RETRO RÁDIÓ

Új orvosi ügyeleti rendszer Budapesten

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 09. 14. 09:44

Érdemes megjegyezni a telefonszámokat.

Az egészségügyi államtitkár szerint a jelenleginél betegellátási szempontból jobb lesz az október 1-jével Budapesten is életbe lépő új alapellátási ügyeleti rendszer.

Takács Péter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koordinálásával a fővárosban 15 helyszínen 28 felnőtt- és három gyermekellátóhely lesz, ezeket 14 mobil ügyeleti egység egészíti ki.

Budapesten olyan alapellátási ügyeleti rendszer jön létre, amelyben az alapellátás, a mentés és a kórházak sürgősségi osztályai összehangoltan végzik a feladatokat

– emelte ki.

Kitért arra, hogy sürgős, életmentést igénylő esetekben továbbra is a 112-es telefonszámot kell hívni, azonban kisebb probléma esetén délután 16 óra után, hétvégén és ünnepnapokon a már ismert 1830-as-as telefonszámot.

A rendszer nem tér el a vidéken már bevezetett szisztémától: a hívást egy egészségügyi dolgozó fogadja, aki kikérdezi a beteget, majd – ha szükséges – alapellátási ügyeletre irányítja, vagy egy mobil ügyeleti egységet küld hozzá. Ha úgy ítéli meg, hogy a betelefonálónak sürgős ellátásra van szüksége, akkor mentőt irányítanak hozzá – ismertette az államtitkár.

Takács Péter jelezte: Budapest a vidékhez képest ellátásszervezési szempontból „sajátos” helyzetben van, ezért a rendszert „ráhagyással” vezetik be.

Azt mondta, egyeztettek a háziorvosokkal, az orvosi kamarával, a szakmai szervezetekkel, hogy Budapesten a legjobban adaptálható rendszer jöjjön létre. Az államtitkár hozzátette: a rendszerről egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármesterrel és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének képviselőivel is, akikkel a konstruktív megbeszélésen túlnyomó részt egyetértésre jutottak.

Takács Péter beszámolt arról, hogy a budapesti alapellátási ügyeleti rendszerben külön lesz felnőtt- és gyermekügyelet. Az utóbbi három helyen lesz a fővárosban, ezt egy mobil szolgálattal is megerősítik. Az alapellátási ügyeleteken kívül lesz még két olyan pont, ahol a napközbeni ellátást biztosítják.

Közölte: bízik abban, hogy a mostani, sok helyen diszfunkcionális, számos nehézséget hordozó rendszerrel szemben rugalmasabb lesz az ellátás.

Az államtitkár nyomatékosította: nincs olyan kormányzati szándék, hogy a háziorvosoknak az eddig rendelési idejüket meg kellene változtatniuk. Budapesten jellemzően 8 és 12, illetve 16 és 20 óra között rendelnek az orvosok, ehhez nem kell hozzányúlni – emelte ki.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta:

az új rendszerben ügyeleti időben nem a betegnek kell megkeresnie a megfelelő ellátást, hanem a 1830-as számon egy szakember fogja eldönteni, hogy a telefonálónak milyen ellátásra van szüksége.

Az eddigi országos betegadatokból az látszik, hogy a betegek 93 százaléka enyhe vagy helyben kezelhető panaszokkal fordult az ügyeletekhez – jelezte.

Beszélt arról is, hogy eddig 261 háziorvos jelentkezett az OMSZ ügyeleti rendszerébe, emellett számíthatnak a kórházi orvosokra is. Csató Gábor közlése szerint a toborzás folyamatos, de minden tárgyi és személyi feltétel adott az alapellátási ügyelet október 1-jei bevezetéséhez.

Megemlítette azt is, hogy a fővárosban nem a lakcímkártya alapján fognak dönteni a betegek ellátásáról, és lesz egy szakorvosi konzultációs lehetőség is az ügyeletet adó orvosoknak.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője elmondta, minden lehetséges kommunikációs csatornát ki fognak használni a lakosság tájékoztatása érdekében.

Az OMSZ honlapján folyamatosan frissülő információkat közölnek; az ÉletMentő applikáció push üzenetekkel informál majd. Ezen kívül az útvonaltervezőkben is jelezni fogják az ügyeleti pontokat, valamint a kerületi újságokban és a kerületi tévécsatornákon is lesznek tájékoztató anyagok az új alapellátási ügyeletről.

Az elmúlt években több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására, tizennégy intézményben megtörtént a teljes vagy részleges felújítás – mondta ugyancsak a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára újságíróknak.

Takács Péter, miután látogatást tett az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) , azt mondta: az idei nyári időszakra 1,3 milliárd forintot biztosított a kormány előre az esetleges hibák elhárítására.

A kormány azt várja el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól és az Országos Kórházi Főigazgatóságtól, hogy ahol a hőség miatt ellátási zavar keletkezik, ott a műszaki helyreállítás a lehető legrövidebb időn belül történjen meg. Valamint, hogy a sürgős beavatkozásra váró betegeket olyan intézménybe szállítsák, ahol megkapják az adott ellátást.

 

Kitért arra, hogy a klímaváltozás okozta extrém időjárási helyzet nemcsak Magyarországon állítja kihívás elé a kórházakat.

A kiugróan magas hőmérsékletű napokra az egészségügyi ellátórendszernek fel kell készülnie, ami nem csak ezt az ágazatot, hanem az energia- és iparpolitikát is érintő kérdés – mondta, hozzátéve: „ezeket az ágazatokat uniós szinten úgy kell összehangolni, hogy ellenállóvá tegyük a hőhullámokkal szemben”.

Takács Péter szerint a magyar kormány ennek megfelelően gondosan felkészült erre a szezonra, ettől függetlenül nem zárható ki, hogy a legnagyobb gondosság mellett is adódnak meghibásodások, amire azonban az egészségügyben dolgozók fel vannak készülve.

Patócs Attila, az OOI orvosigazgatója is arról beszélt, hogy

a hőhullámos időszakok mindenkinek nagy megterhelést jelentenek, de ez különösen igaz az onkológiai betegséggel küzdő, legyengült immunrendszerű betegeknek.

Mint mondta, a hazai onkológiai ellátás a legjobban szervezett a régióban, azonban ha üzemzavar van, azt az ellátó jelzi, a népegészségügyi központ pedig egy másik kórházat jelöl ki a beteg ellátására. Ez igaz a tervezett nyári karbantartások idejére is.

Hozzátette: intézetükben a nyári időszak ellenére sincs kevesebb beteg, és a nagy meleg miatti kihívásoknak a közüzemi szolgáltatókkal együtt igyekeznek maximálisan megfelelni.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.