozza magában.

Biden adminisztrációja megpróbálja a helyzetet a végsőkig élezni, amíg még hatalmon vannak,

– fogalmazott Butyina, aki korábban 15 hónapot töltött amerikai börtönben be nem jegyzett orosz ügynökként való tevékenységért.

A képviselő reményét fejezte ki, hogy Donald Trump az elnöki székbe visszatérve felülbírálja ezt a döntést, mivel az „komolyan kockáztatja a harmadik világháború kitörését, ami senkinek sem áll érdekében”.

Mint arról beszámoltunk, amerikai sajtóértesülések szerint Joe Biden amerikai elnök engedélyt adott az ukránoknak az orosz területek elleni mélységi támadások végrehajtására az amerikai nagy hatótávolságú fegyverekkel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még korábban úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen döntés a nyugati országok közvetlen részvételét jelentené az orosz–ukrán háborúban, hiszen a nyugati precíziós fegyverek üzemeltetése, különösen a célpontok meghatározása, nem történhet meg a nyugati katonák és műholdak közreműködése nélkül.

Október végén Putyin azt is közölte, hogy az orosz védelmi minisztérium különböző válaszlehetőségeken dolgozik arra az esetre, ha az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei segítenék Ukrajnát nagy hatótávolságú nyugati rakétákkal végrehajtott mélységi csapások végrehajtásában Oroszország területén.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek