Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.07.02.

Ezért lehet fontos egész Európának a magyar elnökség

Hazánk már második alkalommal tölti be a fontos posztot.

Hétfőn kezdte meg féléves EU-elnökségét Magyarország. Hazánk második alkalommal tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét, ám ezúttal az orosz–ukrán háború, a közel-keleti helyzet, az infláció és a súlyosbodó migrációs nyomás viszonyai közepette. Az előttünk álló féléves ciklus legfontosabb prioritásairól kérdezte a Magyar Nemzet Kiszelly Zoltánt, a Századvég politikai elemzési igazgatóját.

Magyarország július 1-től veszi át az év végéig az unió soros elnöki posztját, ezzel pedig komoly szerepet tölt majd be az Európai Unió kihívásainak kezelésében. A magyar soros elnökség jelmondata így hangzik: „Tegyük újra naggyá Európát!”

Kiszelly Zoltán szerint

Magyarország legfontosabb prioritása az egyesülés versenyképessége lesz.

Hazánk a Brüsszelben kialakult ideologikus politikát megváltoztatni nem tudja, ugyanakkor alternatívát kínálhat a brüsszeli önsanyargató, globalista és háborúpárti állásponttal szemben – tette hozzá. A szakértő hangsúlyozta, hogy a tervutasításos rendszerrel zajló zöldátállás megbénítja a mezőgazdaságot, az energia előállítást, a közlekedést, az ipart, és még sok mást. „Láthattuk, hova vezetett, hogy Németországban lekapcsolták az atomerőműveket, megfelelő alternatíva nélkül” – hozta fel példaként.

Make Europe great again!

Az uniós soros elnökség lehetőséget biztosít arra, hogy minden tagállam bemutassa a saját térségét és az arra jellemző problémákat. Kiszelly elmondta, bár Magyarország elnököl majd, a régió országaival – a visegrádi országokkal – közösen kerül majd „rivaldafénybe”.  Ahogy például az írek soros elnöksége idején az ő problémáikkal ismerkedett meg jobban az uniós vezetés, most ugyanezen logika mentén a mi térségünk bemutatására kerül sor – magyarázta a szakértő.

Másik fontos kérdései lehetnek az elnökségnek az orosz–ukrán konfliktust követően meghozott szankciók, illetve a konnektivitás, azaz Kínáról nem szabad leválni – folytatta az elemzési igazgató. Mint mondta, Kínával kereskedni kell, kölcsönösen előnyösen, és az általuk gyártott elektromos autókat nem tiltani kellene, hanem megegyezni velük. Hangsúlyozta,

olyan megállapodásokra van szükség a kínaiakkal, mint például amilyet Magyarország kötött a BYD-vel, amely az autóit így hazánkban fogja gyártani.

Mint mondta, a konnektivitás is a versenyképességet erősíti, ha kitiltják a kínai termékeket és az orosz energiát, az EU nem lesz versenyképes.

Várhatóan egy kiemelt prioritása lesz a magyar elnökségnek a Nyugat-Balkán helyzete is. Mint mondta,

Ukrajna és Moldova „turbó sebességgel tárgyal” az uniós csatlakozásról, miközben a nyugat-balkáni országok húsz éve várnak felvételükre. Őket is fel kell tenni a térképre

– hangsúlyozta. Nemcsak Magyarországnak, hanem a térségnek is fontos a schengeni övezet bővítése Romániával és Bulgáriával, hogy a migrációs útvonalakat távolabbra toljuk – hangsúlyozta.

Szó esett arról is, hogy Orbán Viktor látogatást tett a legnagyobb EU-tagállamok vezetőinél – Olaf Scholz, Giorgia Meloni, Emmanuel Macron – a múlt héten. A szakértő kifejtette, hogy

az elnökség akkor tud megfelelően működni, ha a nagy tagországok támogatják Magyarország programját, így annak pontjai mentén kell szövetségest keresni.

Elmondta, Franciaországgal az atomenergia kérdésében vagyunk egy platformon, Németország nemrég puhított az orosz energiahordozókat érintő szankciókon, amely egyezési pont lehet, továbbá Olaszországgal a migráció kérdésében értünk egyet. Bár utóbbiban a másik két tagállam is kezdi látni a problémákat – mondta a Századvég szakértője, aki szerint ezek a témák túlnyúlnak az elnökségen, hiszen a háború és a migráció is egy elhúzódó problémának tűnik. Kiszelly ugyanakkor úgy fogalmazott, nem csak arról van szó, hogy mi keresünk szövetségeseket, a tagországok is megnézik ezeken a találkozókon, hol tudnak Magyarországgal együttműködni majd.

Ha elnökségünk sikeres lesz, az olyan politikai tőkét jelent számunkra, ami bővítheti Magyarország politikai mozgásterét – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.

Bóka János szavai szerint a legfontosabb, hogy egy sikeres magyar elnökség egész Európa sikere lesz.

„Célunk, hogy az európai uniós intézményi átmenet zökkenőmentesen menjen végbe” – fogalmazott, hozzátéve: az átmeneti időszakban a Tanács és a Tanácsot irányító soros elnökség képviseli a folytonosságot és a stabilitást.

Közölte azt is, hogy új, európai versenyképességi paktumon dolgoznak, valamint átfogó, stratégiai, partnerségi megállapodásokat kötnek a Közel-Keleten és Észak Afrikában, hogy megállítsák az illegális migrációt.

Előrelépést terveznek továbbá az Európai Unió és Törökország kapcsolataiban, valamint előmozdítják Bulgária és Románia teljes körű schengeni csatlakozását – ismertette a miniszter, aki elmondta azt is, hogy tervben van egy EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó is.

A következő uniós ciklus stratégiai menetrendjének kialakításakor figyelembe kell venni a választói akaratot, amelyet a legutóbbi uniós választások eredményei egyértelműen kifejeztek – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter korábban Luxemburgban.

Bóka János az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján kifejtette: az Európai Bizottság az elmúlt öt évben a zöld átmenetet alapvetően nem az európai iparral és a gazdasági szereplőkkel, valamint a polgárokkal együttműködésben akarta keresztülvinni, hanem az ő ellenükben.

Ugyanez a helyzet a közös mezőgazdasági politikával, a zöld átmenet szempontjából az Európai Unió a probléma és nem a megoldás része. Az európai gazdatüntetések és általában véve a mezőgazdaságból élők és a mezőgazdasági szektor megnyilatkozásai azt jelzik, hogy e tekintetben is változásra van szükség – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a migrációs politika egy másik terület, amellyel kapcsolatban az Európai Uniónak át kell gondolnia azt, hogy a lezáruló intézményi ciklusban elfogadott migrációs paktum valóban kezeli-e a migrációs válság kihívásait.

„Magyarország szerint nem ez a helyzet, és a magyar kormány úgy véli, hogy a külső határok hatékonyabb védelmére és stratégiai partnerségi megállapodásokra lenne szükség a partnerországokkal, származási és tranzitországokkal. Amennyiben ezeket az elemeket látjuk visszaköszönni a stratégiai menetrendben, akkor elmondhatjuk, hogy az reagál az európai parlamenti választások eredményére. Ha nem ez a helyzet, akkor az európai intézmények, az európai választók akaratának a figyelmen kívül hagyásával ugyanazt a politikai vonalat kívánják folytatni, amelyet az elmúlt öt évben vittek” – hívta fel a figyelmet.

Bóka János elmondta továbbá, hogy Magyarország – annak ellenére, hogy egy nehéz kihívásokkal terhelt időszakban fogja ellátni az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját – felkészült az elnökségre,

és átfogó konzultációk alapján sikerült egy olyan elnökségi programot kialakítani, amely alkalmas lesz arra, hogy az Európai Unió jövőjét meghatározó kérdésekben politikai párbeszéd alakuljon ki a tagállamok és intézmények között.

Mint beszámolt róla, a múlt keddi tanácsülés napirendjén szerepelt annak a javaslatnak a megvitatása, amely lehetővé tenné azt, hogy az Európai Unió tagállamaiban a külföldi államok által végzett befolyásolási tevékenység átláthatóbb keretek között folyjon.

Mint mondta, Magyarország számára ez a kérdés azért fontos, mert „közvetlen belpolitikai tapasztalat van otthon arról, hogy milyen veszélyt jelent egy tagállam belpolitikai folyamatainak a befolyásolása külső szereplők által, illetve, hogy ez a befolyásolási folyamat milyen áttételeken keresztül, milyen módon rejtve valósulhat meg.”

„Mindannyiunknak az az érdeke, hogy a választópolgárok valamennyi releváns információ birtokában felelősségteljesen hozhassák meg politikai döntéseiket, és ennek érdekében létfontosságú az, hogy ez a befolyásgyakorlás, illetve a befolyásszerzés átlátható módon történjen” – húzta alá.

A tanácsülésen ugyancsak sor került Magyarország újabb meghallgatására a 7. cikk szerinti eljárás keretében. Bóka szerint a meghallgatásra az európai parlamenti választási kampányt követően kerül sor, amelyben „az eljárás kiemelt szerepet kapott.”

„Az a fajta politikai nyomásgyakorlás, amely a hetes cikkes eljárásban, illetve a hetes cikkes eljáráshoz kapcsolódóan történik, gyakorlatilag tavaly december óta zajlik, és a hetes cikkes eljárás folytatását, illetve egy új szakaszba léptetését intézményi és tagállami vezetők, illetve az Európai Parlament és annak képviselői gyakran hozzák összefüggésbe azzal, hogy Magyarország egyes politikai, illetve jogalkotási kérdésekben milyen álláspontot foglal el. Nekem az a reményem, hogy ez a fajta durva politikai kommunikáció az európai parlamenti választás végeztével enyhülni fog” – mondta a miniszter.

Hozzátette, arra nincs sok remény ugyanakkor, hogy az eljárás politikai jellege változna a jövőben.

Mint mondta, a meghallgatás során lehetősége nyílt, hogy téves információkat korrigáljon például a Szuverenitásvédelmi Hivatal, a gyermekvédelmi törvény, illetve bizonyos magyar jogalkotás tartalma és az intézményrendszer működése szempontjából.

Bízom benne, hogy az új információk árnyalják azt a pontatlan és kiegyensúlyozatlan képet, amelyet egyes tagállamokban és intézményekben a nyugat-európai sajtójelentések és beszámolók alapján Magyarországról alakítottak ki” – jelentette ki.

Ukrajna tekintetében hangsúlyozta: lehetséges, hogy született egy G7-államok közötti megállapodás az ország támogatására szánt további hitelről, illetve ennek európai uniós intézményrendszeren keresztüli biztosításáról, de a tagállamoknak ezzel a megállapodással kapcsolatban még számos további tisztázásra lesz szükségük.

A közel-keleti helyzettel kapcsolatban Bóka a tanácsülésen kiemelte: az Európai Tanácsnak egy kiegyensúlyozott szöveget kell elfogadnia, amely tekintettel van az összetett helyzetnek valamennyi dimenziójára, és megakadályozza a konfliktus további eszkalációját.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek