Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.04.
Módosítva: 2024.10.04.

Így csalt Magyar Péter: túlárazott szerződések, kamu megbízások

Úgy mellékesen 3 és fél millió volt a fizetése.

Többszörösen túlárazott szerződések, kamu megbízások és ajánlatkérések, eleve borítékolható győztesek – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint ezek jellemezték a Magyar Péter vezette Diákhitel Központot. A hivatal megállapította azt is, hogy az eredményeket a kormányzati támogatások, intézkedések hozták, nem pedig a cég vezetőségének döntései. Mindez Magyart nem zavarta abban, hogy 3,5 milliót markoljon fel a Diákhitel Központnál havonta.

Forrás: Képernyőkép/Videa

Az Átlátszó.hu nyilvánosságra hozta csütörtökön azt a dokumentumot, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) készített a Diákhitel Központ Zrt.-nél folytatott vizsgálatáról. A KEHI 2021 augusztusában súlyos megállapításokat tett, előtte jó ideje Magyar Péter vezette a Diákhitel Központot.

Összegyűjtöttük a hivatal öt legerősebb megállapítását.

1. Többszörösen túlárazott szerződések

„A megrendelt kutatások, elemzések, tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással” – fogalmazott a KEHI. Például prezentációkészítés 244 ezer forint/dia áron, vagy 14,8 millió forintos kifizetés egy valós értékén 500 ezer forintos szolgáltatásért. De ugyanilyenek voltak a 14,5 millió forintért és 12,4 millió forintért megrendelt kérdőíves felmérések, amelyek kétmillióért is megrendelhetőek lettek volna. Akadt emellett kampány-lebonyolítás 14,7 millió forintért, amiben két Facebook-bejegyzés született és a valós költség ennek a töredéke lehetett.

 

2. Kamu megbízások. Teljesen felesleges, fiktív szerződések

„Előfordul, hogy a megrendelt kutatások, elemzések triviális, az interneten számos helyen ingyenesen is elérhető megállapításra jutottak” – írták a KEHI-nél. Példaként hozható fel erre, hogy százezer forintot fizettek oldalanként olyan tanulmányért, amit az internetről másoltak.

 

3. Kamu ajánlatkérések. Valós verseny nem volt, eleve borítékolható volt a győztes

„Több esetben nem is volt valós verseny szerződéskötés előtt. Olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítése eleve kétséges.” A KEHI felsorolt konkrét eseteket is, amikor az ajánlattételre felkért cégnek még csak honlapja sem volt, ajánlatot se nyújtottak be, láthatóan nem működő, referenciák nélküli társaságok voltak. A győztes vállalkozások között volt a Tisza-párttal ma is kapcsolatban lévő Trentin Balázs Lajoshoz köthető egyik társaság.

 

4. Magát nagyon jól fizette Magyar Péter

A vezérigazgató bére 2020-ban havonta 3,5 millió forint volt.

 

5. Nem a vállalat irányítása, hanem a kormányzati támogatások és intézkedések hozták az eredményt

A KEHI jelentéséből kiderült az is, hogy nem a menedzsment eredményes működése és a termékek népszerűsítése, hanem a járvány miatt bevezetett kormányzati támogatások és intézkedések, például a Diákhitel Plusz okozta a diákhitel-kihelyezés növekedését.

A jelentés elkészülte után félévvel Magyar Péter távozott a Diákhitel Zrt. éléről, a szerződések ügyében pedig nyomozás zajlik.

„Önök kérték” – ezzel az alcímmel tette közzé csütörtökön az Átlátszó azt a jelentést, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) készített még 2021-ben a Magyar Péter vezette állami cégről.

 

Kürt Magyar Péter

 

 

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése szerint – még Magyar idejében, 2021-ben – a Diákhitel Központ több alkalommal is túlárazott és felesleges kutatásokat, elemzéseket rendelt meg, sokszor valódi verseny nélkül, írja az Átlátszó tegnapi cikkében. 

A Kehi által a Diákhitel Központnál folytatott ellenőrzésről és arról írt jelentésről Magyar Péter a Partizánnak adott első interjújában azt állította, hogy a Varga Judittal való első szétköltözése miatti nyomásgyakorlás volt. Magyar verziója szerint, mivel rendeződött a kapcsolatunk Varga Judit volt igazságügyminiszterrel, „lezárták a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül”. 

Ehhez képest az Átlátszó a közelmúltban megszerezte a szóban forgó (nem nyilvános) jelentést, és azt állítják, az anyag nem támasztja alá Magyar Péter utóbbi kijelentését: a dokumentum 2021 augusztusában elkészült, és kifejezetten tartalmaz megállapításokat.

A Kehi szakmai észrevételeket tesz az állami cég egész működésére vonatkozóan, leszögezve, hogy annak eredményessége nem a saját gazdálkodásából, a hitelezés fölpörgéséből származik, hanem a közvetett állami támogatásból. A kihelyezett hitelállomány 2014 óta, míg a hitelt felvevők száma 2011 óta folyamatosan csökkent, a 2020-as rekordösszegű, csaknem 33 milliárd forint hitel folyósítása pedig csak a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére bevezetett Diákhitel Plusznak volt köszönhető.

 

A vizsgálatból kiderült, hogy egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként százezer forintba került, és összesen négymilliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került Magyaréknak.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Kehi tanácsadói jelentése után nem hosszabbította meg Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását a Diákhitel Zrt.-nél.

A Kehi közleménye szerint a Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban, amelyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak. 

A teljes Kehi-jelentést most az Átlátszó is közzétette: ITT lehet belelolvasni. 

– Magyar Péter lemondta a találkozónk időpontját, ahol a Diákhitel Központ vezetőjeként kötött szerződéseiről beszéltünk volna – mondta Hadházy Ákos egy interjúban a Magyar Narancsnak. A baloldali politikus problémának nevezte azt, ha Magyar magától írta alá ezeket a szerződéseket. Hadházy úgy fogalmazott: elég hosszú ideig várt a válaszokra, és szerinte korrekt módon nem a választások előtt próbált az üggyel foglalkozni, hiszen tisztában volt Magyar Péter feladatával.

 – Sajnos, ha ezekre a kérdésekre nincsenek egyértelmű és megnyugtató válaszok, akkor ezek a szerződések továbbra is problémásak 

– jelentette ki.

Mint arról lapunk beszámolt, a problémás szerződések ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) korábban – még Magyar igazgatói idejében, 2021-ben – folytatott vizsgálatot, annak eredménye azonban eddig nem került nyilvánosságra. A Kehi által a Diákhitel Központnál (DHK) folytatott ellenőrzésről és az arról írt jelentésről Magyar Péter a Partizánnak adott első interjújában azt állította, hogy a Varga Judittal való első szétköltözése miatti nyomásgyakorlás volt. Magyar verziója szerint, mivel rendeződött a kapcsolatunk a volt igazságügyminiszterrel, „lezárták a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül”. Az Átlátszó a közelmúltban megszerezte a szóban forgó (nem nyilvános) jelentést, és azt állítják, hogy az anyag nem támasztja alá Magyar Péter utóbbi kijelentését: a dokumentum 2021 augusztusában elkészült, és kifejezetten tartalmaz megállapításokat.

A Kehi szakmai észrevételeket tesz az állami cég egész működésére vonatkozóan, leszögezve, hogy annak eredményessége nem a saját gazdálkodásából, a hitelezés fölpörgéséből származik, hanem a közvetett állami támogatásból. A kihelyezett hitelállomány 2014 óta, míg a hitelt felvevők száma 2011 óta folyamatosan csökkent, a 2020-as rekord összegű, csaknem 33 milliárd forint hitel folyósítása pedig csak a koronavírus járvány hatásainak enyhítésére bevezetett Diákhitel Plusznak volt köszönhető.

Az anyag a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról is beszámol. Mint írják, 

bár a kedvezőtlen tendenciát a menedzsment is észlelhette, és ezért költött csaknem félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással. 

De olyan is előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt – idézi a jelentést az Átlátszó.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek