POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.08.03.

100 százalék, hogy Kamala Harris lesz a demokraták jelöltje

Neten már megszerezte a támogatást.

Kamala Harris megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatok több mint felét – jelentette be pénteken a Demokrata Párt vezető testülete a Demokrata Nemzeti Bizottság elnöke .

Jaime Harrison közleményben tudatta, hogy Kamala Harris alelnök egy internetes szavazáson megkapta a demokrata kongresszuson szavazati joggal bíró delegáltak több mint felének a voksát, és így a Demokrata Párt elnökjelöltjévé válik már hétfőn, miután lezárul a delegáltak virtuális szavazása.

Kamala Harris támogatóinak körében telefonon tartott beszédében a delegáltak fáradhatatlan munkáját dicsérte, és megtisztelőnek nevezte a demokrata párti elnökjelöltséget.

A Demokrata Párt vezetése a virtuális szavazással elébe ment az augusztus 19-22. között Chicagóban tartandó elnökjelölő kongresszusnak.

A kongresszuson szavazati joggal bíró delegáltak az előrehozott internetes voksoláson hétfőig adhatják le a szavazatukat, majd az elnökjelöltség hivatalossá tétele augusztus 7-ig történik meg.

A Demokrata Párt szerint a felgyorsított jelölési folyamatra azért volt szükség, mert Ohio államban augusztus 7. a határidő az elnökválasztás szavazólapján szereplő jelöltek listájának véglegesítésére.

A Demokrata Párt előrehozott jelölési folyamata egyben azt jelenti, hogy a négy napos demokrata kongresszus formalitássá válik eredeti célját, az elnökjelölt kiválasztását illetően.

Nem számítanak tisztességes választásra az amerikai konzervatívok, és jó okuk is van erre. Még csak a kampány időszakában vagyunk, de a demokrata adminisztráció máris jó néhány büntetőeljárást akasztott a republikánus jelölt, Donald Trump nyakába. Különböző civil szervezetek pedig azon munkálkodnak, hogy az illegális bevándorlók részvételével hekkeljék meg az amerikai választási rendszert, hiszen a levélszavazatok a visszaélések melegágyát jelentik – ami már a 2020-as elnökválasztáson is nyilvánvaló volt. Mindenesetre létezik egy konzervatív kutatóközpont, az Oversight Project, amely a kormányzati visszaélések feltárásával és a választások szabályosságának vizsgálatával foglalkozik. A kutatóközpont igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a migráció súlyos nyomást helyez az amerikai választási rendszerre.

– Egy panelbeszélgetést követően vagyunk a nemzeti konzervativizmus konferencián. Egyfajta szomorú összegzésként elmondható, hogy ma érvényes lehet az összehasonlítás Amerika és egy banánköztársaság között? Merthogy azért van egy ellentmondás, hiszen itt a külsőség egy valódi demokrácia díszlete.

– Igen, biztos vagyok abban, hogy manapság van olyan banánköztársaság, amelyet méltányosabban irányítanak, mint az Egyesült Államokat, így nem akarom megsérteni azokat az országokat. De komolyra fordítva, amit itt ma széles körben látunk, az az, hogy az igazságszolgáltatást politikai fegyverként használják. Nemcsak Trump elnökkel szemben, de számos konzervatív átlag amerikai ellen. Ezt nem feltétlenül csak banánköztársasághoz tudjuk hasonlítani, de megáll a párhuzam olyan történelmi példákkal, mint a náci Németország kiépülése vagy éppen a kommunista Oroszország, de még a korábbi Dél-Afrika is. A párhuzam ezekkel a rezsimekkel azért érvényes szomorú módon, mert hasonlóképpen fonódott össze a jogalkalmazás a politikával.

– Szerepet játszik ez a választási kampányban, hiszen látunk büntetőeljárásokat a jelenlegi adminisztráció politikai ellenfeleivel szemben.

– Mindenképpen. És már most látjuk, hogy 2024-ben nem lesz szabad és tisztességes választásban részünk. Az okok között hangsúlyosan szerepel, ahogy beavatkoztak a választásba azzal, hogy megpróbálták Donald Trumpot megakadályozni a kampányban. Korlátozó intézkedéseket hoztak jogi határozatok formájában, mindehhez pedig az amerikai adófizetők dollárjait használják fel. A kérdés csak az, hogy ez a választás eredményét döntően befolyásolja-e. Tud-e győzni Trump a beavatkozási kísérletek ellenére.

– Akkor a politikai alapú büntetőeljárás egyben a politikai alapú büntetés is?

– Igen, így van, a büntetőeljárás maga a folyamat. Megpróbálják lerombolni a hírnevet, anyagilag ellehetetleníteni a bíróság által kirótt költségekkel, a jogi eljárás költségeivel, a nevet mindörökre besározni. Ilyenfajta módon építik fel a közeget. A cél a megsemmisítés.

– Amikor most beszélünk, még majdnem pontosan négy hónap van hátra a választásokig. Ez az időszak kritikus lesz, illetve az önök számára, a választási folyamat szabályosságát vizsgáló Oversight Projectnél mivel telik majd? Ad okot aggodalomra, hogy a teljes választási folyamat szerepel tétként?

– Feltétlenül. Nem az a kérdés, hogy biztosítható-e a szabályosság, mert már látjuk, hogy nem lehetséges. A választási visszaélések számát soha nem lehet nullára redukálni, de amit a programunk próbál elérni, hogy a csalás lehetőségét több területen megelőzzük, amennyire csak lehet. Ide tartozik különösképpen az idegenek az állampolgársággal nem rendelkezők szavazásának megakadályozása. Már rámutattunk számos olyan civil szervezetre, amely ezt ösztönzi, például úgy, hogy az illegálisan érkezők szavazási részvétele formájában veszélyeztesse a választási rendszerünket.

– De tényleg az a helyzet, amiről lehet hallani? Ez valóban megtörténik? Olyan ember számára, aki Európából jön, példátlan és elképzelhetetlen, hogy valaki, aki csak egy biztosítási kártyával vagy jogosítvánnyal rendelkezik, elmehet leadni a szavazatát. Tényleg ez a helyzet, vagy ez lehet majd a helyzet?

– Igen, ez így van. Azt hiszem, hogy a legnagyobb fenyegetés itt az, hogy vissza követhetetlen levélszavazatok formájában történik meg jogosulatlan választási részvétel, hogy illegális bevándorlók jutnak hozzá ilyen lehetőséghez, majd a nevükben akár bárki más is kitöltheti a levélben leadható választási ívet. Láttunk példát erre 2020-ban viszont most, hogy az elmúlt három és fél évben tízmilliónyi illegális bevándorló érkezett, ez súlyos nyomást helyez a rendszerre, a levél szavazatokkal való visszaélést tekintve.

– De ha erre felhívja a figyelmet vagy kritizálja, akkor megkapja a bélyeget, hogy választás tagadó, ami már majdhogynem büntetőeljárást von maga után.

– Nos, igen a Biden-kampány részéről már megkaptuk a vádat, hogy álhíreket, téves információt terjesztünk. Sőt, felszólították a közösségi médiát, hogy gyakoroljon cenzúrát velünk szemben. Pontosan azért kerültünk a célkeresztbe, mert tetten értük őket, ahogyan a határon kialakult válságot akarják felhasználni a választás eredményének befolyásolására. És így arra, hogy adott esetben a hatalomátadás választás útján békés körülmények között legyen átadható a következő elnöknek. Reményem szerint Donald Trumpnak.

– Lát hasonlóságot, ahogy bizonyos országok, vezetők ugyancsak megkapják azt az elbánást, amiket itt is látunk, hallunk, hogy nem ismerik el bizonyos intézkedéseiket. Vegyük csak példaként a magyar miniszterelnököt, aki az ukrajnai béke érdekében próbál tárgyalni. Ellátogat Ukrajnába, elmegy Oroszországba, még Kínába is, viszont azt a vádat kapja meg, hogy orosz párti és kritikát kap a jelen amerikai kormányzat részéről. Arra gondolok párhuzamként tehát, hogy olyan törekvés is, ami akár az amerikai kormányzat számára is haszonnal várhatna, nem kapja meg azt az elismerést, ha olyasvalakitől ered, aki nem az ő köreihez tartozik.

–  Igen, nos a médiát nemzetközi szinten és itt az Egyesült Államokban is általánosságban olyan emberek irányítják, akik határozott politikai programmal, szerintem gonosz elképzelésekkel rendelkeznek. De ez oda is vezet, hogy a médiával szembeni bizalmatlanság történelmi szinten van jelenleg. Szomorúan hallom azt, hogy Orbán miniszterelnök úr nem kapja meg a megérdemelt elismerést. De ez az amerikaiak vagy bármely más országban élők számára már ismerős. Ahogy a fősodorba tartozó média támadja azt is, aki alapvetően elég jó munkát végez.

– Itt ezen a kerekasztal-beszélgetésen is elhangzott egy tanács, hogy fel kell hívni az embereket arra, hogy álljanak fel, fejtsenek ki ellenállást a jogrendszer politikai célokra való felhasználásával szemben. De gondolja, hogy van elegendő ember, aki feláll, kiáll és nemcsak saját köreiben mond véleményt, de nyilvánosan is megcselekszi ezt?

– Természetesen bízom ebben, és végső soron azt gondolom, hogy a jelen politikai rendszer számára a legnagyobb veszély a legitimitás hiánya. Vannak, akik azt sem hiszik el, hogy Joe Biden megnyerte a legutóbbi választást. Nagy problémát jelenthet a mostani vezetés számára a büntető rendszer legitimitásának hiányossága, amely utoléri őket. Visszaélnek ezzel az eszközzel, és amikor működtetik, akkor egy többen úgy vélik, hogy azt illegitim módon, felhatalmazás nélkül teszik. A polgárok pedig aztán ezt az egész politikai rendszerre kiterjesztik, és egy többen vannak így ezzel.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek