POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.07.

ismét merényletre készültek Trump ellen

Vádat emeltek egy pakisztáni férfi ellen.

Magas rangú amerikai tisztségviselők és politikusok ellen tervezett merénylet miatt emeltek vádat egy pakisztáni férfi ellen az amerikai hatóságok – derül ki a kedden bemutatott bírósági iratokból.

Az ügyészség bírósági vádbeadványa szerint Asif Merchant, aki a feltételezés szerint az iráni kormányzattal állt kapcsolatban, abból a célból utazott áprilisban Texas államból New Yorkba, hogy ott megbízást adjon politikai gyilkosságokra, amelyeknek késő augusztusban, kora szeptemberben kellett volna megtörténniük. A vádiratban az is olvasható, hogy

a merényletek célpontjai magas rangú amerikai tisztségviselők lettek volna, köztük potenciálisan Donald Trump.

A nyomozás a republikánus elnökjelölt ellen elkövetett sikertelen merénylettel nem hozta összefüggésbe a pakisztáni férfit.

Breon Peace, New York állam keleti részének kerületi ügyésze a vádemelés kapcsán arról számolt be, hogy Asif Merchant „tengerentúli szereplők” nevében cselekedve tervezett merényleteket amerikai kormányzati tisztségviselők ellen az Egyesült Államok területén. Az iratokból az is kiderül, hogy a gyanúsítottat júliusban gyakorlatilag tettenérést követően vették őrizetbe, mielőtt megpróbálta elhagyni az Egyesült Államokat.

A férfit úgy leplezték le, hogy az általa megbízott állítólagos bérgyilkosok a Szövetségi Nyomozó Iroda fedett ügynökei voltak.

A nyomozásról nyilatkozó hatósági személyek szerint a pakisztáni férfi kiszemelt célpontjai között a politikai térfél mindkét oldaláról voltak személyiségek, nem csak Donald Trump, további neveket ugyanakkor nem említettek. Irán ENSZ-képviselete a vádemelésre azzal reagált, hogy nem kaptak tájékoztatást az ügyről az amerikai kormányzattól, és a diplomaták hozzátették, hogy

Irán érintettségének felvetése ellentmond a teheráni kormány hivatalos politikájának, miszerint jogi úton szeretné elérni Kászem Szolejmáni tábornok gyilkosainak felelősségre vonását.

Irán az amerikai kormány korábbi tisztségviselőit, köztük Donald Trumpot tartja felelősnek az Iszlám Forradalmi Gárda elitegységét irányító tábornok halálát okozó 2020-ban elkövetett teheráni légicsapásért. A teheráni kormányzat a magas rangú katonatiszt halálát követően bosszút hirdetett amerikai tisztségviselők, köztük az akkori Trump-adminisztráció több tagja, köztük a volt elnök ellen.

Teljes mértékű együttműködést ígért a Donald Trump elleni sikertelen merénylet nyomán indult vizsgálatokban a volt elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat (Secret Service) megbízott igazgatója pénteken.

Ronald Rowe, – aki megbízott vezetőként az időközben lemondott igazgató helyére került – sajtótájékoztatóján elismerte a szervezet teljes mértékű felelősségét a július 13-án történtekben. Mint fogalmazott, a titkosszolgálat kudarcot vallott küldetésének teljesítésében, aminek lényege, hogy az általuk védelmezett személy nem kerülhet veszélybe.

Hozzátette: a Kongresszus által kezdeményezett felülvizsgálatokat és a Joe Biden elnök által elrendelt vizsgálatot is segítik, valamint a szolgálat belső vizsgálatot is elindított.

Ronald Rowe kijelentette, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler-ben tartott választási gyűlésen nagyobb védelmet kellett volna biztosítani az általuk védett személy, Donald Trump számára,

és elismerte, hogy figyelmet kellett volna fordítania a szolgálat embereinek arra a tetőre, amelyen a merénylő, Thomas Matthew Crooks elhelyezkedett.

Hozzátette, hogy az az újonnan nyilvánosságra került videófelvétel, amit az egyik későbbi sebesült készített 3 perccel a lövések eldördülése előtt, csak megerősíti a titkosszolgálati kudarcot.

A Fox News hírtelevízió mutatta be a videót, amelyet Donald Trump beszédéről készített James Coperhaven, az egyik későbbi sebesült. A felvételen, helyi idő szerint 18 óra 8 perckor világosan kivehető a támadó a háztetőn, ahonnan 18 óra 11 perckor tüzet nyitott. James Coperhaven életveszélyes, lőtt sebesülést szenvedett, azóta javult az állapota és július végén a kórházat is elhagyhatta.

A titkosszolgálat vezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy amennyiben az állományon belül zajló vizsgálat a szabályzat megsértését állapítja meg, akkor fegyelmi eljárás is indul, de erről csak azt követően adnak bármilyen tájékoztatást, ha felelősségre vonás is történik.

A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült, hogy a merénylet estéjén a Donald Trump közvetlen védelmével megbízott

titkosszolgálati stáb egyik tagja épp telefonon egyeztetett a hatóság Pittsburgh-i területi irodájának illetékesével az ott észlelt gyanús személyről, amikor a lövések eldördültek.

