A hatóságok felkészültek az árvíz elleni védekezésre

INSIDER
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.09.03.

A szülők nagy többsége egyetért az iskolai telefon-korlátozással

A válaszadók 67 százaléka "teljesen".

A felmérések szerint a megkérdezettek többsége egyetért az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendelettel – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence közölte: az osztályteremben, tanítási idő alatt a készüléket csak akkor lehet használni, ha az kifejezetten a tanórát segíti. Ezt a munkát a kormány is erősítette az elmúlt időben – tette hozzá –, hiszen 450 ezer laptopot osztottak ki a diákoknak, az idén pedig további 100 ezret osztanak ki azért, hogy minden diák készségszinten megismerje a különféle eszközöket és a tanulást szolgáló tartalmakat.

A legutóbbi, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által végzett felmérés szerint az alsó tagozat esetében a megkérdezettek 94 százaléka, a felső tagozatban 89, míg a középiskolában 73 százaléka támogatta a mobiltelefon használatának tanítási idő alatti korlátozását – ismertette Rétvári Bence.

Egy másik, a Szent István Intézet által készíttetett felmérés szerint, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy

egyetértenek-e azzal, hogy telefont csak oktatási céllal lehessen az iskolában használni, a válaszadók 67 százaléka „teljes mértékben egyetért”,

18 százaléka „inkább egyetért”, az „inkább nem” és az „egyáltalán nem ért egyet” választ 7-7 százalék jelölte meg.

A mobileszközök iskolai időben történő korlátozásával nagyban megelőzhetők az iskolai online zaklatások is – emelte ki az államtitkár. Mint mondta, a telefonok használatának tiltása nemcsak Magyarországon van napirenden, számos ország korlátozta vagy korlátozni fogja ezen eszközök iskolai használatát.

Így például Angliában, Franciaországban, Szlovákiában, Hollandiában, Olaszországban született hasonló korlátozás. A sajtótájékoztatón Hal Melinda klinikai szakpszichológus – egyetértve a rendelettel – azt mondta, az oktatási intézmény szerepe nem kizárólag a tanulást szolgálja, hanem a nevelést, a megfelelő és biztonságos fejlődést is.

„A mentális keretben ez nem képzelhető el úgy, hogy a digitális eszközök próbálják nevelni, alakítani a fiatalok gondolkodását” – fogalmazott. Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja – folytatta –, hogy minél többet használja a digitális eszközt egy gyermek, a mentális készségei annál inkább háttérbe szorulnak.

Igaz ez a kognitív, tanulási teljesítményre, a gondolkodásra, a logikai sorok kialakítására vagy a szimbolikus gondolkodásra – fűzte hozzá. Közölte: minél kisebb korban kap egy gyerek okoseszközt, annál nagyobb a mentális romlás; mára ez azt jelenti, hogy minden negyedik fiatal küzd valamilyen mentális zavarral vagy annak klinikai tünetével.

Hal Melinda szerint az évtized legnagyobb kihívása lesz megpróbálni megállítani ezt a romlást.

A szakember úgy vélte, hogy a korlátozással csökkenni fog az internetes zaklatási (cyberbullying) esetek száma, amelyek az online térben, iskolaidőben is megtörténtek. Az adatok szerint minden második magyar gyerek évente legalább egyszer zaklatás áldozatává válik, ezen esetek 80 százaléka az online térben történik.

Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő arról beszélt, hogy a kiskamaszok, kamaszok képernyő előtt töltött ideje más, az idegrendszeri fejlődéshez elengedhetetlen tevékenységtől vonja el az időt.

Idézte az OECD 2017-es jelentését, amely szerint nem látható, hogy az okostelefonok iskolai megjelenése bármi pluszt adna az oktatáshoz, a tavalyi PISA-jelentés szerint pedig ezen eszközök a gyerekek kompetenciaképességét rontja. Mint mondta, tud olyan iskoláról, ahol már nyolc éve tiltják a telefonok iskolai használatát.

Eőry Csaba adatkezelési szakember szerint az ilyen eszközökön a személyes adatkezelés is hosszú távra ható probléma: a telefon- és internethasználat során számos adat keletkezik a felhasználóról, az évek során „rengeteg információmorzsát” elszórnak magukról a gyerekek, az érdeklődési körükről, a döntéseikről.

A szakember a tudatosságra hívta fel a figyelmet, mint mondta, a „józan ész politikája” alapján jelenjen meg mindenki az online térben.

A hirado.hu több tanárt is megkérdezett arról, hogy az iskolájukban milyen megoldást találtak az új helyzetre.

Másfél millió diák kezdte meg a tanévet hétfőn a köznevelésben és a szakképzésben. Az új nevelési évben a tanulókat és a pedagógusokat érintő több fontos változást vezetnek be, az egyik legfontosabb a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása, mely intézkedéstől azt várják, hogy ösztönzőleg hat majd az intézményekben a tanulási eredményre és a diákok egymás közötti társas kapcsolataiknak a kialakítására.

Az Érdi SZC Kós Károly Technikumban holnaptól az első órán gyűjtik össze egy dobozba a mobilkészülékeket.

„Egy diák kíséretében az első órát tartó tanár egy zárható helyiségbe viszi a mobilokat. Az utolsó órát adó tanár pedig ugyancsak egy diák társaságában visszahozza a dobozt, majd kiosztja a telefonokat a diákok között” – mondta a hirado.nak az egyik, technikumban oktató tanár, aki úgy fogalmazott, hogy leginkább azt tanácsolják majd a tanítványaiknak: ne vigyenek mobilt a suliba.

Buborékfóliás boríték és zárható szekrény

Egy budapesti általános iskolában például buborékfóliás borítékokat vásároltak az osztályoknak, és minden osztályfőnök annyit kap, ahány telefon van.

„Az óra elején a gyerekek maguk rakják bele a buborékfóliába a készülékeiket, majd együtt betesszük a kis műanyag dobozba, amit egy zárható szekrényben helyezünk el. Ez most a tanáriban van. Olyan, mint egy öltözőszekrény és minden osztálynak van egy saját szekrénye. A mobilokat összeszedő tanár ezekbe helyezi el a készülékeket, majd a szekrény kulcsát leadja az igazgatóságon. Amikor vége van az utolsó tanítási órának, akkor az utolsó pedagógus visszaadhatja a telefonokat a dobozból. A gyerekek emelik ki a buborékos fóliába tett telefonjukat a dobozból, illetve ők is rakják bele” – fogalmazott az igazgatóhelyettes, aki elárulta a hirado.hu-nak, hogy az iskola kifejezetten örül, hogy törvényi jogszabály segíti a munkájukat. Így a gyerekek remélhetőleg újra beszélgetni fognak egymással.

„Egyszerűen nincs szükség telefonra, minden iskola megkapta a megfelelő mennyiségű laptopot és tabletet. Emellett, ha bármelyik pedagógus alapos indokkal mégis használni szeretné a gyerekekkel a mobilokat, erre is van lehetősége, csak ezt jeleznie kell az igazgatónak. Ha megkapja az igazgatói engedélyt, akkor természetesen ugyanolyan szigorú szabályok mellett kivehetik a szekrényből a készülékeket, de onnantól ez az osztályfőnök vagy a tanítók felelőssége lesz.”

Az iskola vezetése mindenesetre nagyon bizakodó, és a pedagógusok úgy gondolják, a szülők is támogatni fogják az új rendeletet.

„A héten lesznek a szülői értekezletek és a szülői munkaközösségi értekezlet is, ahol nagyon világosan elmondjuk, mi várható majd, mivel tavaly a mobilhasználatból nálunk már volt konfliktus, és megoldásra váró feladat. Szerintem a szülők támogatni fognak bennünket. Nyilván sokan vagyunk sokfélék, tehát lesz, akinek meg kell értenie, hogy ez egy iskola és nem tudunk másképp működni. Ha azt akarják, hogy a gyerekeik fejlődjenek, akkor szabályokat kell hoznunk” – nyilatkozta az igazgatóhelyettes.

Kevésbé szigorú eljárással indítanak Borsodban

Egy borsodi középiskolában alternatívaként egy kevésbé szigorú megoldással indítanak.

„Minden tanteremben kialakítunk egy helyet, és a gyerek oda fogja berakni a telefonját, és onnan fogja kivenni, amit a tanár folyamatosan figyelemmel tud kísérni. Ha pedig digitális eszközre van szükség órán, akkor azt a tanár engedélyezi, a naplóban pedig jelölni kell, hogy digitális eszközt használtak az órán” – részletezte az igazgató, aki hangsúlyozta, hogy az 5-6 millió forintos kiadás, mely fedezné, hogy minden osztály részére legyen zárható szekrény, egy ilyen költségvetésű iskola számára nem járható út.

„A diákok felé ez a megoldás tehát egyfajta alku. Most megpróbáltunk egy olyan megoldást kitalálni, ami nem túl szigorú. A tanári munkaközösség azonban megvitatta, hogy amennyiben ezt nem tartják be a gyerekek, akkor kőkeményen és szigorúan fogjuk venni az új rendszert.”

A tanárok egyébként számolnak vele, hogy a diákok esetleg a korábbi készülékeiket viszik be az iskolába, és majd azt adják le – ezt megelőzendően alkották meg ezt a kevésbé szigorú megoldást.

„Éppen ezért ajánlottuk fel ezt a lehetőséget, hogy ők is felmérjék felelősen, hogyha betartják a szabályokat, akkor nekik is könnyebb. Ha meg nem tartják be, akkor szigorítani fogunk.”

Az a diák, aki alternatív megoldásokat keres a rendszer kijátszására, komoly fegyelmi eljárást kockáztat.

„Akinél észrevesszük, hogy telefont használ, annak komoly következménye is lehet, hiszen ilyenkor szigorú fegyelmi eljárás indul, ami egy felsőbb évesnél azt is jelentheti, hogy eltanácsoljuk az iskolából” – hangsúlyozta az iskola igazgatója.

A magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból

A magyarok túlnyomó többsége támogatja az okostelefonok kitiltását az iskolákból, 85 százalékuk egyetért a mobiltelefon-használatot korlátozó kormányrendelettel – állapította meg a Szent István Intézet megrendelésére készült felmérés. Mint ismert, augusztus elején jelent meg az a kormányrendelet, amely szeptembertől korlátozza az iskolákban a mobiltelefon-használatot.

Hasonló intézkedéseket vezetett be korábban Anglia, Franciaország, Hollandia, Ausztrália, Görögország, Finnország, valamint a múlt év végén Svédország is, ahol az iskolákból lényegében kitiltották az okostelefonokat. A Nézőpont Intézet által ezer ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatás azt mérte fel, hogy a felnőtt magyar lakosság mennyire érzi problémásnak a fiatalok okoseszköz-használatát, illetve mennyire értenek egyet az új kormányrendelettel.

Hal Melinda klinikai szakpszichológus sorra vette, miért kifejezetten káros az iskolai mobilhasználat

Hal Melinda klinikai szakpszichológus, a Tanuláskutató Intézet kutatásvezetője korábban a hirado.hu-nak kifejtette, miért káros az iskolai okostelefon-használat, annak korlátozása pedig hogyan segítheti a gyerekeket a tanulásban és a mentális egészségük megőrzésében.

Hal Melinda szerint az okostelefonok használatának iskolai korlátozását egyértelmű tudományos és pszichológiai érvek indokolták. A szakember szerint az eszközök nem megfelelő és túlhasználata negatívan érinti a kognitív képességeket. Úgy fogalmazott, hogy nagyon fontos a megfelelő szintű és mennyiségű kommunikáció a gyerekekkel, ha pedig szükséges, kérjünk bátran segítséget abban, hogyan érdemes velük beszélni erről a témáról.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek