RETRO RÁDIÓ

A kormány minden élethelyzetben segíti a családokat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 08. 27. 10:48

Erről beszélt Koncz Zsófia.

A kormány minden élethelyzetben segíti a családokat. Azok a vidéki szülők, akiknek gyermeke szeptember 1-jén önkormányzati fenntartású bölcsődébe jár, havonta legfeljebb 50 ezer forintot igényelhetnek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára az M1-en kedden.

Koncz Zsófia kiemelte, hogy tekintettel a tanévkezdésre a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokat már augusztusban folyósítják.

Az államtitkár nemzetközi szinten is kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy ingyenes tankönyvekkel segíti a kormány a közoktatásban és a szakképzésben tanulókat. Kifejtette, hogy már augusztusban eljuttatják 4100 iskolába, egymillió-kétszázezer diáknak a tizenhárommillió tankönyvet. Megjegyezte, hogy az ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetés is jelentős segítség a családoknak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy újból lesz bölcsődei térítésidíj-támogatás, amely szeptember 2-tól igényelhető a Magyar Államkincstár weboldalán.

Elmondta, hogy azok a szülők, akiknek gyermeke szeptember 1-jén bölcsődébe jár, havonta legfeljebb 50 ezer forintot igényelhetnek. A gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében a támogatás mértéke akár 65 ezer forint is lehet; a támogatást a vidéken élők vehetik igénybe, a fővárosban élők nem – tette hozzá.

A bölcsődei fejlesztés az elmúlt időszak igazi sikertörténete – emelte ki az államtitkár. Ismertetése szerint

2010-ben 32 500 bölcsődei férőhely volt, most több mint a duplája, 66 ezer, és a bölcsődei ellátás háromszor annyi településen érhető el, mint korábban.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Koncz Zsófia arról is beszélt, hogy a kormány az idei évben is jutalmazza azokat az önkormányzatokat, amelyek kiemelten odafigyelnek az idősebb korosztályra.

Kiemelte, hogy ebben az évben külön is elismerik azokat az önkormányzatokat, amelyek a demenciával küzdő időseknek biztosítanak programokat. Az idősbarát díjra augusztus 30-ig lehet jelentkezni – tette hozzá az államtitkár.

A kormány célja, hogy a családpolitikán keresztül is támogassa az időseket, ezért is hirdette meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) idén is az Idősbarát Önkormányzat Díj felhívását – közölte a tárca családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

Koncz Zsófia elmondta, ezzel az idős emberekért kiemelkedő munkát végző önkormányzatokat kívánják elismerni.

Úgy fogalmazott, az idősek egy élet munkájával megteremtették a jelent a fiatalabb generációk számára.

A pályázatok minden évben jól mutatják, a helyi közösségek milyen kreatív ötletekkel tudják segíteni a 65 év felettieket abban, hogy időskorukban is aktív és közösségi életet tudjanak élni – fűzte hozzá.

Az idei felhívás kiemelt figyelmet fordít a demenciával élő idősekre, ezért olyan önkormányzati intézkedéseket is szeretnének díjazni, melyek segítik a demencia miatt fokozott figyelmet igénylőket, illetve a generációk közötti kapcsolatok erősítését – ismertette az államtitkár.

A pályázati felhívás a kormany.hu oldalon érhető el, beadási határideje augusztus 30.

„Várjuk az önkormányzatok jelentkezését, tegyünk együtt az idősekért, akiknek minden magyar család nagyon sokat köszönhet” – mondta Koncz Zsófia.

A családalapításhoz óriási segítség a babaváró támogatás, és mivel a cél nem az, hogy büntessék a családokat, hanem az, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek, ezért örülnek, hogy a kormány két évvel meghosszabbítja a gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidőt – mondta korábban Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Az elnök emlékeztetett, hogy 2008-2009-ben, a gazdasági válság idején „megsarcolták a családokat”, lezuhant a termékenységi arányszám is. 2010-től azonban az új kormány folyamatosan arra figyelt, hogy a gazdaság teljesítőképességéhez mérten mindig bővítse a családtámogatások körét. Öt évvel ezelőtt nagy lépés volt a családvédelmi akcióterv bejelentése, és azon belül a babaváró támogatás – mondta.

Kifejtette, a fiatalok különböző akadályokat tapasztalnak a családalapítás előtt, legyen az a diákhitel törlesztése vagy az önrész összegyűjtése, a szabadfelhasználású támogatás (ami hitel, de három gyermek után átalakul támogatássá) pedig olyan lehetőség, amivel a legfontosabb célt, a családalapítást tudják megvalósítani.

 

Mint kiemelte, minél korábban születik meg az első gyermek, annál biztosabban tudnak nagycsaláddá válni, és ebben óriási segítség a babaváró támogatás. Csak öt év telt még el, legalább még öt évre szükség van, hogy kiderüljön, mennyi család lesz nagycsalád – tette hozzá.

Kitért rá, hogy Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a közelmúltban összehívta a családszervezeteket, a megbeszélésen a NOE is azt javasolta, hogy hosszabbítsák meg a babaváró támogatás első ötéves türelmi idejét azok számára, akik 2020-ban és 2021-ben vették fel a hitelt.

Több mint 247 ezren vették igénybe a támogatást, és elenyésző azok száma, akiknél még nem született gyermek – közölte.

A cél az, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek, nem az a cél, hogy a kormány büntesse a családokat – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért örülnek a kétéves haladéknak.

Az interjúban szó volt arról, hogy a babaváró támogatás a családtámogatási rendszer legsikeresebb eleme, egyre többen veszik igénybe a csok pluszt és a falusi csokot, és arról is, hogy jövőre megduplázná a kormány a gyermekek után járó családi adókedvezmény mértékét.

Kardosné Gyurkó Katalin az adókedvezmény kapcsán arról beszélt, hogy a fogyasztói társadalom szempontjából nézve, sarkalatosan fogalmazva, a gyermekvállalás idő- és pénzveszteség. Azzal, hogy 2011-ben bevezették a családi adókedvezményt, leginkább a nagycsaládosokon segítettek, hiszen gyermekenként 33 ezer forint a támogatás – mondta, hozzátéve, ha ezt két lépcsőben tényleg sikerül 100 százalékban megemelni, akkor a családok még több pénzt is kapnak, mint 2011-ben.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában az elnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormány egyik első intézkedése volt a családi adókedvezmény bevezetése, ami újszerű elem volt, végre együtt vette figyelembe a családi jövedelmet.

Mint mondta, az összeg valóban nem emelkedett az infláció mértékével, de most eljött ez az idő, és azzal, hogy megduplázódhat a családi adókedvezmény mértéke, azt jelenti, hogy nemcsak az infláció mértékével fog növekedni, hanem reálértéken is.

A babaváró hitel a családtámogatási rendszer egyik legsikeresebb eleme – közölte korábban a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára, jelezve: az elmúlt hónapban 500 pár vette igénybe a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó 2 év türelmi időt, az év végéig ez a szám várhatóan eléri a 10 ezret.

Beneda Attila elmondta: a babaváró hitelt már mintegy negyedmillió házaspár vette igénybe összesen 2400 milliárd forint értékben, és idén eddig már többen és nagyobb összegben, mint a múlt év azonos időszakában.

Már 158 ezer családban összesen 210 ezer gyermek született a babaváró támogatási konstrukcióban. 2010 óta pedig legalább 180 ezer olyan gyermek született, aki a családtámogatási intézkedések nélkül nem jött volna világra

– emelte ki.

A nemrég bejelentett 2 év türelmi idő azokra vonatkozik, akik 2019. július 1. és 2021. június 30. között vették fel a babaváró hitelt, és még nem született gyermekük – ismertette a helyettes államtitkár, emlékeztetve: eredetileg öt év volt arra, hogy a vállalt gyermek megszülessen, de időközben olyan, előre nem látható események nehezítették, tették bizonytalanná a gyermekvállalást mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság.

A magyar családpolitikában azonban fontos a kiszámíthatóság, ezért segített a kormány a 2 év türelmi idővel – hangsúlyozta.

Hozzátette: a babaváró hitelek 95 százalékát rendben törlesztik, sőt, vannak, akik már éltek a végtörlesztés lehetőségével vagy már a 3. gyermek is megszületett, csak a hitelfelvevő családok 2 százalékánál merült fel valamilyen akadály – közölte Beneda Attila.

Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e a türelmi idő meghosszabbítását a 2021. június 30-a után felvett hitelek esetében is, a helyettes államtitkár azt mondta: ez az intézkedés elsősorban az előre nem látható helyzetek, például járvány, háború következményeinek kezelésére szolgál, és remélhetőleg a jövőben nem lesz rá szükség, de a kormány továbbra is odafigyel a gyermeket vállalókra.

„Családbarát országot építve próbálunk működni már 14 éve” – tette hozzá Beneda Attila.

A helyettes államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette: a babaváró hitel egy szabadon felhasználható, kamatmentes, legfeljebb 11 millió forintos kölcsön gyermeket vállaló házaspárok számára. A gyermek megszületésével átalakul családtámogatássá, az állam a második gyerek megszületése esetén a tőke 30 százalékát, a harmadiknál pedig a teljes összeget átvállalja a családtól. A kölcsön felhasználható a lakáskörülmények javítására, de akár nyelvtanfolyamra is. Ilyen a világon sehol nincs – jelentette ki.

„A család a legnagyobb hátterünk, legnagyobb biztonságunk” – hangsúlyozta Beneda Attila.

Arra is felhívta a figyelmet: a születéskor várható élettartam növekedésével nem jár együtt a fogamzóképes kor meghosszabbodása, ezért támogatják fokozottabban, hogy az első gyermek 30 éves kor előtt szülessen meg. A támogatás annyiban változott, hogy a 30 év alatti pároknál az anyák szja-mentességet kapnak, a kormány így is segíti, hogy minél előbb megszülessen az első gyermek, és így nagyobb esélye legyen további gyermekek világra jöttének.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.