Marics Peti
Évek óta nem volt erre példa.
Az Egyesült Államok várakozásai szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnával foglalkozó ülésén kedden – közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
Matthew Miller a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Biztonsági Tanács ülésén az Egyesült Államokat Antony Blinken külügyminiszter képviseli. Arra a kérdésre, hogy létrejöhet-e amerikai–orosz külügyminiszteri találkozó, a szóvivő közölte, ez nem szerepel a napirenden.
Az amerikai külügyi szóvivő kifejtette, hogy az Egyesült Államok nem tartja reális követelésnek azt a finn részről szerdán elhangzott felvetést, miszerint Oroszországot fosszák meg biztonsági tanácsi tagságától és szavazati jogától. Matthew Miller emlékeztetett arra, hogy hasonló követelések már voltak korábban is, és úgy fogalmazott, hogy egy ilyen lépést „hihetetlenül nehéz lenne kivitelezni”. Hozzátette még, hogy az Egyesült Államok „olyan dolgokra összpontosít, amelyek lehetségesek és nem azokra, amelyek nem”.
Az ukrán hadseregnek sikerült lecsökkentenie az orosz erők támadópotenciálját a donyecki régióban – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti videóüzenetében.
Katonai vezetőkkel tartott megbeszélését követően azt mondta, hogy a hadsereg minden tőle telhetőt megtesz „a harci dandárok ellenállóképességének erősítése érdekében”.
Mindemellett elismerte, hogy a helyzet továbbra is „rendkívül nehéz, naponta vívott súlyos harcokkal” a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségében.
Az augusztus elején indított kurszki betöréssel kapcsolatban azt mondta, hogy a műveletnek köszönhetően Oroszország kénytelen volt erőket átcsoportosítani oda a keleti frontvonalakról, s hadifoglyokat is ejtettek egy későbbi fogolycsere érdekében.
– hangsúlyozta.
Zelenszkij beszélt arról is, hogy légitámadásban egy ember életét vesztette Szumi városának egyik idősek otthonában. Volodimir Artyuh, a régió kormányzója egy tévéműsorban egy halottról és kilenc sebesültről számolt be. Az idősek otthonában több mint kétszázan tartózkodtak.
Csapást mért az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) különleges rádiókommunikációs központjára és ukrajnai repülőterek kritikus infrastrukturális létesítményeire – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés Heorhijivka település elfoglalása mellett a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be előretörésről. A harkivi és a donyecki régióban 13-ban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások számát, Kurszk megyéből pedig több támadási, és három – a határon át tervezett – betörési kísérlet meghiúsításáról adott számot.
Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között három tábori lőszerraktárt, két német Marder gyalogsági harcjárművet, két páncélozott harcjárművet, három 155 milliméteres önjáró és öt vontatott tarackot, továbbá 46 drónt.
A TASZSZ hírügynökség orosz katonai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az ukrán csapatok „gyakorlatilag teljesen elhagyták” a donyecki régióban lévő Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk) közelében fekvő Hrodivka települést.
Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön létrehozott Ahmat különleges alakulat parancsnoka csütörtökön a Telegram-csatornáján bejelentette a kurszki régió Szudzsai járásában található Nyikolajevo-Darjino és Darjino települések visszafoglalását.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe benyomuló ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között egy harckocsit, két gyalogsági harcjárművet, tíz páncélozott harcjárművet és három pontonhidat veszítettek.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. Kurszk megyében legkevesebb három civil megsérült.
Minél több fegyvert ad Ukrajnának a NATO, annál valószínűbbé válik a béke – jelentette ki csütörtöki búcsúbeszédében Jens Stoltenberg leköszönő főtitkár, aki egyúttal kiállt Kijev NATO-tagsága mellett.
Az ukrajnai háborút a leggyorsabban úgy lehet lezárni, ha az ukránokat legyőzik, ez azonban nem békét, hanem orosz megszállást hoz – mondta. „Semmilyen célt nem lehet elérni béke és biztonság nélkül, a békének azonban ára van” – tette hozzá a „Gondolatok egy kihívásokkal teli évtizedről” című beszédében a szövetség brüsszeli székhelyén.
Stoltenberg felidézte, hogy tízéves ciklusa alatt kulcsfontosságú változások történtek a világban – például az ukrajnai háború, a koronavírus-járvány, egyre nagyobb versengés Kínával, valamint a kibertámadások gyakoribbá válása -, azonban e tíz év alatt a NATO is „példa nélküli változáson ment át”.
Sürgette a védelmi kapacitásokra fordított összegek növelését, hozzátéve, hogy míg korábban abban állapodtak meg: a tagországok a GDP-jük két százalékát fordítják védelemre, mára ez az arány „a minimum”, a jövőben „jelentősen többet” kell szánni a védelemre.
Az Oroszországgal folytatott kereskedelemre kitérve leszögezte: „a szabadság a szabadkereskedelemnél is fontosabb”. Mint mondta, míg régen a tagállamok egyszerű kereskedelmi ügyletként tekintettek az orosz gáz vásárlására, ma már tudják, hogy „Oroszország a gázt fegyverként használja annak érdekében, hogy eltántorítsa a vásárlókat Ukrajna támogatásától”.
– szögezte le, hozzátéve, hogy bár nem ellenzi az ázsiai országgal folytatott kereskedelmet, „nem szabad a rövidtávú üzleti előnyökért feláldozni a hosszútávú biztonsági szükségleteket”.
Mindazonáltal aláhúzta azt is: a biztonság nem lehet ürügy arra, hogy a tagállamok egymás ellen vezessenek be korlátozó intézkedéseket, ugyanis „az országaink közötti vámok és a határok növelik a költségeket, miközben csökkentik a minőséget; és mivel ez gyengíti gazdaságainkat, aláássa biztonságunkat is”.
„A katonai erőnek vannak határai” – mondta, amire példának a NATO afganisztáni misszióját hozta fel. Ezzel kapcsolatban aláhúzta: a NATO határain kívüli bármely katonai művelet során fel kell mérni, mely célokat lehet az adott térségben elérni és melyeket nem.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiállt a NATO Kijevnek nyújtott támogatása mellett, hangsúlyozva, hogy bár rendkívül fontos a jövőbeni párbeszéd a felek között, „a párbeszéd csak akkor működik, ha erős védelmi kapacitás is jár vele”. „Meg kell győzni (Vlagyimir) Putyin (orosz elnököt), hogy nem éri meg folytatnia a háborút” – hangsúlyozta.
Mint mondta, a béketárgyalásokba Oroszországot is be kell vonni, ám ennek idejét és mikéntjét az ukránoknak kell eldönteniük. „Amit mi tehetünk, hogy erős tárgyalópozícióhoz segítjük őket” – tette hozzá.
– jelentette ki, leszögezve: „a NATO kapui nyitva állnak Ukrajna előtt”.
A főtitkár egyúttal óva intett attól, hogy bárki magától értetődőnek vegye az Észak-Amerika és az Európai Unió között jelenleg szilárd kapcsolatokat. Mint mondta, „a NATO nincs kőbe vésve”, és kiemelte, hogy az Atlanti-óceán mindkét oldaláról hallani olyan hangokat, amelyek a két régió elválását sürgetik.
Kiemelte, hogy ezen hangok egyik fél érdekét sem szolgálják: „az elzárkózás senkinek nem hoz biztonságot, ugyanis a biztonsági kihívások egyetlen országnak – bármelyik legyen az – túl nagyok”.
Kiemelte, hogy a NATO-tagállamok „mindig az Egyesült Államok mellett álltak a koreai háborútól kezdve az afganisztániig, és nagy árat fizettek, nem potyautasok”, mégis jogosnak nevezte az utóbbi három amerikai elnök ama bírálatát, amelyben kevesellte a tagállamok által befizetett hozzájárulást.
– jelentette ki.
Beszédében a főtitkár méltatta utódját, Mark Rutte volt holland miniszterelnököt mint olyan embert, aki egyebek között „tudja, mikor kell kompromisszumot kötni, de azzal is tisztában van, hogy az alapvető értékekből nem szabad engedni”.