tóth gabi
A két külügyminiszter telefonon beszélt egymással.
A lehető legnagyobb önmérsékletre szólított fel a francia és az amerikai külügyminiszter minden felet a Közel-Keleten a térség lángba borulásának elkerülése érdekében – közölte a francia külügyminisztérium szombaton.
Stéphane Séjourné francia tárcavezető telefonon beszélt amerikai kollégájával, Antony Blinkennel, és osztoztak az aggodalomban a térségben növekvő feszültségek láttán – emelte ki Christophe Lemoine, a francia minisztérium szóvivője.
„Megállapodtak, hogy a jövőben is a lehető legnagyobb önmérsékletre szólítanak fel valamennyi felet, hogy elkerüljék a térség lángba borulását, amelynek pusztító hatása lenne minden ottani országra” – tette hozzá a szóvivő.
A telefonbeszélgetésre akkor került sor, amikor megnőttek a Közel-Keleten az esetleges katonai eszkaláció veszélyei, miután Irán és szövetségesei egyre több fenyegetést intéznek Izrael ellen.
Irán, a Hamász palesztin iszlamista szervezet és szövetségese, a libanoni Hezbollah Izraelt vádolja Iszmail Haníje Hamász-vezető szerdai teheráni megölésével, amely néhány órával azt követően történt, hogy Izrael magára vállalta a libanoni fegyveres mozgalom katonai vezetőjének, Fuad Sukrnak a kedd esti bejrúti likvidálását.
Libanon kapcsán Washingtontól és Londontól eltérően Párizs nem szólított fel kifejezetten azonnali távozásra, de felhívta állampolgárai figyelmét, hogy rendelkezésükre állnak a Franciaországba tartó kereskedelmi járatok. A gázai háború óta Franciaország hivatalosan azt ajánlja állampolgárainak, hogy a halaszthatatlan okoktól eltekintve ne utazzanak Libanonba sem turisztikai, sem családlátogatási céllal.
Ciszjordániában egy járműre mért izraeli légicsapás megölte a Hamász egyik parancsnokát, a támadásban további négy ember is meghalt – jelentette szombaton a WAFA palesztin hírügynökség.
A Hamász szócsövének is tartott hírügynökség közlése szerint az izraeli erők egy harcosokat szállító járműre mértek csapást, amelyben a szervezet tulkarmi egységének egyik parancsnoka is életét vesztette.
Az izraeli hadsereg a támadással kapcsolatban annyit közölt, hogy légicsapást hajtott végre a terrorszervezet egyik csoportja ellen a ciszjordániai Tulkarm város környékén.
A Hamász Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása, illetve a Gázai övezetben zajló háború kitörése óta a zsidó állam Ciszjordániában is egyre több katonai akciót hajt végre a palesztinok lakta területen.
Iszmail Haníje Hamász-vezető szerdai teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető keddi, bejrúti megölését követően Ciszjordániában és az egész közel-keleti régióban tovább fokozódott a feszültség.
Halálra késelt Izraelben vasárnap reggel egy hetvenéves nőt egy palesztin merénylő, három másik járókelőt pedig súlyosan megsebesített, egyikük nem sokkal később a kórházban életét vesztette. A támadót agyonlőtték.
A mentőszolgálat jelentése szerint a meggyilkolt idős nő mellett kórházba szállítása után életét vesztette egy nyolcvanéves férfi is.
Két további sebesültet ápolnak még kórházban. A megölt nő férjének sérülése súlyos volt, de a kórházban stabilizálták.
A merénylet Izrael középső, Földközi-tengerhez közeli részén, Holonban történt.
A 34 éves késelő Ciszjordániából hatolt be engedély nélkül Izraelbe. A biztonságiak jelentése szerint miután három helyszínen megkéselt négy járókelőt, tőlük ötszáz méterre egy rendőr lelőtte. A sebesülteket a holoni Wolfson- kórházba vitték.
„Háborúnk nemcsak Irán ellen, hanem itt is folyik. Pontosan ezért fegyvereztük fel Izrael népét; nyolc hónap alatt több mint százötvenezer fegyvertartási engedélyt osztottunk ki” – mondta Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter.
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben – a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
Az IDF elővigyázatossági intézkedésként figyelemmel kíséri és korlátozza a veszélyes anyagok szállítását is az ország északi határvidékén, mert ha rakétatámadás éri a szállító járműveket, az súlyos kárt okozhat.
– közölte a katonai szóvivő.
Számos külföldi légitársaság törölte Tel-Avivba tartó járatait, mert Irán támadással fenyegette meg a zsidó államot Iszmáil Haníjénak, a Hamász politikai vezetőjének minapi teheráni megölése miatt.
Az amerikai United és a Delta, a német Lufthansa, az osztrák Austrian Airlines, a belga Brussels Airlines és az Air India is törölte járatait. Emiatt becslések szerint várhatóan izraeliek tízezrei rekednek külföldön.
Izrael a mobilhálózat összeomlására is felkészül az iráni ellencsapás nyomán, műholdas telefonokat osztottak ki a minisztereknek.
Az izraeli kormány biztosítani szeretné működését egy olyan esetben is, amikor a kommunikációs infrastruktúrát ért károk nyomán összeomlik a mobiltelefon-hálózat, és ezért a minisztereknek és a legfontosabb kormányhivatalnokoknak műholdas telefonokat osztottak szét csütörtökön – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
Csütörtökön a minisztériumok vezetői számára helyzetértékelést tartottak, amelyen szóba került a felkészülés egy olyan vészhelyzetre, amikor a súlyos betegeket le kell szállítani az alagsorokban létrehozott kórházi bunkerrészlegekbe.
A Közlekedési Minisztérium felkészül az izraeliek külföldről való tömeges visszatérésére, egyes helyi önkormányzatok pedig arra készülnek, hogy szükség esetén befogadják az északról kitelepítetteket.
Az Izrael északi határához közeli települések népjóléti és egészségügyi osztályait arra utasították, hogy álljanak készen a lakosság gyors evakuálására szükség esetén.
A kitelepítési terv első szakaszában szállodákba vagy helyi klinikákra viszik a lélegeztetett betegeket, akik elektromos áramra szorulnak, és hosszabb áramszünet esetén nem tudnak otthon maradni.
A libanoni határ közelében a korábbinál szélesebb körű, gyors evakuálásra is felkészülnek, amelynek során az idős, speciális igényű embereket mentőkkel és más járművekkel két órán belül elszállítják.
Az izraeli energiaszektor egyik magas rangú tisztviselője a Hezbollah nyilatkozatai alapján úgy becsülte, hogy a várható támadás elsősorban az ország katonai létesítményeit célozza majd, és nem lesz szükség az evakuálási tervre. Iszmail Hanijének, az iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjének teheráni, és Fuad Sukarnak, a Hezbollah katonai parancsnokának bejrúti likvidálása után Irán „súlyos büntetéssel” fenyegette meg Izraelt.
Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz – közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Netanjahu kijelentette, hogy Izrael a létéért küzd, és ebben most jelentős csapást mért az iráni tengely három fő pontjára, a Hamászra, a jemeni húszikra és a libanoni síita Hezbollahra.
A kormányfő ismertette, hogy a Bejrútban Izrael által rakétacsapással megölt Fuad Sukr milyen szerepet töltött be a Hezbollahnál, gratulált az izraeli hadseregnek a három fronton elért sikerért, és kijelentette:
Emlékeztetett arra, hogy már tavaly októberben, a háború kezdetén megjósolta, hogy sokáig fog tartani, és most bejelentette, hogy továbbra sem adja fel a háború folytatását a rá nehezedő nyomás ellenére, nem hallgat az erre felszólító hangokra mindaddig, amíg Izrael el nem éri háborús céljait.
„Együtt győzni fogunk” – ismételte meg végül az Izraelben hirdetett jelszót. A hadsereg az elmúlt nap két izraeli akciója – Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető bejrúti megölése – után teljes készültségben áll a várható válaszlépések előtt.
Joáv Galant védelmi miniszter kijelentette, hogy „nem akarnak semmilyen háborút, de készen állnak minden fejleményre”.
Szerdán délután a biztonságpolitikai kabinet ülésén nem tartottak szavazást és nem fogadtak el döntéseket. A megbeszélésen megállapították, hogy jelentős válaszra számítanak az elmúlt nap két művelete után, amelyek a túszalkuról folytatott egyezkedést hetekre, sőt hónapokra is visszavethetik, befagyaszthatják. Izrael megvárja a Hezbollah és Irán válaszát, és a továbbiakban aszerint hoz döntéseket.