Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.04.

Földrengésszerű politikai változások várhatók a briteknél

Átrendeződhet a politikai térkép.

A konzervatív párti kormányfő május végén jelentette be, hogy július 4-re írta ki a parlamenti választásokat.

A döntés meglepetést keltett még a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok jelenleg 15-20 százalékpont közötti támogatottsági hátrányban járnak a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött.

A legfrissebb felmérés, amelyet a Savanta közvélemény- és piackutató hálózat végzett 2092 választó részvételével, azt mutatta ki, hogy a Munkáspártra jelenleg 38 százalék, a Konzervatív Pártra 21 százalék kíván szavazni.

A Munkáspárt támogatottsága e cég vizsgálati módszertana alapján egyetlen hét alatt négy százalékponttal csökkent, a konzervatívoké ugyanakkor nem nőtt, és a Savanta számítási modellje szerint ez a szavazatmegoszlás is azt jelentené, hogy a 650 fős londoni alsóházban a Labour 459, a Konzervatív Párt ugyanakkor alig 75 képviselői helyet szerezne.

Ez lenne a konzervatívok messze legrosszabb választási eredménye a párt fennállása óta.

Hétfői kampányrendezvényein Rishi Sunak többször is kijelentette: a csütörtöki választáson el kell kerülni, hogy a Munkáspárt ilyen „szupertöbbséghez” jusson.

A BBC közszolgálati televíziónak és a Sky News kereskedelmi hírtelevíziónak adott hétfő esti nyilatkozataiban ugyanakkor határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a munkáspárti szupertöbbség emlegetése a kampány és a konzervatívok győzelmébe vetett remény feladását jelenti-e.

„Abszolút nem adtam fel a kampányt, csak azt nem szeretném, ha Nagy-Britannia alvajáró módjára belesétálna az ellenőrzés nélküli munkáspárti szupertöbbség veszélyes csapdájába

” – fogalmazott a brit kormányfő.

Arra a kérdésre, hogy komolyan gondolta-e azt a kijelentését, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a Munkáspárt győzelmét szeretné, Sunak azt mondta: aggasztónak tartaná Nagy-Britannia nemzetbiztonságának szempontjából, ha Sir Keir Starmer, a Labour vezetője alakíthatna kormányt a választás után.

A miniszterelnök a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak adott, hétfőn megjelent nyilatkozatában tért ki arra, hogy a kormány bizonyítékai szerint Putyin nem akarja a konzervatívok választási győzelmét, mivel a konzervatív kormány „tántoríthatatlanul támogatja” Ukrajnát.

Sunak szerint ugyanakkor kormányra kerülése estén Starmer „első munkanapján” hozzákezdene a brit védelmi kiadások csökkentéséhez.

A Sky Newsnak adott hétfő esti nyilatkozatában a kormányfő megerősítette ezt a véleményét, kijelentve: a konzervatív kormány növeli a védelemre fordított összegeket, Keir Starmer azonban nem ezt tenné, sőt csökkentené a védelmi kiadásokat.

A Konzervatív Párt a kampány első napjától erőteljes hangsúlyt helyez a védelmi kérdésekre, és rendszeresen az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás felszámolásának szándékával vádolja a Munkáspártot.

Starmer a kampány során rendre visszautasította ezt a vádat és kijelentette: kormányra kerülése esetén a Munkáspárt megtartaná az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitást.

A közvélemény- és piackutató hálózatok vasárnap ismertetett, 2092 választó megkérdezésével elvégzett, a hét végén publikált vizsgálata szerint

a Munkáspártra 38 százalék, a Konzervatív Pártra 21 százalék kíván szavazni.

A Munkáspárt támogatottsága egyetlen hét alatt négy százalékponttal csökkent, a konzervatívoké ugyanakkor nem nőtt, és a Savanta számítási modellje szerint ez a szavazatmegoszlás is azt jelentené, hogy a 650 fős londoni alsóházban a Labour 459, a Konzervatív Párt ugyanakkor alig 75 képviselői helyet szerezne. Ez lenne a konzervatívok messze legrosszabb választási eredménye a párt fennállása óta.

Miközben új szereplők, különös gazdasági és politikai kalandorok, sőt, még egy mesterséges intelligencia által működtetett avatár is felbukkan a jelöltek között, a választások főbb esélyesei inkább a már ismert politikai aktorok közül kerülnek ki.

(A fontosabb szereplőket az AP összeállítása alapján ismertette a hirado.hu.) Megdöbbentő módon a Mesterséges intelligencia is indul a választáson, igaz egy képviselőjelölt révén!

Konzervatív Párt

Vezetője: Rishi Sunak miniszterelnök
Jelenlegi parlamenti mandátum: 365

A 44 éves Sunak 2022 októberében került hatalomra, amikor Liz Truss rövid életű miniszterelnöksége után egy éppen teljes zűrzavarban lévő Konzervatív Pártot és egy felfordult gazdaságot örökölt. Az Oxfordban végzett, korábbi Goldman Sachs fedezeti alapkezelő Nagy-Britannia első színes bőrű vezetője és az első hindu, aki miniszterelnök lett, azt hangsúlyozta, hogy ő az az ember, aki stabilizálta ezt viharba került hajót. Ám kritikusai szerint szinte nincs politikai ítélőképessége és nem tudott kapcsolatot kialakítani az egyszerű választókkal.

A párt ígéretei: erősebb gazdaság és évi mintegy 17 milliárd font adócsökkentés. A közegészségügyi kiadások infláció feletti emelése, és a védelmi kiadások növelése a GDP 2,5 százalékára 2030-ra. A párt emellett a bevándorlók számát is korlátozná: hosszabb ideje fogadkozik hogy az országba illegálisan beözönlőket, illetve a menedékkérők egy részét Ruandába szállítja.

Munkáspárt

Vezetője: Keir Starmer
Jelenlegi parlamenti mandátum: 202

A 61 éves jogász, Anglia és Wales korábbi főügyésze keményen dolgozott azon, hogy pártját eltávolítsa a korábbi vezető, Jeremy Corbyn nyíltan szocialista politikájától. Bár a kritikusok szerint afféle tulajdonságok nélküli ember, a Munkáspárt népszerűsége vezetése alatt megugrott.

A Munkáspárt a jólét megteremtését ígéri: ennek érdekében történne a beruházások ösztönzése, és Nagy-Britannia infrastruktúrája például a vasút feljavítása egy tízéves stratégia keretében. Állami tulajdonú, tiszta energiával foglalkozó vállalatot állítanának fel az energiabiztonság növelése érdekében, amelyet az olaj- és gázipari óriáscégekre kivetett különadóból fizetnének. Csökkentenék a rekordmagas várakozási időt a közegészségügyben.

Liberális Demokraták

Vezetője: Ed Davey
Jelenlegi parlamenti mandátum: 202

Az 58 éves Davey-t 1997-ben választották be először a parlamentbe. Az egykori közgazdászkutató 2012 és 2015 között a kormány energiaügyi és éghajlatváltozási minisztere volt a konzervatívok és a liberális demokraták koalíciója alatt. Davey 2019-ben lett a balközép párt vezetője. Egészen a mostani választásokig nem volt ismert név. Többször került a címlapokra vicces mutatványaival – többek között kötélugrással, hogy a választókat bizalmatlanságuk megugrására buzdítsa.

A Liberális Demokraták Nagy-Britannia túlterhelt egészségügyi és szociális ellátórendszerének javítását ígérik, beleértve az ingyenes otthoni ápolás bevezetését. Leszállítanák 16 évre a választójogi korhatárt és újra csatlakoznának az EU-hoz.

Reform UK

Vezetője: Nigel Farage
Jelenlegi parlamenti mandátum: 0

A konzervatív fenegyerek, Farage komoly fejfájást okoz a konzervatívoknak, amióta bejelentette, hogy indul a választásokon. A 60 éves, eredeti stílusú politikus egyre komolyabb támogatottságot szerez migránsellenes retorikájával és euroszkeptikus álláspontjával. A YouGov által a The Times című napilap számára készített felmérés szerint a Reform UK 19 százalékra jött fel a korábbi 17 százalékról, a Konzervatív Párt pedig változatlanul 18 százalékon állt.

A Brexit korábbi fő támogatójaként Farage a bevándorlás csökkentésére és a brit értékekre való összpontosításra tett ígéreteivel sok kiábrándult konzervatív szavazót megragad. Farage korábban hétszer indult a parlamenti választásokon, de soha nem nyert.

A Reform UK minden nem alapvető fontosságú bevándorlás befagyasztását tűzte ki céljaként. A nemzetközi programokban részt vevő diákok sem hozhatnák magukkal eltartottjaikat. Farage kilépne az emberi jogok európai egyezményéből, hogy a menedékkérőket a „jogvédő” bíróságok beavatkozása nélkül lehessen kitoloncolni. A korábbi Brexit-ellenes politikus eltörölné az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló „nettó zéró” célokat az energiaszámlák csökkentése érdekében.

Skót Nemzeti Párt

Vezetője: John Swinney
Jelenlegi parlamenti mandátum: 48

A szintén 60 éves Swinney májusban lett az SNP harmadik vezetője. A párt komoly válságát okozta, hogy a hosszú ideig hivatalban lévő skót miniszterelnök, Nicola Sturgeon tavaly hirtelen lemondott egy kampányfinanszírozási vizsgálat során, amely végül büntetőjogi vádakhoz vezetett a férje ellen. Swinney 15 évesen lépett be a skót párt soraiba, és korábban, 2000 és 2004 között pedig már vezette is a pártot.

Swinney korábban elmondta: ha pártja megszerzi a mandátumok többségét Skóciában, megpróbál tárgyalásokat kezdeni a skót függetlenségről a brit kormánnyal. A Liberális Demokratákhoz hasonlóan újra csatlakozna az EU-hoz és az európai egységes piachoz. Megszüntetné az Egyesült Királyság skóciai nukleáris elrettentő erejét és azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben.

Zöld Párt

Vezetője: Carla Denyer és Adrian Ramsay
Jelenlegi parlamenti mandátum: 1

A gépészmérnök Denyer a szélenergia területén dolgozott, mielőtt 2011-ben csatlakozott a zöldekhez. A 38 éves nő kilenc évig volt a délnyugat-angliai Bristol városának helyi politikusa. 2021-ben választották meg a zöldek társelnökévé Ramsayvel együtt, aki szintén önkormányzati politikus, és aki környezetvédelmi jótékonysági szervezetekben szerzett tapasztalatot.

A párt az atomenergia fokozatos kivezetését ígéri, és azt, hogy 2040-re az Egyesült Királyság „nettó zéró” kibocsátásra álljon át. A zöldek évi 24 milliárd fontot ígértek az otthonok szigetelésére és évi 40 milliárd fontot a zöldgazdaságba történő beruházásra, amelyet a szélsőséges baloldali-populista retorikát használó párt a szén-dioxid-adóból, a nagyon gazdagok új vagyonadójából és a magasabb jövedelműek millióinak jövedelemadó-emeléséből fizetne ki.

MI Steve

Mesterséges intelligencia, képviselője: Steve Endacott
Jelenlegi parlamenti mandátum: 0

A sussexi üzletember, Steve Endacott nyilatkozataiban elmondta: MI Steve Brighton és Hove város Brighton Pavilion körzetének választópolgárait képviseli majd.

A Neural Voice nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó cég tulajdonosa, Endacott hozzátette: „Én vagyok az igazi politikus, aki bemegy a parlamentbe, de a másodpilótám irányít.” Az üzletember több ezer „validátort” keres. Ők képviselnék az átlagembert. Arra kérnék őket, hogy hetente egyszer pontozzák a követett irányvonalat. „Ha egy irányelv több mint 50 százalékot kap, azt elfogadják a párt hivatalos politikájának!” – fogalmazta meg a különös vállalkozás krédóját Endacott.

 


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek