POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.06.

Újabb eljárás indult a WIZZAIR ellen

Néhány napja már 300 millióra büntették.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben – közölte a GVH kedden.

A tájékoztatás szerint a GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja. A közleményben felidézték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2024. augusztus 3-án zárta le legutóbbi eljárását a Wizz Airrel szemben. A vállalkozás elhallgatta, hogy egyes csomagjainak részét képező „többletszolgáltatásokat” külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, emellett pedig

a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről.

A GVH eljáró versenytanácsa a fenti jogsértések miatt több mint 307 millió forintra bírságolta a céget. A versenyhatóságnak ezen felül jelenleg is zajlik egy vizsgálata a Wizz Airrel szemben, mivel a cég feltételezhetően fontos információkat hallgatott el az utasok elől.

A GVH most újabb versenyfelügyeleti eljárást indított, mivel gyanúja szerint a Wizz Air valószínűsíthetően nem tesz eleget a szakmai gondosság követelményének, mivel foglalási rendszere nem biztosítja a kiszámíthatóság, és a megbízhatóság érvényesülését a szolgáltatási díjairól szóló tájékoztatási gyakorlatában, ugyanis a különböző eszközökön – például két mobilon vagy mobilon és asztali számítógépen – elérhető azonos szolgáltatások díjai egyes esetekben eltérőek lehetnek – írják a közleményben. Hozzátették, a társaság ezen felül a honlapján és az applikációjában feltüntetett szolgáltatási díjakkal kapcsolatban feltételezhetően elhallgatja a fogyasztók elől azt a lényeges körülményt, hogy a megjelenített díjakon nem fogja tudni biztosítani a szolgáltatást a foglalási folyamat egésze alatt.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – hívták fel a figyelmet. Hangsúlyozták,

a Gazdasági Versenyhivatal az utóbbi években kiemelt figyelemmel kísérte a légiközlekedés hazai piacát.

A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés (sweep) keretében vizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a fapados/diszkont szolgáltatókat – honlapjai, illetve a Magyarországon népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámgyakorlatuk során.

Az elmúlt időszakban növekvő számú panasz és bejelentés érkezett a GVH-hoz a légitársaságok gyakorlatait illetően.

A megszaporodott fogyasztói jelzésekre, illetve a légiforgalmi piac működési problémáival kapcsolatos piaci anomáliákra tekintettel Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hatáskörével élve figyelemfelhívást küldött több, a magyar piacon tevékenységet folytató légitársaság vezetőjének is – tájékoztatott a versenyhivatal.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt mintegy 307 millió forintos bírságot szabott ki a Wizz Air légitársaságra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. A Wizz Air közölte: „megtámadja a GVH megalapozatlan, az utasok érdekeit nem szolgáló határozatát”.

A GVH MTI-nek küldött szombati közleménye szerint a Wizz Air a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről, illetve elhallgatta, hogy egyes szolgáltatási csomagjainak részét képező „többletszolgáltatásokat” külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, ezzel a cég a drágább csomagok irányába terelte a fogyasztókat.

A Wizz Air az eljárás során több vállalást is tett, azonban ezeket a versenytanács – azok kétséges megvalósíthatóságára, illetve a korábbi és jelenleg is folyamatban lévő eljárásokra is tekintettel – nem fogadta el – írták.

A GVH 2023 elején indított versenyfelügyeleti eljárást a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben.

A versenyhatóság az eljárás során feltárta, hogy a légitársaság 2018 novembere és 2024 májusa között elhallgatta – illetve nem időben kommunikálta – hogy a fogyasztóknak az alapszolgáltatás választása esetén is lehetőségük van egyes további szolgáltatások (Wizz Priority, feladott poggyász szolgáltatás) külön-külön történő megvásárlására.

A cég így gyakorlatilag a drágább, ezeket a szolgáltatásokat alapból tartalmazó csomagok irányába terelte a fogyasztókat. A GVH feltárta emellett, hogy a légitársaság 2019 decemberétől olyan kereskedelmi gyakorlatot folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás tartalmával és korlátaival kapcsolatban, amely sértette a szakmai gondosság követelményét.

Közölték: a GVH az elmúlt években kiemelt figyelemmel kíséri a légi közlekedés hazai piacát.

A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés keretében vizsgálta a Magyarországon elérhető légitársaságok honlapjait, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlító weboldalakat.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a légi közlekedésben tapasztalható folyamatos fennakadások miatt, az utasok védelme érdekében figyelemfelhívást küldött több, Magyarországon működő diszkont-légitársaság, közte a Wizz Air vezetőjének is.

A most lezárult ügy kapcsán a GVH ismételten határozottan felhívja a légitársaságok figyelmét, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, és könnyen érthetően fogalmazzák meg azokat – írták.

A társaság a több mint egy éven át tartó vizsgálati folyamat során végig együttműködött a GVH-val és konstruktív magatartást tanúsított – közölték.

A Wizz Airnek meggyőződése, hogy a foglalási folyamata eddig is egyértelmű, jól érthető és átlátható volt, és az utasok érdekeit szolgálta.

Ennek ellenére a hatóság minden észrevételét figyelembe vette, azokkal teljes összhangban nyitott volt a GVH által meghatározott kötelezettségvállalásokat tenni azzal kapcsolatban, hogy átalakítsa a foglalási folyamatát, sőt, számos módosítást már proaktívan meg is valósított időközben – fejtették ki.

A Wizz Air hangsúlyozza: a vizsgálatot egy évvel ezelőtt, 2023-ban indította a GVH, és az nem függ össze azzal a helyzettel, amely a magyar és az európai légiforgalmi irányítási rendszer kapacitáshiánya miatt 2024 nyarára kialakult.

A légitársaság több mint 100 millió euró értékű fejlesztéssel készült fel a nyári főszezonra: növelte a személyzet létszámát, korszerűsítette a rendszereit, valamint felülvizsgálta működési és járattervezési eljárásait.

Ugyanakkor számos európai és a magyar légiforgalmi irányító szolgálat nem készült fel a már korábban is előre jelzett forgalmi csúcsokra. Ezzel az utasoknak és a légitársaságoknak is jelentős kényelmetlenséget okoztak, hosszú távon is kárt okozva a turizmusnak, a nemzetgazdaságnak – közölték.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte korábban a hatóság.

A GVH gyanúja szerint az üzletekben elhelyezett, „100 százalék friss és magyar hús állandó kínálatunkban”, „100 százalék friss és magyar”, valamint „Hazait szeretettel” felirattal megjelölt hűtőpultokban feltételezhetően nem kizárólag magyar származású termékek voltak megtalálhatóak.

A versenyhivatal tájékoztatása szerint a vállalat valószínűsíthetően nem a szakmai gondosság követelménye alapján alakította ki kereskedelmi kommunikációjával összefüggő belső eljárásrendjét.

A GVH gyanúja szerint a vállalkozás 2021. november 25-től nem rendelkezik olyan következetesen alkalmazott belső ellenőrzési mechanizmussal, amellyel biztosítaná, hogy a fenti állításokkal megjelölt hűtőpultokban kizárólag magyar származású termékeket találnak a fogyasztók.

Az ALDI az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta, 2021 novemberében vállalták, hogy az állandó kínálatban található valamennyi friss szárnyas-, sertés- és marhahúst kizárólag magyar beszállítóktól vásárolják, akik csak ilyen, hazai tartásból, vágásból és feldolgozásból származó hússal látják el az áruházlánc valamennyi üzletét. Az áruházlánc azóta is tartja magát a vállalásához, és állandó kínálatában továbbra is 100 százalékban magyar friss húst értékesít – jelezték.

A GVH eljárása nem magára a vállalásra irányul, hanem csak arra, hogy egyes esetekben a frisshús-hűtőkben az állandó kínálatban szereplő magyar friss hús termékek mellett olyan termékeket is kihelyeztek, amelyek nem magyar forrásból származtak – fogalmazott az üzletlánc.

Az ALDI szerint a magyar friss húsokra vonatkozó vállalásával kapcsolatban az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetőek, és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek. Az ALDI vásárlói így meg tudják ítélni, hogy a húshűtőben mi minősül friss húsnak és mi nem, illetve mely termékek érkeznek magyar forrásból és melyek nem – írták.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – jelezte a GVH.

Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH felhívta a vállalkozások figyelmét arra, hogy az egyes termékek jellemzői a fogyasztók döntéseit meghatározó módon befolyásolhatják, ezért a kommunikációjuk során csak olyan állításokat tegyenek közzé, amelyeket teljes körűen és megalapozottan alá tudnak támasztani.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek