Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.10.

Magyar Péter "kifelejtett" néhány milliót a vagyonnyilatkozatából

Már nem tudta fejben tartani a sok kamu állást?

Uniós képviselővé választásakor hosszú listában tudta csak összefoglalni Magyar Péter azokat az állásokat, megbízásokat, amelyeket az elmúlt pár évben betöltött. A Magyar Nemzet most kiderítette: a Tisza Párt vezetője egy tételt kihagyott, nem tüntette fel ugyanis, hogy részt vett az állami BMSK Zrt. felügyelőbizottságának munkájában. Magyart itt öt hónap alatt 1,75 millió forintot kapott. Hogy ezért a pénzért mit csinált, egyelőre talány, ám azt tudni már lehet: az egyaránt állami Volánbusz és Magyar Közút igazgatósági tagjaként Magyar kerülte a munkát, lényegében csak a pénzt vette fel.

 

Forrás: MTI/Purger Tamás

Magyar Péter 2022 utolsó hónapaiban felügyelőbizottsági tag volt a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-ben. Ez az időszak nem csak az adott esztendő, hanem az állami tulajdonú cég utolsó hónapjait is jelentette, a társaság ugyanis 2023. január elsején megszűnt. Mindez nem befolyásolta azt, hogy Magyar augusztus elejétől december 31-ig, azaz öt hónapon át tagja volt a társaság felügyelőbizottságának. A tisztség havi 350 ezer forintot, összesen 1,75 milliót jelentett Magyarnak.

Mindez azért különösen érdekes, mert a politikus a vagyonnyilatkozatában ezt a posztot és az azzal járó összeget nem tüntette fel. Valamiért eltitkolta.

A Tisza Párt vezetője uniós képviselővé választása után tette közzé az utóbbi években szerzett jövedelmeit . Az Európai Parlament honlapján megtalálható dokumentumban a BMSK Zrt.-béli fb-tagság nélkül is igen hosszú felsorolás olvasható, a tisztségek listája szinte lelóg a papírról. Eszerint a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatói tisztét Magyar 2019 június és 2022 februárja között havonta 3,5 millió forintért töltötte be. Ugyanitt igazgatósági tag is volt, másfél évig, havi 400 ezer forintért. De az utóbbi években Magyar kapott pénzt a Hiventures Zrt.-től, a Hodler Alapkezelő Zrt.-től és a MBH Bank Nyrt.-től is. A Magyar Közút Zrt.-nél és a Volánbusz Zrt.-nél betöltött igazgatósági tagsága pedig külön szót érdemel.

Utóbbi két állami közlekedési vállalatnál Magyar másfél év alatt, 2022 augusztusa és 2024 februárja között, együttesen 12,83 millió forintot vett fel. Lapunk megismerte az ülésekről készített jegyzőkönyveket, azok alapján pedig a politikus lényegében kifizetőhelyként tekintett az állami társaságokra. A Magyar Közútnál huszonkettőből nyolc, a Volánbusznál tizenkettőből négy döntésben nem vett részt. Azokon az

üléseken pedig, ahol ott volt, ritkán kérdezett, gyakorlatilag mindent megszavazott, kevés ötlete pedig csak az utasok helyzetét nehezítette volna. A Volánnál például jegyáremelést szorgalmazott és felvetette a vonalbezárások lehetőségét is.

Magyar Péter a szakértő szerint több bűncselekményt is elkövethetett a Diákhitel Központ vezetőjeként

Egyenként is több év szabadságvesztés lehet a szankciója azoknak a bűncselekményeknek, amelyeknek Magyar Péter részese lehetett a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként. Mint ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek kifejtette, egyebek mellett a hűtlen kezelés gyanúja is fennállhat azoknál túlárazott szerződéseknél, amelyeket az állami cég Magyar vezetése alatt kötött egy olyan kft.-vel, amelynek fizetési listáján akkor saját öccse is szerepelt.

 

MAGYAR PÉTER (FOTÓ: MTI/Hegedüs Róbert)

 

Magyar Péter több bűncselekmény elkövetésének is részese lehetett, amikor a vezetése alatt a Diákhitel Központ Zrt. egy olyan céggel kötött túlárazott szerződéseket, amelynek az öccse is szerepelt a fizetési listáján. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése – amelyet a minap az Átlátszó hozott nyilvánosságra – túlárazott szerződésekről szól, megemlítve a PlanB Magyarország Kft.-t. Ez az a cég, amelytől a Media1 értesülései szerint Magyar Péter testvére, Magyar Márton 2019 nyarától fizetést kapott. A Media1 kérdésére a Tisza Párt elismerte, hogy Magyar Péter testvére dolgozott a PlanB-nél. Azt írták, a kft. mintegy hat hónapon át foglalkoztatta Magyar Mártont projektmenedzserként, havi 300 ezer forintos fizetéssel. Noha a válaszban arra is kitértek, hogy Magyar Márton 2020 februárjában maga mondott fel, azt nem írták, miért döntött így.

– Amennyiben Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként túlárazott szerződéseket kötött, és így vagyonvesztés következett be, esetleg fiktív szerződések alapján teljesített kifizetést családtagok irányába, azzal a nyilvánvaló összeférhetetlenségen túl kimeríthette a hűtlen kezelés bűncselekmény törvényi tényállását, esetlegesen felmerülhet a hanyag kezelés is az ügyben

 – mutatott rá megkeresésünkre ifjabb Lomnici Zoltán. A Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány tudományos igazgatója szerint ennél akár súlyosabb jogsértés is történhetett, ugyanis amennyiben legalább három személy bizonyíthatóan részt vett szándékos bűncselekmény elkövetésének célzatával, úgy bűnszervezetben történő elkövetésről beszélhetünk, amely a többrendbeli elkövetéshez hasonlóan súlyosbító körülményként merülhet fel egy esetleges büntetőeljárásban. A hűtlen kezelés felső büntetési tétele tíz év szabadságvesztés. 

– Ha kisebb (50-től 500 ezer forintig terjedő) vagyoni hátrány okozásával valósult meg a bűnelkövetés, úgy a büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, amennyiben pedig a bűnelkövetés nagyobb, ötszázezer és ötmillió forint közötti vagyoni hátrány okozásával valósult meg, úgy három évig terjedő szabadságvesztés lehet az ítélet. A büntetés egy évtől öt évig terjedhet, ha a hűtlen kezelés jelentős, vagyis öttől ötvenmillió forintig terjedő vagyoni hátrányt okoz

 – fejtette ki ifjabb Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy ha központi vagy európai uniós költségvetésből származó forrásokat felhasználva vagy egyéb módon a költségvetésnek vagyoni hátrányt okoztak, a költségvetési csalás gyanúja is fennállhat, amely alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. – Az említett szankciót vonja magával valótlan tartalmú nyilatkozat tétele vagy a valós tények elhallgatása, amennyiben ezzel szintén vagyoni hátrány keletkezik – tette hozzá. Szavai szerint hasonló esetekben felmerülhet a hanyag kezelés bűncselekménye is, amelynek középpontjában a vagyonkezelési, illetőleg a vagyonfelügyelői kötelesség megszegése vagy elhanyagolása áll. Ilyenkor a büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hanyag kezelés különösen nagy vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okoz.

Az említett Kehi-vizsgálatból kiderül, a PlanB-t busásan megfizették, egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány például oldalanként százezer forintba került, és összesen négymilliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadásra pedig 4,4 milliót adtak ki. Miként arról lapunk már beszámolt, a Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban, amelyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak. 
 

Említést érdemel továbbá, hogy Magyar Péter testvére a napokban a Kontroll Média Szolgáltató Kft. tulajdonosaként jelent meg a médiapiacon.

Noha Magyar Márton tagadja, hogy az új médium indulásának köze lenne a Tisza Párthoz, ám a férfi néhány hónapja még interjúkat segített szervezni Magyar Péternek, vagyis tulajdonképpen részt vett a kampányban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek