Így nyitották meg a Lajta víztározóját

Ennek a szükségtározónak a megnyitásával teljességgel be tudtuk biztosítani azt, hogy Mosonmagyaróvár védett állapotban legyen – nyilatkozta a hirado.hu-nak Nagy István agrárminiszter. A város országgyűlési képviselőjeként már a szerdai, kora hajnali órákban a munkálatok helyszínén volt, miután a helyszínre látogató Orbán Viktor miniszterelnök kedden megadta az engedélyt a Lajta főmeder és a bal parti csatorna közötti tározó megnyitására, s lapunknak arról is beszélt, miképpen egyezteti össze képviselői munkáját kormányzati pozíciójával.

– Ha jól tudom, ma hajnalban személyesen felügyelte a Lajta menti szükségtározó megnyitásához szükséges legelső műveletet. Sikeres volt a védvonal megnyitása?

– Szerdán éjjel egy órakor kezdték meg azokat a munkálatokat, amelyek előkészítették a hajnali gátnyitást. Hajnali négy órára sikerült annyira kibontani a gát oldalát, hogy az megfelelő magasságú legyen, s hogy ezzel a magassággal tudják szabályozni a kiáramló víz sebességét és mennyiségét. Be kellett biztosítani a megnyitott rész két pillérét, hogy ne bontsa tovább a gátat a kiáramló víz. Itt a honvédség és a vízügy szakemberei maximális munkát végeztek, hiszen sikeres és megfelelően biztonságos, ellenőrzött körülmények között folyik ki a szükségtározóba a víz.

– Mennyivel csökkenti a vízszintet a szükségtározó?

– A víz szükségtározóba való kiengedése a tetőzést húsz centivel alacsonyabbra tudja levinni. És ez egy nagyon fontos szint Mosonmagyaróvár életében, hiszen így a rendelkezésre álló védművek és az az összefogás, hogy jött mindenki a legnagyobb örömmel, rakni a homokzsákokat, emelni a védvonal magasságát, ennek a szükségtározónak a megnyitásával teljességgel be tudtuk biztosítani azt, hogy Mosonmagyaróvár védett állapotban legyen.

– Mosonmagyaróváron élve, szűkebb pátriája korábbi polgármestereként, most országgyűlési képviselőjeként is, milyen aktivitást tapasztalt a lakosság részéről az árvízi védekezésben?

– Azt látom, hogy az emberek nagyon lelkesek, bíznak a szakemberek munkájában, az első szóra sokszorosa jelentkezett az embereknek az önkéntes munkára, ahhoz képest, mint amit reméltünk. S nemcsak az volt számomra rendkívüli módon megható, hogy fiatal és idősebb, diák és felnőtt munkavállaló, mindannyian ott raktuk a gátakon a homokzsákokat egymás mellett, hanem hogy voltak emberek, akik hozták a kávét, az üdítőt, az otthon készített szendvicset. Hozták a frissen sült pogácsát. Olyan hangulat alakult ki, ami semmihez nem fogható. Ez egy áldott pillanat a város életében – és az volt az én életemben is. Jó volt megtapasztalni azt, hogy a baj még mindig össze tudja hozni az embereket. Hogy bajban, vészben mindig félre tudjuk tenni az ellentéteket – ilyenkor csak az számít, hogy a homokzsák ott legyen, s hogy – politikai oldaltól, hovatartozástól függetlenül – el legyen végezve a munka.

– Hogy sikerült a számos önkéntes jelentkező és szakember munkájának megszervezése?

– Fantasztikus munkamegosztás volt: a vízügyi és a katasztrófavédelmi szakemberek 30-50 méterenként ott álltak a védvonalnál és segítették, mutatták, hogy kell a zsákot elhelyezni, miként lehet rögzíteni, tömöríteni. Szakemberek irányítása alatt tudott kiteljesedni az az önkéntes munka, ami egy csodával felért itt, Mosonmagyaróváron is. És nem csak a városban: most már, hogy a szükségtározó megnyílt, tekintetünk és figyelmünk a Szigetközre esik, hiszen a Mosoni-Duna vízszintemelkedése és Szlovákia felől az Öreg-Duna-mederbe érkezett víz is kezd már tetőzni.

– Milyen módszerekkel sikerült a víz mederben tartása?

– Amikor polgármesterekkel és ott élő emberekkel beszélgettem, egy óriási különbséget tapasztaltam a 2013-as állapotokhoz képest. Akkor valóban az emberi erőre volt szükség, az itt élők önzetlen összefogására, hogy éjjel-nappal a zsákokat rakjuk, hogy meg tudjuk védeni a településeket. Csakhogy azóta kiépültek a védművek. Fantasztikus látni, hogy Mecséren, Dunaszentpálon, Győrújfalun, ahol ott vannak az új védművek, jóval kevesebb emberi erőre van most szükség. Számos olyan hívást kaptam távolabbi térségben élőktől, hogy segítettek 2013-ban is, és jönnének most is szívesen. Bár jelentkezésük miatt nagyon hálás vagyok, de fölösleges volna ideutazniuk. A kiépített védművek óriási embererőt, rengeteg millió homokzsákot spórolnak meg.

– Érzékelhető tehát a korábbi beruházások haszna?

– Sokkal nagyobb biztonságban élnek most a térségben az emberek, mint 2013 előtt.

– Rajkánál kezdődött a mostani helyzet felmérése, ahol Kiss Vince polgármesterrel az éjjeli órákban figyelték a határhoz legközelebb eső magyarországi folyószakaszokat. Milyen információkhoz jutottak?

– Ausztriából rendkívül változó adatokat kaptunk, olyat is, miszerint az eddigi csúcsértékekhez képest kétszeres nagyságú víztömeg érkezik. Természetes, hogy meg voltunk ijedve: ezután a térségben felelősséget vállaló ember nem hajthatja úgy álomra a fejét, hogy akár egy ilyen mennyiségű árhullám jöhet, ezért is mentünk a helyszínre. Úgy tudtunk csak nyugovóra térni, hogy megbizonyosodtam: a katonák éjszakai ügyeletet tartanak, a vízügyesek éjszakai szolgálata is zajlik, s ezáltal megbízható, magyar adatok állnak rendelkezésre. Innen lehetett tudni azt, hogy az adat, amit kaptunk, nem fedi a valóságot.

– Mire engedtek következtetni a saját adataink?

– Arra, hogy egy későbbi tetőzési hullám várható, ezért nem kedden délután két órakor volt a tározó megnyitása, hanem szerda hajnalban. Ha korábban nyitjuk meg a tározót, nem fejti ki úgy a hatását, mint ahogy ez most megtörtént.

– Mintha nem is ugyanaz az árhullám vonulna végig Közép-Európán: ha megfigyeljük az ausztriai, csehországi vagy akár a felvidéki Pozsonyban készült videókat és a hazai felvételeket, igen látványos a különbség, nem látunk térdig a vízben, a sodródó gépkocsik között gázoló, házukból kiöntött lakosokat. Mi az oka ennek?

– Ennyit jelent az, hogy a magyar kormány 2013 óta nem ölbe tett kézzel várakozott egy újabb áradásra, hanem erejét megfeszítve, anyagi eszközöket nem kímélve megépítette azokat a védműveket, amelyek miatt Magyarországon nem készülnek olyan felvételek, amelyeket Európa más országaiban láthatunk. Itt, Magyarországon az árvíz tekintetében nagyobb biztonságban élhetnek az emberek.

– Az irtózatos aszály után megérkező bő csapadék hasznosnak is tűnhet, éppúgy mint az árhullám is, mely végre megtöltheti a bősi vízlépcsővel mostoha sorsra jutott Öreg-Dunát. Tud-e profitálni mindebből a magyar agrárium?

– Áldásként érkezett az eső, meghozta az őszi vetésekhez elengedhetetlen csapadékot. Így el lehetett végezni a megfelelő talajmunkákat, ez rendkívül jó. S kedvező ökológiai hatása is van annak, ha – remélem – végre a Tisza és a Duna medre nyakig megtelik. Az alacsony vízszint ugyanis vákuumként visszaszívja a környező területekről a nedvességet, így viszont a nedvesség most a kapillárisok működési elve alapján végre kifelé nyomódik és ott tárolódik. Az összes, a folyókhoz kapcsolódó csatorna zsilipjét meg kell nyitni, és teljesen teli kell tölteni, hadd szivárogjon el szépen az őszi időben, megemelve a talajvíz szintjét, hadd raktározódjon el a víz, amelynek minden cseppje kincset ér, ha ez irányítottan és szabályozottan történik.

– Mosonmagyaróvár országgyűlési képviselőjeként is helyt kellett állnia: a kormányzati feladattal miképpen sikerül ezt akár az árvíz, akár más faladatkörök esetén összeegyeztetnie?

– Egyéni országgyűlési képviselő is vagyok, nem szakadhatok el a településemtől és a Szigetköztől. Itt rám az emberek számítanak, nekem itthon kell lenni, és a dolgokat kézben kell tartani, mert akkor van rend, és akkor érzik az emberek, hogy a dolgok jó irányba tartanak. Így számolhatok én is azzal, hogy továbbra is igényt tartanak arra, hogy a térségnek legyen olyan képviselője, aki képes megoldani a nehéz helyzeteket, és képes használni az itt élők mindennapjaiban.

– Szokták tehát keresni ebben a minőségében is?

– Egyéni képviselőként hozzáférhető a telefonszámom, s előfordul, hogy kormánytaggal vagy üzletemberrel egyeztetek akár nemzetközi vonatkozású ügyekben, s egyszer csak csöng a telefon, s hallom a következőt – hiszen a legtöbben személyesen is ismernek: „Szervusz, Pistikém! Tudod, az a diófa a szomszéd udvarán szépen susog, de félek, hogy rádől a házamra. Viharokat mondanak, jó lenne, ha intézkednél!” Ez a kontraszt egész életemben elkísér – ám ha ez a kontraszt nincs meg, az emberek azt mondják: „Mi szükség van rá?” Nem akkor kell képviselőnek lenni, amikor az ember színes prospektusokat dob a postaládába, hanem amikor a néninek az a gondja, hogy fél a házára rádőlő fától, vagy hogy leesett egy nagyobb ág, akadályt képez, esetleg a tűzoltóság kellene, s az ágakat elvontatni – tehát fontos, hogy a képviselő a gyakorlatban is „kéznél legyen”. No, én ez a típusú képviselő vagyok.