tóth gabi
A polgármester börtönben.
Nincs olyan jogi kiskapu, amely lehetővé tenné, hogy a letartóztatásban lévő Kiss László a börtönből vezesse a III. kerületet, illetve onnan tegye le októberben a polgármesteri esküjét – mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, aki szerint, ha a kerület új képviselő-testülete október 15-ig nem alakul meg, akkor a testületet az Országgyűlés feloszlatja, s ezzel a polgármesteri tisztség is megszűnik. Hangsúlyozta: Kiss csak úgy tudja a méltatlan eljárást elkerülni, ha lemond. A Gyurcsány-párti polgármesternek jelen állás szerint 18 millió forint vesztegetési pénzzel kell elszámolnia.
A korrupcióval megvádolt Kiss László óbudai DK-s polgármester letartóztatását szeptember 16-ig rendelték el, s nagy esély mutatkozik arra, hogy a határidőt a bíróság meghosszabbítja. A szerteágazó ügy a nyomozati szakaszánál tart, Kiss helyettese, Czeglédy Gergő alpolgármester pedig már több hónapja letartóztatásban van.
Kiss László, a III. kerület polgármestere (MTI/Balogh Zoltán)
„Amennyiben a III. kerület új képviselő-testülete október 15-ig nem alakul meg, akkor adott esetben a grémiumot az alaptörvény-ellenes működés okán az Országgyűlés feloszlatja, s e határozattal a polgármesteri tisztség is törvény alapján megszűnik” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász szerint Kiss Lászlóék megpróbálkozhatnak különböző fogásokkal, amilyen például a letartóztatásban tett eskütétel, ám ennek jogszerűsége kétséges. Mint fogalmazott: „kérdések merülnek fel az eskütétellel kapcsolatos személyes polgármesteri jelenlét kötelezettsége kapcsán, valamint arról, hogy letartóztatásban lévő megválasztott polgármester tehet-e írásban javaslatot az alpolgármesterek személyére, illetve ezt elfogadhatja-e a képviselő-testület”. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint a szakmai döntés a kormányhivatal kompetenciájába tartozik.
Az alkotmányjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy az eskütétel kapcsán a személyes, fizikai jelenlét követelménye a vonatkozó alkotmánybírósági határozatból is levezethető: „Noha az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata alapján a polgármester akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti a képviselő-testület alakuló ülését, a testület alaptörvény-ellenes működését eredményező helyzetet ez a helyettesítési jogkör nem tudja feloldani” – mutatott rá a szakember, aki kitért arra is, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint a képviselő-testület – minősített többséggel hozott határozata alapján – közigazgatási pert is indíthat a polgármester ellen sorozatos törvénysértő tevékenysége, illetve mulasztása miatti jogi felelősségének megállapítása iránt, mégpedig a polgármester tisztségének megszűnése érdekében.
Ismert: az óbudai korrupciós botrány márciusban pattant ki és azóta is folyamatosan újabb szálak kerülnek felszínre. A kerület DK-s polgármestere augusztus 14-én vált az ügyhalmaz gyanúsítottjává. Ekkor a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai és a felkérésükre velük tartó szervek ismét megszállták Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát. A nyomozó főügyészség által szervezett, több helyszínt érintő, összehangolt akcióban közel ötven hivatalos személy vett részt, abban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött. Kiss Lászlót – akit otthonában vettek őrizetbe – bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. Kisst eddig tizennyolcmilliós, Czeglédyt pedig százmilliós korrupcióval gyanúsítják – adta hírül a Magyar Nemzet.
Többek között sok száz millió forintnyi drogpénzről is beszéltek az óbudai bűnügy szereplői a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott korrupciós akták tanúsága szerint. Kiss László DK-s polgármesterre többen is terhelő vallomást tettek.
Az óbudai korrupciós botrány legújabb fejleményei szerint a bűnüldöző hatóságot nagymértékben segítette egy titokzatos informátor, aki még 2021 decemberében önmagára és a III. kerületi bűnügy több szereplőjére, köztük Kiss László polgármesterre is terhelő vallomást tett. Többek között azt is elmondta, hogy Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”.
Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere (MTI/Lakatos Péter)
Mint azt lapunk is megírta, az első gyanúsítottakat idén márciusban fogták el. Köztük volt a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor, valamint társai, D. Róbert, és F. László. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután a Magyar Nemzet információi szerint beszélni kezdtek. Júniusban a nyomozó ügyészek előbb Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják.
A feljelentő több szereplőről kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek. A Magyar Nemzet által megismert dokumentumokból kiderül, hogy két évvel ezelőtt ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous. Az álarcos alak közzétette például azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
A Magyar Nemzet által ismertetett nyomozati iratokban a III. kerületi korrupcióval foglalkozó rész úgy szerepel, hogy a feljelentő egy akkor még beazonosítatlan szereplővel beszél, a hatóság pedig hol összefoglalja, hol szó szerint leírja a beszélgetést. Az egyik első leirat egy ominózus autós pénzátadásról szól, amit az ügyészség így dokumentált:
„6:27 percnél: négymillió nyolcszáz…, az jött egyszer. (nem tudni melyikük mondta)
06:40 percnél: 4 millió 388, erre az ismeretlen férfi bólogat, jó, 4 millió 388, ez jött ma, jó, oké, köszi a jó hírt.
06:55 percnél az ismeretlen férfi: ez tök jó, köszönöm szépen hogy elhoztad, nem is köszöntem meg normálisan.
07:03 percnél az ismeretlen férfi: aztán figyelj, a csávó elvileg elutalta a hatost, de hétfőn biztosan …. szerintem ott van még valami pár százezer forint.”
A dokumentumok szerint rögtön utána ugyanez a két szereplő beszél arról a drogpénzről, amellyel kapcsolatban Anonymous is osztott meg egy felvételt: az álarcos alak szerint azt magyarázzák az érintettek, hogy honnan és miként érkeznek baloldali kampányfinanszírozáshoz is felhasználható források. Egyikük elmondta, hogy Marbelláról jön a pénz, ám az összegek utaztatása nem egyszerű. Az is kiderült, hogy kanyaronként 300–400 millió forintot akartak behozni az országba.
A beszélgetés egyik legizgalmasabb része az, amikor a pénz eredete kerül szóba. „Remélem, nem ilyen drog, vagy akármi cucc?” – teszik fel a kérdést egy férfi. F. László erre mindössze annyit válaszolt, hogy „Ne reménykedjél”, majd hozzátette, „Nem fegyver az biztos, szerintem kokain. Tömbben hozzák be, kilószámra, hajóval”.
A nyomozati iratokban így bukkan fel a fentebb említett „marbellás” beszélgetés, amely ezeken kívül is tartalmaz izgalmas részeket:
„Feljelentő: A Robi, a Robin keresztül a … , van valami barátjuk, első körben be kell hozni Dél-Amerikából egymillió eurót. Beutalják.
Ismeretlen férfi: Micsodát?
Feljelentő: 1 millió eurót.
Ismeretlen férfi: Azt a k…va. lde akarja menekíteni?
Feljelentő: Ide akarják behozni most még a választások előtt.
Ismeretlen férfi: Az kemény. (nem érthető)
Feljelentő: Nem, másként, nem, hajót vennének (nem érthető)
Ismeretlen férfi: Vannak ötleteik. Hajó. Mi van, ha jön a vihar? Kockázat.
Feljelentő: Nem, nekik kell a pénz, cash. Beutalják és kell a pénz.
Ismeretlen férfi: Egészen elképesztő.
Feljelentő: Ebből is kihagytak téged?
Ismeretlen férfi: Nem, nem is tudtam róla”.
Később az is kiderült, hogy a pénz már Spanyolországban van:
„Ismeretlen férfi: Most egy kis változás volt vele, azért kellett most nekem is találkoznom a fiúval, hogy hogy van, és akkor ezt nem tudtam, mert úgy tudtam, hogy Dél-Amerikában lesz ez a pénz, és onnan kell valahogy behozni Európába, de annál egyszerűsödött, merthogy itt kapja meg a pénzt Európában, tehát, csak a spanyol partoknál valahogy, de Madridig, ilyesmiig el tudják vinni a pénzt, és ott kell valaki, aki valahogy. Fogalmam sincs, én mondtam, hogy én megoldást tudok majd rá találni, de nem tudom, hogy milyen úton módon (nem érthető).
Feljelentő: Értem. Akkor más a téma, (nem érthető), mert nem ez volt nekem mondva.
Ismeretlen férfi: Igen, igen, más a téma. Most az van, hogy Európában van a pénz, Marbellán van konkrétan, de onnan Spanyolországon belül bárhova el tudják vinni, és onnan kell ide hozni, adni ide, mondjuk hozzám vagy valahova, ahol, ahol megjelenik”.
Megjegyzendő, hogy a korábban kiszivárgott felvételek alapján a drogügyben és a sok száz millió kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy elkülönített nyomozást folytatott kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával 2022 tavaszától, de az eljárást idővel megszüntették. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy azóta egyre több szereplő szólalt meg, akik nyilvánvalóan nem csak az óbudai botrányról beszéltek, így elképzelhető, hogy ezeket az aktákat is leporolják majd.
A Magyar Nemzet cikke szerint több kerületi mutyi is szóba került: