tóth gabi
A magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.
A magyar állam feladatának és kötelességének tekintjük, hogy az ország energiaellátása hosszú távon biztosított, az ára pedig versenyképes legyen, a Gazprommal való együttműködés pedig nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti – mondta Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórum 2024 csütörtöki plenáris ülésén. Hozzátette: a gázszállítóval kötött hosszú távú szerződés és a további kereskedelmi szerződések alapján a magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.
Közölte, korábban az európai gazdaság versenyképességének szilárd alapját jelentette a fejlett nyugati technológia, illetve a könnyen hozzáférhető, viszonylag olcsó keleti ásványi nyersanyagok és természeti erőforrások. Mint mondta, az elmúlt évek brüsszeli döntései miatt ezt az alapot megszüntették, újat nem teremtettek.
Szijjártó Péter szerint a fő politikai döntéshozók Európában úgy tekintenek az energiaellátás kérdésére, mintha az ideológiai jellegű lenne, aminek következtében az európai vállalatoknak a gázért háromszor, az áramért ötször magasabb árat kell fizetniük amerikai versenytársaiknál.
„Számunkra az energiaellátás biztonságának kérdése fizikai természetű. A fizikai természetet az infrastruktúra határozza meg. Ha van egy csővezeték a forrástól a fogyasztóig, onnan lehet gázt vagy olajat vásárolni. Ha nincs (…) akkor ez egy szép álom lehet, de nem lehet helyettesíteni a már meglévő forrást és szállítási útvonalat” – mondta.
Rámutatott:
„Mi elégedettek vagyunk az Oroszország és Magyarország, a Gazprom és Magyarország között folyó együttműködéssel. Eddig minden szerződést betartottak, a szállítások időben érkeztek, és amikor pótlólagos mennyiségekre volt szükségünk, meg tudtunk állapodni erről” – nyilatkozott a tárcavezető.
„Eddig nem kaptunk jobb ajánlatot az orosz partnerekéhez képest. Senki sem állt elő olcsóbb vagy megbízhatóbb forrással. A kérdésem az, hogy miért kellene váltanunk?” – tette hozzá.
Kijelentette, hogy ha az Oroszországgal való együttműködést a magyar fél felváltaná valaki mással, akkor fizikailag nem tudná az országot teljes egészében ellátni, mert nem áll rendelkezésre alternatív infrastruktúra, és ez többe kerülne.
Az orosz gáz ukrajnai tranzitjáról szóló megállapodás közelgő lejártával kapcsolatban elmondta, hogy ez Magyarországnak nem jelent problémát, mert volt olyan bátor, hogy függetlenül a fenyegetőzésektől, a barátok és szövetségesek baráti tanácsaitól néhány évvel ezelőtt kiépített egy alternatív útvonalat, amely Oroszországból Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül Magyarországra szállítja a gázt. Ez az alternatív útvonal más közép-európai országoknak is segíthet – mondta.
Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy
Elmondta, hogy a hosszú távú ellátás biztonságát a politikai nyomás ellenére 2021-ben 15 évre aláírt szerződés szavatolja, az ár versenyképességét pedig a nemzeti társaság és a Gazprom között megkötött folyamatos kiegészítő kereskedelmi szerződések garantálják.
Szijjártó Péter közölte, hogy a következő ilyen szerződést csütörtökön fogják megkötni. A miniszter szerint Magyarország idén 6,7 milliárd köbméter gázt kap, jövőre pedig olyan mennyiséget fog vásárolni, amely a Török Áramlat vezeték teljes kapacitását kihasználja.
„Igen, van rajtunk politikai nyomás, de nekünk mint magyar kormánynak, nem az a dolgunk, hogy kielégítsük azokat, akik nyomás alá helyeznek minket, az a dolgunk, hogy biztosítsuk az ország biztonságos ellátását” – fogalmazott Szijjártó.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában képmutatás tapasztalható az orosz gáz vásárlásának kérdésében, mert a nyugat-európai kikötőkbe egyre több cseppfolyósított gáz érkezik be, és ugyanez a helyzet az olaj esetében, amelyet indiai közvetítéssel importálnak.
A jövőről szólva elmondta, hogy mivel Magyarország sem tengerparttal, sem pedig hatalmas gáz- vagy olajmezőkkel nem rendelkezik, számára a biztonságot a hosszú távú szerződés és nem a spot piac garantálja.
A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 szeptemberében is a magyar családok kapták Európa legolcsóbb háztartási villamos energiáját és földgázát – olvasható Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos pénteki Facebook-bejegyzésében.
Németh Szilárd közölte, hogy a gáz Prágában négyszer, Varsóban háromszor, Pozsonyban és Bukarestben két és félszer drágább, mint belföldön. Európán belül Stockholmhoz képest a legnagyobb a különbség, a svéd fővárosban tizenháromszor kell többet fizetni, mint Magyarországon.
A németországi a legdrágább, csaknem négy és félszerese az itteninek.
A bejegyzés szerint a rezsicsökkentés nem kötelező, a háztartások az egyetemes szolgáltatás helyett választhatják a piaci alapú szolgáltatást is, de ezzel a lehetőséggel eddig senki nem élt. Azok a baloldali politikusok sem, akik „mindent össze-vissza hazudozva” folyamatosan támadták és meg akarták szüntetni a rezsicsökkentést a bevezetése óta eltelt 12 évben. Magyar Péter és Gerzsenyi Gabriella szintén igénybe veszi a rezsicsökkentést, többek között ezért is hiteltelen és álságos a Tisza Párt amerikai és brüsszeli érdekeket szolgáló, árdrágító rezsipolitikája – hangsúlyozta Németh Szilárd.
amelyet az osztrák szabályozó hatóság, az Energie-Control Austria, valamint a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal megbízásából a finn VaasaETT készít minden hónapban. Az összehasonlítás a végfelhasználói árakat veszi figyelembe, amely tartalmazza az energiadíjat, valamint az adókat, így az energiaadót, az áfát, illetve a rendszerhasználati díjat (RHD) is – olvasható a bejegyzésben.