A nyomozóhatóság már korábban elismerte, hogy Thomas Matthew Crooks-ot több mint egy órával a beszéd megkezdése előtt gyanúsnak találták, és keresték, de a támadás végrehajtását nem tudták megakadályozni.

A történtek következményeit illetően Ronald Rowe arról számolt be, hogy a jövőben Donald Trump republikánus elnökjelölt, valamint alelnök-jelöltje J. D. Vance, és Kamala Harris alelnök, várható demokrata elnökjelölt és leendő alelnök-jelöltje számára is biztosítják az orvlövészek kiszűrésére szolgáló titkosszolgálati mesterlövész-egységet.

A felelősök elszámoltatását és elbocsátását követelték szenátorok a Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen elkövetett sikertelen merényletkísérlet vizsgálatának keretében Washingtonban tartott szenátusi meghallgatáson.

Az amerikai Kongresszus felsőháza belbiztonsági bizottságának tagjai a hivatalban lévő és a volt elnökök védelmét ellátó Titkosszolgálat (Secret Service) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóhelyettesét kérdezték a július 13-án történtekkel kapcsolatban.

Richard Blumenthal demokrata párti és Lindsey Graham republikánus szenátor egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy azok, akik az esemény biztonságáért feleltek, az általuk mutatott hozzá nem értés és elkövetett hibák révén nem csak a korábbi elnök és a közönség tagjainak életét kockáztatták, hanem saját munkatársaik épségét is. A politikusok egyben elszámoltatást és elbocsátást mondtak szükségesnek.

A július 13-án történtekkel kapcsolatban Ronald Rowe, a Titkosszolgálat megbízott igazgatója elismerte a hibákat, és elmondta, hogy

a lövések eldördülésének pillanatáig az esemény védelmét biztosító mesterlövészeknek nem volt tudomásuk arról, hogy a korábban gyanúsnak talált Thomas Matthew Crooks – aki a merényletet végül elkövette – fegyverrel rendelkezik.

A kiemelt személyek biztonságáért felelős szolgálat vezetője arra hivatkozott, hogy úgy tudták, a gyanús személy ügyével a helyi hatóságok foglalkoznak.

Ronald Rowe azt ígérte, hogy a felelősségre vonás megtörténik, de nem akar elsietett módon ítéletet mondani, amire reagálva Josh Hawley republikánus szenátor éles hangon bírálta a szolgálat eljárását, rámutatva: a felelősség első látásra megállapítható, hiszen a volt elnököt meglőtték.

A meghallgatáson a szenátorok megkérdezték azt is, hogy miért engedték fel Donald Tumpot a színpadra több mint negyed órával azt követően, hogy több forrásból is gyanús személyről érkezett bejelentés, amire a titkosszolgálati vezető megismételte, hogy gyanúról volt szó, arról, hogy fegyver is van az illetőnél, senki nem beszélt.

A Titkosszolgálat vezetője arra a felvetésre miszerint a jelentések szerint Donald Trump választási gyűlése előtt a hatóság technikai problémák miatt nem tudta üzembe állítani a terület ellenőrzésére szolgáló drónt, azt mondta, hogy nincs rá magyarázata, ahogy azzal kapcsolatban is értetlenségét fejezte ki, hogy a volt elnököt védő mesterlövészeket miért nem úgy helyezték el, hogy rálátásuk legyen arra az épületre, ahonnan a lövések eldördültek.

A támadás pontos indítékát a nyomozás eddig nem állapította meg, de az kiderült, hogy Thomas Matthew Crooks 2023 tavasza óta 2024 első felének végéig 25 alkalommal vásárolt fegyvert, töltényeket, vagy robbanóeszköz készítéséhez szükséges anyagot, minden egyes alkalommal álnéven. A nyomozás megerősítette azt is, hogy a támadó a légkondicionáló-berendezés dobozán felmászva jutott fel az üzemi épületegyüttes tetejére, majd több összekapcsolódó tetőn átmászva foglalta el végső helyét, ahonnan tüzet nyitott, és ahol a merényletet követően egy mesterlövész egyetlen lövéssel végzett vele.

Paul Abbate, az FBI igazgatóhelyettese a szenátusi meghallgatáson elmondta, hogy azonosítottak egy közösségi médiafiókot, amely a feltételezés szerint a támadóhoz köthető, és amelyről 2019 és 2020 között több mint 700 bejegyzést adtak ki, köztük antiszemita és egyéb szélsőséges tartalommal. Hozzátette, hogy a médiafiók továbbra is nyomozás tárgya.

A Donald Trump ellen július 13-án, a Pennsylvania állambeli Butler-ben elkövetett sikertelen merénylet eddigi egyetlen személyi következménye a Titkosszolgálat igazgatójának lemondása volt. Kimberly Cheatle, a republikánus és demokrata párt felől érkező felszólítások nyomán a múlt héten jelentette be, hogy megválik pozíciójától. Az ő helyét foglalta el megbízott igazgatóként korábbi helyettese, Ronald Rowe, aki a keddi szenátusi meghallgatáson is részt vett.

A merényletkísérlet során Donald Trump a fülén sérült meg. A választási gyűlés egyik résztvevője, Corey Comperatore életét vesztette, míg két másik ember életveszélyes sebesüléseket szenvedett. Július végén mindkettőjüket kiengedték a kórházból.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek