tóth gabi
Brüsszel szerint mindenkit be kellene engedni.
Magyarország 800 milliárd forintot költött a határőrizeti rendszer kialakítására, s mivel ebből az Európai Unió egy fillért sem finanszírozott, indokolt, hogy a költségek megtérítésére pert indítsunk – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán.
Bakondi György hozzátette, Magyarország határőrizeti tevékenysége nemcsak a magyar embereket védelmezi, oltalmazza, hanem az Európai Unió belső határával rendelkező országok polgárait is. Rámutatott, hogy a határvédelem kérdésében a magyar kormány álláspontja tíz éve szilárd és eltökélt.
Mi azt mondjuk, hogy csak az léphet be, aki politikai menedékjogot kapott. Illegálisan, okmányok nélkül, a zöldhatáron nem lehet belépni
– fogalmazott.
Hozzátette, a bevándorlást az Európai Unió úgy közelíti meg, hogy be kell engedni mindenkit, majd aki nem kaphat politikai menedékjogot, azt ki kell utasítani, de egyrészt okmányok nélkül nem állapítható meg a személyazonosságuk, másrészt kérdéses a kiutasítás hatékonysága, mert levélben közlik az érintettel, hogy el kell hagynia az országot. Bakondi György kérdésre válaszolva elmondta, az eddig kiépített határőrizeti rendszer hatástalanítását jelentené annak elfogadása, hogy az összes európai uniós migrációs kérelem negyedét Magyarországon kellene benyújtani.
Ennek az lenne a hatása, amit 2015-ben megtapasztaltunk. Az utcákon gyalogló gyanús külsejű emberek, akik rajtunk keresztül próbálnak Nyugat-Európába jutni
– tette hozzá.
Emlékeztetett, a kormány álláspontjának megszületése előtt megkérdezték a magyar embereket, és pártszimpátiától függetlenül a válaszadók 98 százaléka elutasította az illegális migránsok beengedését. Bakondi György tájékoztatása szerint az elmúlt egy hónapban 13 százalékkal több migráns érkezett a görög szigetekre. A magyar–szerb határon is növekedés tapasztalható, már naponta 30 és 70 között van az elfogott határsértők száma.
Úgy vélte, még érvényesül a szerb rendőri akció terelő hatása, de a végtelenségig nem lehet erre erőket lekötni, és akkor újra visszatelepülnek az embercsempészek, akik korábban a magyar határon tevékenykedtek.
A tavalyihoz képest növekvő számban érkeznek idén is illegális bevándorlók valamennyi Európába vezető útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió reggeli műsorában. Bakondi György emlékeztetett: Ceutánál hétszázan próbálnak úszva bejutni Spanyolországba, míg Olaszországban egy hajót le kellett foglalni, mert nem tartotta be az illegális migránsokkal kapcsolatos törvényi szabályokat, és a görög szigetekre vezető útvonal is rendkívül zsúfolt, számos baleset, illetve atrocitás, fizikai erőszak történik ott.
A schengeni határ átjárhatósága egész Európa szempontjából hatalmas belbiztonsági kihívást jelent, amelynek számos tünete már jól lemérhető
– jelentette ki. A főtanácsadó szerint félelmet keltett a lakosság körében „ez a 2015 óta folyamatos terrorhullám, illetőleg a számos súlyos köztörvényes bűncselekmény”, továbbá a no-go zónák létrehozása és a szociális egyenlőtlenségek kialakulása.
Mindazok a negatívumok, amelyekre 2015 óta a magyar kormány visszatérően felhívja a figyelmet, nagyon markánsan jelentkeznek Európa-szerte
– fogalmazott Bakondi György, hangsúlyozva, hogy ezzel szemben Magyarországon nincs antiszemitizmus, nincsenek erőszakos cselekmények, és mindennek az az oka, hogy nincsenek illegális bevándorlók.
Arra a felvetésre, hogy akár Afganisztánba vagy Szíriába is hazamennek szabadságra azok, akik Európában menekültstátuszt kaptak, a főtanácsadó azt válaszolta, hogy ez egy évek óta tapasztalt jelenség, ami önmagában kizárja, hogy egy ilyen ember politikai menekült legyen.
Ezek nyilvánvalóan valótlanságok, és a háttérben legjobb esetben is egy gazdasági bevándorlási szándék, a jobb élet reményében történő Európába jutás áll, rosszabb esetben pedig – leplezve a valódi szándékot – valóban előfordulhat, hogy alvóügynökök vagy akár terroristák, hírszerző tisztek is bejuthatnak Európába
– figyelmeztetett Bakondi György.
Szólt arról is, hogy Németországban megtették a következő lépést, amikor például a német állampolgárság megszerzését egyszerűsítették és lerövidítették az időtartamot három évre. Ez azt is jelenti, hogy számos új szavazó is felbukkan, hiszen aki állampolgár, szavazhat az országgyűlési választásokon – fűzte hozzá.
A főtanácsadó valószínűnek tartja, hogy egy muszlim bevándorló nem fog nemzeti-konzervatív-keresztény pártra szavazni, sokkal inkább egy baloldali-liberális pártra.
Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy az Európai Unió büntetést szabott ki Magyarországra, amiért nem engedi be az illegális migránsokat és nem a saját területén végzi el az érkezők ellenőrzését, Bakondi György azt válaszolta: Magyarország több mint 700 milliárd forintot fordított arra, hogy az Európai Unió külső határát őrizze, és az erőszakosan, illegálisan, a szervezett bűnözés segítségével Magyarországra bejutni szándékozókat távoltartsa, feltartóztassa.
Ezt a tevékenységet egyrészt nem támogatta az Európai Unió, pedig nyilvánvalóan európai érdek a határőrizet, ezért jogos lenne, hogy legalább 50 százalékát ennek a költségnek térítse meg az Európai Bizottság. Másrészt pedig a bejutás megakadályozásának felszámolása jelzi az igazi szándékát a bizottságnak: meg akarják szüntetni a határellenőrzést, azt akarják, hogy tömegek juthassanak be ellenőrzés nélkül az Európai Unió területére, ahogy ezt teszik 2015 óta
– emelte ki Bakondi György.
Hozzátette, a magyar kormány a magyar emberek biztonságát tekinti elsődlegesnek, ezért amennyiben ez nem változtatható meg a tárgyalások során, „akkor az a megoldás látszik kívánatosnak, hogy a szükséges eljárási cselekményt lefolytatva egyirányú menetjegyet biztosítunk a Brüsszelbe igyekvőknek”.
A főtanácsadó szerint félelmet keltett a nyugat-európai lakosság körében „a 2015 óta folyamatos terrorhullám, illetőleg a számos súlyos köztörvényes bűncselekmény”, továbbá a no-go zónák létrehozása és a szociális egyenlőtlenségek kialakulása.
– fogalmazott Bakondi György, hangsúlyozva, hogy ezzel szemben Magyarországon nincs antiszemitizmus, nincsenek erőszakos cselekmények, és mindennek az az oka, hogy nincsenek illegális bevándorlók.
Arra a felvetésre, hogy akár Afganisztánba vagy Szíriába is hazamennek szabadságra azok, akik Európában menekültstátuszt kaptak, a főtanácsadó azt válaszolta, hogy ez egy évek óta tapasztalt jelenség, ami önmagában kizárja, hogy egy ilyen ember politikai menekült legyen.
– emelte ki Bakondi György. Szólt arról is, hogy Németországban megtették a következő lépést, amikor például a német állampolgárság megszerzését egyszerűsítették és lerövidítették az időtartamot három évre.
Ez azt is jelenti, hogy számos új szavazó is keletkezik, hiszen aki állampolgár, az szavazhat az országgyűlési választásokon – fűzte hozzá. A főtanácsadó valószínűnek tartja, hogy egy muszlim bevándorló nem fog nemzeti-konzervatív-keresztény pártra szavazni, sokkal inkább egy baloldali-liberális pártra.
Emlékeztetett, hogy a Soros-terv – amelyet 2015-ben lehetett megismerni – évi egymillió illegális bevándorló behozatala, a nemzeti keretek szétfeszítése és az Európai Egyesült Államok létrehozására való törekvés szerepelt.
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy az Európai Unió büntetést szabott ki Magyarországra, amiért nem engedi be az illegális migránsokat, és nem a saját területén végzi el az érkezők ellenőrzését, Bakondi György azt válaszolta: Magyarország több mint 700 milliárd forintot fordított arra, hogy az Európai Unió külső határa őrizze, és az erőszakosan, illegálisan, a szervezett bűnözés segítségével Magyarországra bejutni szándékozókat távol tartsa, feltartóztassa.
„Most ezt a tevékenységet egyrészt nem támogatta az Európai Unió, pedig nyilvánvalóan, hogy európai érdek a határőrizet, ezért jogos lenne az, hogy legalább 50 százalékát ennek a költségnek térítse meg az Európai Bizottság. Másrészt pedig a bejutás megakadályozásának felszámolása jelzi az igazi szándékát a bizottságnak:”
– emelte ki Bakondi György.
Hozzátette, hogy a magyar kormány azonban a magyar emberek biztonságát tekinti elsődlegesnek, ezért ha és amennyiben ez nem változtatható meg a tárgyalások során, „akkor az a megoldás látszik kívánatosnak, hogy szükséges eljárási cselekményt lefolytatva egy irányú menetjegyet biztosítunk a Brüsszelbe igyekvőknek”.
A kormány érvényesíteni akarja a határvédelemmel kapcsolatos igényeit Brüsszellel szemben – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint Brüsszel azért támadja Magyarországot egy példátlan mértékű bírsággal, mert nem engedjük be az illegális migránsokat, miközben hazánk hatalmas összeget költött az elmúlt években a határvédelemre.
Az államtitkár szerint Magyarország az Európai Unió felé irányuló tömeges és ellenőrizetlen illegális bevándorlással szemben folyamatosan és hatékonyan védte a saját és az EU külső határait, ezáltal biztosítva a belső, határellenőrzések nélküli schengeni térség fenntartását. Az EU a határvédelmi költségekhez érdemben nem járult hozzá, és a határait védő Magyarországgal szolidaritást nem vállalt – hangsúlyozta Rétvári Bence, hozzátéve, hogy
A kormány mindezek miatt nemzetközi jogi szakemberek bevonását követően lépéseket kíván tenni a határvédelemmel kapcsolatos költségek miatti igények érvényesítése érdekében, az erről szóló végrehajtási rendelet megjelent a Magyar Közlönyben – közölte az államtitkár.