POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.27.

Új választásokat sürgetnek Óbudán

Ki fogja irányítani a kerületet a letartóztatások után?

Óbudán új választás kell – írta szerdán Facebook-oldalán Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek), a Fővárosi Közgyűlés megválasztott tagja, miután pénteken az óbudai polgármestert korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatták. Mint írta, az új választásra azért van szükség, hogy az ott élők „olyan polgármestert választhassanak, aki alpolgármesterével együtt nem előzetes letartóztatásból vezet egy 128 ezres kerületet”.

Vitézy Dávid bejegyzésében kifogásolta, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek „egy szava sincs a főváros egyik legnagyobb kerületében kialakult politikai és közigazgatási válságról”.

Emlékeztetett rá, hogy a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi listán Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) is szerepelt, és a főpolgármester is ajánlotta, a választási plakát szerint a „legjobb választásnak” tartotta.

Karácsony Gergelynek világossá kell tennie, hogy kitart-e az óbudai polgármester támogatása mellett, vagy egyetért-e azzal, hogy Kiss Lászlónak le kell mondania – fogalmazott Vitézy Dávid.

A politikus a bejegyzésében sajtóhírekre hivatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a korrupciós ügyben „Karácsony pártja is érintett lehet”,

mert a Párbeszéd társelnökének, Szabó Tímea óbudai országgyűlési képviselőnek a kampányfőnökét is őrizetbe vették a rendőrök.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt,

augusztus 16-án a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte Kiss László, Óbuda III. kerületi polgármesterének letartóztatását.

A letartóztatást megelőzően,  augusztus 14-én tartottak razziát a hatóságok az óbudai önkormányzatnál, ekkor került őrizetbe a baloldali polgármester.

A hatóságok 50 személyt vettek  őrizetbe, a letartóztatottak között van Czeglédy Gergő alpolgármester is. A hatóságok Kiss László polgármestert tizennyolcmilliós, míg Czeglédy Gergőt százmilliós korrupcióval gyanúsítják.

Kiss László őrizetbe vételét követően az ügyészség közleményt adott ki, amely szerint fiktív, túlárazott szerződéseket kötött az önkormányzat több, a vesztegetési pénzek eredetének és céljának leplezése érdekében létrehozott gazdasági társasággal. Emellett a KNYF (Központi Nyomozó Főügyészség) pénzmosással és közbeszerzési eljárás befolyásolásával is gyanúsítja az óbudai polgármestert.

Két nagyhalat is elvittek az ügyészek

Az ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort, illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a letartóztatásból, miután információink szerint beszélni kezdtek.

Júniusban a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették. Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre. Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást, és ártatlannak vallják magukat ugyanúgy, ahogy P. Gábor is.

Írtunk arról is, hogy a feljelentő kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó ügyészeknek több szereplőről, amik nagyban hozzájárulhattak a nyomozás sikeréhez.

Nos a dokumentumokból kiderül, hogy ezekből a felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous is. Gondolunk itt például arra, amikor az álarcos alak közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

„Köszi a jó hírt!”

A megismert nyomozati iratokban a III. kerületi korrupcióval foglalkozó rész úgy szerepel pontosan, hogy a feljelentő egy akkor még beazonosítatlan szereplővel beszél, a hatóság pedig hol összefoglalja, hol szó szerint leírja a beszélgetést. Az egyik első leirat egy ominózus autós pénzátadásról szól, amit az ügyészség így dokumentált:

„6:27 percnél: négymillió nyolcszáz…, az jött egyszer. (nem tudni melyikük mondta)

06:40 percnél :4 millió 388, erre az ismeretlen férfi bólogat, jó, 4 millió 388, ez jött ma, jó, oké, köszi a jó hírt.

06:55 percnél az ismeretlen férfi: ez tök jó, köszönöm szépen hogy elhoztad, nem is köszöntem meg normálisan.

07:03 percnél az ismeretlen férfi: aztán figyelj, a csávó elvileg elutalta a hatost, de hétfőn biztosan .... szerintem ott van még valami pár százezer forint.”

Ne reménykedjél!

A dokumentumok szerint rögtön utána ugyanez a két szereplő beszél arról a drogpénzről, amellyel kapcsolatban Anonymous is osztott meg egy felvételt még két éve: az álarcos alak szerint azt magyarázzák az érintettek, hogy honnan és miként érkeznek baloldali kampányfinanszírozáshoz is felhasználható források. Egyikük elmondta, hogy Marbelláról jön a pénz, ám az összegek utaztatása nem egyszerű. Az is kiderült, hogy kanyaronként 300-400 millió forintot akartak behozni az országba.

A beszélgetés legizgalmasabb része az, amikor a pénz eredete kerül szóba. „Remélem, nem ilyen drog, vagy akármi cucc?” – teszik fel a kérdést. F. László erre mindössze annyit válaszolt, hogy „Ne reménykedjél”, majd hozzátette, „Nem fegyver az biztos, […] szerintem kokain. Tömbben hozzák be, kilószámra hajóval”.

Egymillió euró Dél-Amerikából?

A nyomozati iratokban így bukkan fel a fentebb említett „marbellás” beszélgetés, amely ezeken kívül is tartalmaz izgalmas részeket:

„Feljelentő: A Robi, a Robin keresztül a … , van valami barátjuk, első körben be kell hozni Dél-Amerikából egymillió eurót. Beutalják.

Ismeretlen férfi: Micsodát?

Feljelentő: 1 millió eurót.

Ismeretlen férfi: Azt a k…va. lde akarja menekíteni?

Feljelentő: Ide akarják behozni most még a választások előtt.

Ismeretlen férfi: Az kemény. (nem érthető)

Feljelentő: Nem, másként, nem, hajót vennének (nem érthető)

Ismeretlen férfi: Vannak ötleteik. Hajó. Mi van, ha jön a vihar? Kockázat.

Feljelentő: Nem, nekik kell a pénz, cash. Beutalják és kell a pénz.

Ismeretlen férfi: Egészen elképesztő.

Feljelentő: Ebből is kihagytak téged?

Ismeretlen férfi: Nem, nem is tudtam róla”.

Aztán később kiderült, hogy a pénz (amely feltételezhetően kokainbizniszből származik) már Spanyolországban van:

„Ismeretlen férfi: Most egy kis változás volt vele, azért kellett most nekem is találkoznom a fiúval, hogy hogy van, és akkor ezt nem tudtam, mert úgy tudtam, hogy Dél-Amerikában lesz ez a pénz, és onnan kell valahogy behozni Európába, de annál egyszerűsödött, merthogy itt kapja meg a pénzt Európában, tehát, csak a spanyol partoknál valahogy, de Madridig, ilyesmiig el tudják vinni a pénzt, és ott kell valaki, aki valahogy. Fogalmam sincs, én mondtam, hogy én megoldást tudok majd rá találni, de nem tudom, hogy milyen úton módon (nem érthető)

Feljelentő: Értem. Akkor más a téma, (nem érthető), mert nem ez volt nekem mondva.

Ismeretlen férfi: lgen, igen, más a téma. Most az van, hogy Európában van a pénz, Marbellán van konkrétan, de onnan Spanyolországon belül bárhova el tudják vinni, és onnan kell ide hozni, adni ide, mondjuk hozzám vagy valahova, ahol, ahol megjelenik”.

Pénzmosás és kábítószer-kereskedelem miatt nyomoztak

Megjegyzendő, a korábban kiszivárgott felvételek alapján, a drogügyben és a sok száz millió kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy elkülönített nyomozást folytatott kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával 2022 tavaszától, de az eljárást idővel megszüntették. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy azóta egyre több szereplő szólalt meg, akik nyilvánvalóan nem csak az óbudai botrányról beszéltek, így elképzelhető, hogy ezeket az aktákat is leporolják majd.

Az informátor által a hatóságnak adott anyagokon kívül még sok minden, köztük több kerületi mutyi szóba kerül, de az Óbudán kívüli, más önkormányzatokról szóló információkkal későbbi cikkeinkben foglalkozunk.

Vegyük sorra, mik derültek ki eddig a Magyar Nemzet cikksorozatából:

– Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.

– Az álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak. 

– 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek.

– A férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után. Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.

– Az informátor vallomásában részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról. Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek” nevezte Kisst, akinek „megy a pénz”.

– Kiderült az is, hogy Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket, amiket a feljelentő a hatóság rendelkezésére bocsátott.

– A nyomozati iratokban megtalálható a korrupciós pénzek átadásáról készült felvétel is, amin, hangsúlyozzuk, a polgármester nem szerepel, hiszen itt az alacsonyabb szinten lévő szereplők számoltak el egymással.

– Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek