dosszié ikonMagyar Péter
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.25. 06:24
Módosítva: 2024.10.25. 07:44

Pénzhamisításért elítélt férfi Magyar Péter bizalmi embere

Nagyon ragaszkodik hozzá.

Alig telt el néhány hónap azóta, hogy Magyar Péter bejelentette a Tisza-szigetek létrehozását, már súlyos konfliktusok feszítik a párt egyes csoportjait. A Magyar Nemzet arról szerzett információt, hogy Strausz Róbert, Békés vármegyei koordinátor és a Tisza szigetek aktivistái között komoly feszültség, nézeteltérés alakult ki. Informátoruk arról beszélt, hogy nagy lelkesedéssel fogadták Magyar Péter bejelentését nyáron a Tisza szigetek szervezéséről.

– Ehhez képest óriási a csalódás, mert azt tapasztaljuk, hogy a párt helyi koordinátora nem igazi partnerként kezel minket, mindenkit elnyom, tekintélyelvűen igyekszik irányítani, nem hallgat másokra, sőt lenézi az aktivistákat

– ismertette a körülményeket a forrásuk. 

Úgy tudni, a békési „tiszások” emiatt szerettek volna egyeztetni a pártvezetéssel, ezért Budapestre utaztak, de a fővárosban újabb arcul csapás érte őket, mivel a pártelnök helyett Makláry Márk fogadta őket a "pártvezetés" nevében.

Makláry, a párt II. kerületi csoportjának főszervezője, aki – nyilvánvalóan Magyarék utasítására – azzal küldte el a békésieket, hogy össze kell tartani, nem lehet a közösséget gyengíteni a belső viszályokkal, a vármegyei koordinátorokra tett panaszokkal. Informátorunk szavai szerint a békési „tiszások”, csalódottan mentek haza Budapestről, nem gondolták volna, hogy így bánik a pártvezetés azokkal, akikre állítólag építeni akarják a Tisza bázisát. 

Az is visszatetszést váltott ki a helyiekben, hogy éppen egy olyan személyt vett védelmébe velük szemben Magyar Péter, akit korábban elítélt a bíróság. Strausz Róbert 2005-ben ugyanis 8 hónap, fogházban letöltendő szabadságvesztés büntetést kapott. A Szegedi Ítélőtábla jogerős végzéséről a Békés Megyei Hírlap számolt be akkoriban. A vád folytatólagosan elkövetett pénzhamisítás volt. 

Idén Strausz már a Tisza Párt körül tűnt fel, Gyulán szervezkedett Magyar Péter országjáró fellépése és az ahhoz kapcsolódó tüntetés körül, illetve ő állította össze a párt békés vármegyei és gyulai Facebook-csoportját. Strausz korábban még a DK háza táján is felbukkant, jóval korábban pedig azzal haknizott, hogy ő a híres zeneszerző, Johann Strauss leszármazottja, nevét is emiatt változtatta meg Kliegl Róbertről Strausz Róbertre. A koordinátor egyébként Magyar Péter gyulai turnéja után a német közmédiában panaszkodott Magyarországra. 

Nem Strausz Róbert az egyetlen rovott múltú személy a Tisza Párt környékén, aki mellett kiállnak Magyarék. A napokban a Mandiner számolt be arról, hogy csoportos rablásért ítélték el korábban Magyar Péter egyik testőrét, aki az MTVA székházánál tartott tüntetésre is elkísérte a Tisza Párt elnökét. K. Z., aki az októberi demonstráción készült felvételeken jól láthatóan közvetlen közelről vigyázott Magyar Péterre, még a kétezres években vett részt egy csoportosan elkövetett rablásban, amiért több évet rács mögött kellett töltenie. A csoportosan elkövetett rablás igen súlyos bűncselekmény, amiért öttől tíz évig tartó szabadságvesztés jár.

Az sem vet jó fényt Magyar Péterékre, hogy a napokban letartóztatták a párt szolnoki, illetve Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei koordinátorát, akit három másik személlyel együtt, jövedéki adózás alól elvont dohány és cigaretta megszerzésével, illetve azzal való kereskedéssel gyanúsít a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. A férfi egyébként szintén részt vett Magyar Péter pártjának MTVA-székház előtt tartott tüntetésén. 

A börtönben ülő DK-s polgármester szekerét tolta Magyar Péter öccse + videó

Óbuda súlyos korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított, letartóztatásban lévő DK-s polgármesterének szekerét toló web- és Facebook-oldal munkáját segítette Magyar Péter öccse, Magyar Márton. Az EP-választások előtt az Óbudai Indexen rendszeresen jelentek meg a kormányoldalt támadó, ugyanakkor a ma már börtönben ülő Kiss Lászlót támogató tartalmak. A Magyar Nemzet birtokába került egy olyan videófelvétel is, amin Magyar Péter öccse riporterként, mikrofonnal a kezében zaklatta a helyi fideszes képviselőket.

 

Forrás: YouTube / Kontroll

Hiába derült ki már jóval az európai parlamenti választások előtt, hogy súlyos visszaélések történhettek a baloldali vezetésű III. kerületben, Óbuda polgármestere, az azóta hivatali vesztegetéssel meggyanúsított és rács mögött ülő Kiss László mégis újrázni tudott. Az talán sokak figyelmét elkerülte, hogy a választások előtti időszakban a helyi baloldalt támogatta egy rejtélyes, azóta már nem aktív web- és a hozzá köthető Facebook-oldal, az Óbudai Index. Az oldalon rendre a Fideszt támadó és Kisséket támogató tartalmak jelentek meg a választást megelőzően, utolsó posztjukban még meg is ünnepelték Kiss László ismételt megválasztását

 

Az internetes forrásokból kiderült, hogy a weboldalt a választások előtt egy évvel hozták létre. Az archívumban megtalálható verzió alapján nem rendes hírportálként, inkább blogként működött, nincs impresszum, semmilyen kapcsolatra utaló információ, viszont az egyértelmű, hogy politikai tartalmú fizetett reklámokra is költöttek. A honlap utolsó módosítása 2024. augusztus 13-án történt.

Figyelemre méltó, hogy egy nappal később, augusztus 14-én vették őrizetbe az óbudai korrupciós ügyben nyomozó ügyészek Kiss Lászlót. Helyettese, Czeglédy Gergő kezén nem sokkal korábban, júniusban kattant a bilincs. Jelenleg mindketten letartóztatásban vannak, többek között vesztegetéssel gyanúsítják őket.

Magyar Péter öccse is segítette a Kiss Lászlóékat támogató portált

Információik szerint az Óbudai Indexnek dolgozott Magyar Péter öccse, Magyar Márton is. Mindezt erősíti az a lap birtokába jutott videó, amiben látható, hogy Magyar Márton mikrofonnal a kezében óbudai fideszes képviselőket zaklat. Azt ugyanakkor a képviselők kérdésére nem akarta Magyar elárulni, hogy milyen portáltól érkezett és a sajtóigazolványt sem volt hajlandó felmutatni.

A lap megkeresésére Magyar Márton azt állította, hogy nem dolgozott az Óbudai Index nevű oldalnál, de azt elismerte, hogy segített nekik anyagokat készíteni. További kérdéseikre azonban nem kívánt válaszolni és bontotta a vonalat. 

Ezért azt már nem tudtuk megkérdezni, hogy kapott-e pénzt, és ha igen, mennyit ezekért a munkákért. Az azonban ma már tudható, hogy a fideszeseket vehemensen támadó Magyar Márton ettől függetlenül milliókat zsebelt be az államhoz köthető cégektől.

Millós megbízások, gyanús összefonódások

Ismert, az újabban médiacéget is alapító Magyar Mártonról nemrég derült ki, hogy a fizetési listáján volt annak a cégnek, amelynek Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a Kehi-jelentés alapján túlárazott megbízásokat adott

Sőt, Magyar Márton havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál is, abban az időszakban, amikor Magyar Péter az állami vállalat igazgatótanácsában ült. Ha ez még nem volna elég: a férfihoz a közmédiától is áramlott pénz, hiszen az MTVA-nak is dolgozott 2023 szeptemberétől, a Családfamesék című műsor kreatív szerkesztőjeként.

Az már csak hab a tortán, hogy ez ellen a közmédia ellen hirdetett bojkottot és szervezett tüntetést nemrég Magyar Péter, persze a Magyar testvéreket az efféle ellentmondások nem kimondottan zavarják. Ilyen ellentmondásra tökéletes példa, hogy Magyar Márton 2020 nyarán még a régi Index melletti tüntetést instruálta – mondván, veszélyben van a sajtószabadság –, de ez nem gátolta meg abban, hogy 2023-tól az Economxnál dolgozzon mint szerkesztő, műsorvezető. Mint közismert, az Economxot ugyanaz az Indamédia adja ki, mint az Indexet.

Korrupció Óbudán

Az óbudai korrupciós botrány szálai több évvel korábbra vezetnek vissza. A bombát Anonymous robbantotta néhány éve, több videó kiszivárogtatásával. Például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnek egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat március elején fogták el, de az érintettek köre idővel tizenhat főre bővült. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek