Marics Peti
Ezt az ukrán kormányfő jelentette ki.
Jelenleg „építő jellegű”, gyakorlatias párbeszédet folytat Ukrajna Magyarországgal az európai integráció kérdésében – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök keddi kijevi sajtótájékoztatóján az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint.
Emlékeztetett arra, hogy ebben a félévben Magyarország tölti be az EU Tanácsának soros elnöki tisztét, 2025-ben pedig Lengyelországon és Dánián lesz a sor.
„Ma nem látok globális fenyegetést európai integrációs utunkon” – hangoztatta az ukrán miniszterelnök. Méltatta egyúttal, hogy megnyílt az első ukrán iskola Magyarországon.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint „Magyarország külügyminiszterének szent igaza van mindenben, amit mond” – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Illés Boglárka idézte Robert Ficót, aki a szlovák közszolgálati rádióban azt mondta: „Nem akarok belemenni a vitáknak abba a fajta eszkalációjába, amit ma látunk Magyarország és az Európai Unió között. Ezt tényleg nem akarjuk.”
– tette hozzá az államtitkár bejegyzése szerint a szlovák kormányfő.
A többórás áramkimaradások, a gyakori légiriadók mellett a kényszersorozások nehezítik meg a kárpátaljai magyarok életét. Sokan élnek félelemben, de még többen vannak, akik inkább hallgatnak, tartva az ukrán hatóságoktól. A hirado.hu-nak mégis sikerült beszélnie egy férfival, aki részletesen beszámolt a megrázó kárpátaljai mindennapokról, de arról is, hogy mindazok, akik maradtak az országban, maradásukat misszióként élik meg, próbálnak tenni a közösségekért.
„Teljesen ismeretlen élethelyzetet teremtett a háború az országban, és itt, Kárpátalján. A helyzet azóta is mélyrepülésben van: lelkileg, pszichésen, gazdaságilag és a lakosság fogyását tekintve is” – mondta lapunknak – nevezzük így – K. „Engem és a családomat is érint a háborús helyzet. Három fiam van. Kettő még kiskorú, de a legidősebb nem volt már itthon majdnem három éve a háború miatt. Külföldön kellene egyetemistának lennie” – sóhajtott szomorúan.
A háború kitörését követően a kárpátaljai magyarság abban reménykedett, hogy pár hónap alatt megoldódik a helyzet, emlékezett vissza a kárpátaljai férfi.
Csasziv Jar, 2024. szeptember 3. (Fotó: MTI/EPA/Ukrán 24. gépesített dandár sajtószolgálata)
„Az első riadalom után, amikor a pánik csitult az emberekben, úgy éreztük, egy kicsit fellélegezhetünk, de ez nem tartott sokáig. Megkezdődtek a sorozások, mindenki, aki elhivatást érzett, jelentkezett önként »a haza« védelmére. Ezután kezdődtek a kényszersorozások, aminek a szelét mi is éreztük, és érezzük a mai napig is Kárpátalján, a városainkban és a falvainkban.”
„Jómagamnak 47 év kellett ahhoz, hogy megértsem, miért kaptam Istentől születésemkor kombinált szembetegséget, ami gyógyíthatatlan. Ennek okán egy hónapja felmentettek a katonai kötelességeim alól. Így egy kicsit könnyebb az elviselhetetlen. Szabadabb lettem. Mostanában találkozhattam a rég nem látott fiammal is” – idézte fel K.
A férfiak munkájukat, családjukat hátrahagyva mentek el egy számukra biztonságot jelentő országba, de nem túl messzire, bízva abban, hátha vége lesz nemsokára a háborúnak.
„Azok a férfiak, akik itthon maradtak, azok a nagycsaládosok, és akik egészségügyileg korlátozottak, mindennap bizonytalanságra ébrednek. Általában nem lehet hosszú távra tervezni. Ami meghatározó, az a folyamatos aggódás és állandó készenlét az irányváltásra, az újratervezésre. Ebben a lelkiállapotban kell teljesíteni a feladatokat, elvégezni a munkát.”
Kramatorszk, 2022. július 19. (Fotó: MTI/EPA/George Ivancsenko)
Nem könnyíti meg az emberek életét az sem, hogy 8–16 órás áramkimaradások vannak. A kórházakban és iskolákban generátorokkal próbálják folytatni a betegellátást és az oktatást. Sokat rontanak a helyzeten az állandó légriadók is: a menhelyre vonulás kötelező.
„A családok vannak a legnagyobb próbatétel alatt. A család egy elválaszthatatlan egység, most mégis elszakítva élnek egymástól, akik megtehették, elmentek a férjük, az apák után. Amit eddig ketten vittek, azt most egyedül kell vinni, vagy itt, vagy ott.”
Mindazok, akik maradtak az országban, maradásukat misszióként élik meg, próbálnak tenni a közösségekért, és ebben a legfőbb szerepe az egyházaknak van. Nagyon felerősödött az emberekben a lelki éhség, az Istenhez kötődés, „mert az élet él és élni akar”, ahogy Ady Endre írja egy versében. Az erősnek segítenie kell a gyengét a békében reménykedve, ez a fő motiváció, ami hajtja előre Kárpátalja magyarságát – véli K.
Csasziv Jar, 2024. szeptember 3. (Fotó: MTI/EPA/Ukrán 24. gépesített dandár sajtószolgálata)
„Akik itthon maradtunk, okkal tettük. Elhívásból, szeretetből, kötelességből itthon gondozzuk a felnövekvő nemzedéket, hogy nekik is legyen értelme élni, tanulni, alkotni itt, Kárpátalján. Okkal születettem ide, Isten itt akar használni” – mondta.
„Így voltak dédszüleink, nagyszüleink is, akik átéltek nehezebb időket is. Ők is tették a dolgukat, hogy nekünk legyen, jövőnk, már csak az emlékek tisztelete sem engedi számomra, hogy feladjam, feladjuk. Van jövője Kárpátaljának, és ez most is tőlünk függ.”
Csap, 2012. szeptember 9. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
A kárpátaljai férfinak a vallás, Isten és egy kiemelt bibliai szakasz ad erőt nap mint nap a nehéz helyzetek megoldásához: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jer. 3: 21-23)
„Az Isten erőt, bizakodást ad, és még nem volt olyan, hogy ne a javunkra fordítsa a dolgokat, legyen az bármilyen kilátástalan. Így élni, látni, maradni, alkotni már teljesen más” – magyarázta K. „Amit a majdnem három év alatt megtanultam, az a türelem és a kitartás. Még most nem látom mindennek a célját, de ha jobban belegondolok, reménykedni kezdek! Mindenkinek kitartást és hitet kívánok tiszta szívből.”