POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.28. 06:56

Netanjahu szerint az Irán elleni támadás elérte célját

De hogyan tovább?

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az Irán elleni szombat hajnali légitámadás elérte minden célját.

Netanjahu vasárnap, azon a gyásznapon, amelyet a Hamász palesztin iszlamista szervezet által Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadás emlékére hirdettek meg, beszédet mondott a jeruzsálemi Herzl-hegyen, és kijelentette, hogy „a létünkért folytatott hosszú és nehéz háború kellős közepén vagyunk”.

„Mindannyiunk eltökélt szándéka, hogy folytassuk a harcot az életünkre törőkkel szemben, és a végsőkig tovább üldözzük a gyilkosokat és bérenceiket”

– hangsúlyozta a kormányfő.

Ugyanott Jichák Hercog államelnök a háború végét ígérő túszcsere-megállapodás mihamarabbi megkötését sürgette. „Még mindig előttünk áll a legfontosabb és legéletbevágóbb feladat, sürgősen visszakapni azokat az izraelieket, akiket a gyilkosok túszul ejtettek” – mondta.

„A legfőbb gyilkosnak, Jahja esz-Szinvárnak (aki a Hamász vezetője lett Iszmáil Haníje likvidálása után) és társainak a megölése, valamint az IDF-nek (izraeli hadsereg) és a biztonsági erőknek a lenyűgöző harci küzdelme olyan lehetőséget teremtett számunkra, amelyet nem szabad elszalasztanunk, minden erőnkkel és minden módon, határozottan, kreatívan és merészen cselekednünk kell az elhurcoltak kiszabadulása érdekében” – hangsúlyozta Hercog.

Joáv Galant védelmi miniszter is a túszalkut sürgette a megemlékezésen. „Fájdalmas kompromisszumokra lesz szükség ahhoz, hogy eleget tegyünk kötelességünknek, visszavigyük otthonaikba az elraboltakat”

– fogalmazott.

„Nem lehet minden célt csak katonai akcióval elérni, nem lehet mindent erővel elérni. Az államnak el kell fogadnia a szükséges kompromisszumokat a túszok érdekében. Felelősségünk van a családjukkal szemben, tartozunk ezekkel azoknak a katonáknak is, akik ezért az ügyért estek el. Meg kell hoznunk ezeket a kompromisszumokat az IDF hagyománya, valamint a zsidó és a nemzeti szellemiség nevében” – mondta Galant.

Vasárnap reggel a nemzeti gyásznapon félárbocra eresztették az izraeli zászlókat, és két megemlékezést is tartottak a Herzl-hegyen a biztonsági szerveknek a háború kezdete óta elesett 902 hősi halottja és a 894 civil áldozat emlékére.

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap bejelentette, hogy szombaton négy újabb katona vesztette életét harc közben Dél-Libanonban.

Egymást vádolta a közel-keleti fegyveres konfliktus szélesedéséért Izrael és Irán hétfőn New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén és annak eseményein.

Maszúd Peszeskján, Irán elnöke azonnali tűzszünetet sürgetett a gázai konfliktusban, és Izraelt népirtással, valamint állami forrásokból finanszírozott terrorizmussal vádolta. Izrael ENSZ-nagykövete újságírók előtt arról beszélt, hogy országa a tárgyalásos rendezést részesíti előnyben az Irán által támogatott libanoni Hezbollahhal fennálló konfliktusban, de hozzátette, ha az nem működik, kész más eszközhöz folyamodni.

A zsidó állam eltökélt abban, hogy polgárait megvédje. A konfliktus lezárásának egyetlen módja, ha a Hezbollah távol marad Izrael határától – mondta Danny Danon. A politikus élesen bírálta a török elnök közgyűlési beszédét, amelyben

Recep Tayyip Erdogan Adolf Hitlerhez hasonlította Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnököt a Gázában kialakult helyzet miatt.

II. Abdullah jordán király a Gázai övezetben zajló izraeli-palesztin konfliktus miatt gyakorlati és átvitt értelemben támadás alatt álló szervezetnek nevezte az ENSZ-t. Sehbaz Saríf pakisztáni miniszterelnök újságíróknak azt mondta, hogy számára a „legégetőbb kérdés Gáza és az ottani népirtás”.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) összehívását kezdeményezte a hazáját ért izraeli légicsapások miatt.

Diplomaták vasárnapi tájékoztatása szerint az ENSZ BT várhatóan hétfőn ül össze, hogy megvitassa Izrael szombatra virradóra végrehajtott légitámadását Irán ellen.

„Az izraeli rezsim cselekedetei súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra, és csak tovább rontanak az amúgy is ingatag térségbeli helyzeten”

– szögezte le az iráni diplomácia vezetője a világszervezet vezető testületének szombaton megküldött levelében.

„Az Iráni Iszlám Köztársaság összhangban az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi jogban rögzített elvekkel fenntartja a jogot magának arra, hogy a megfelelő időben törvényes és legitim választ adjon e törvénytelen támadásokra” – húzta alá Aragcsi.

Szombatra virradóra az izraeli hadsereg közlése szerint harci gépei három hullámban támadtak iráni célpontokat – rakétagyártó üzemeket és egyéb létesítményeket Teherán térségében és az ország nyugati régióiban – válaszul az október 1-jén Iránból indított rakétatámadásra.

Danni Danon, Izrael állandó ENSZ-képviselője vasárnapi állásfoglalásában visszautasította Irán panaszát, mondván, hogy a teheráni vezetés

„azzal a képtelen állítással próbálkozik ellenünk a diplomáciai porondon, miszerint Izrael megsértette a nemzetközi jogot”.

„Mint azt már többször leszögeztük, jogunk és kötelességünk megvédeni önmagunkat, és minden rendelkezésre álló eszközzel meg is óvjuk Izrael állampolgárait”

– tette hozzá Danon.

António Guterres, a világszervezet főtitkára szombaton szóvivője útján újfent arra szólította fel a Közel-Keleten hadban álló feleket, hogy állítsák le a harcokat mind a Gázai övezetben, mind Libanonban, és tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy elejét vegyék az egész régiót lángba borító háborúnak, valamint térjenek vissza a diplomácia útjára.

Legalább 10 ember vesztette életét Irán Szisztán-Beludzsisztán tartományában szombaton, amikor fegyveres támadás ért egy járőröző rendőrségi konvojt – jelentette a helyi és az iráni állami média.

A fővárostól, Teherántól 1200 kilométerre délkeletre fekvő Gohar Kuh városában haladó két szállítójármű összes utasa meghalt, de az elkövetés módjáról és a tettesek sorsáról nem közöltek részleteket.

Az Iránban domináns síita irányzattal szemben az iszlám szunnita ágához tartozó, és az Iránon kívül Pakisztánban illetve Afganisztánban élő beludzs kisebbséget képviselő társadalmi szervezet, a HalVash ugyanakkor olyan fotókat posztolt a közösségi médiafelületén amelyek azt mutatták, hogy a merényletet lőfegyverrel követték el.

Az akciót a pakisztáni Dzsais al-Adl („az igazság hadserege”) nevű, beludzs dzsihadista szervezet vállalta magára

a Telegram-csatornáján közzétett üzenetében. A 2012-ben alapított és Irán, valamint az Egyesült Államok által is terrorszervezetként kezelt, az iráni síita vezetés ellen lázadó csoport az utóbbi hónapokban több ehhez hasonló támadást követett el és vállalt magára az Irán egyik legszegényebb régiójaként ismert Szisztán-Beludzsisztánban.

A régióban rendszeresek a fegyveres összecsapások a beludzs kisebbség szeparatista szélsőségesei és más radikális szunnita csoportok, a területen aktív drogkereskedő bandák, valamint az iráni biztonsági erők fegyveresei között. Október elején két fegyveres összecsapásra került sor, amelyekben szintén legalább tízen haltak meg.

A helyi Mehr hírügynökség jelentése szerint ennek egyik előzménye az volt, hogy Irán légicsapásokat intézett a Dzsais al-Adl pakisztáni főhadiszállása ellen januárban.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek