RETRO RÁDIÓ

Putyin komoly segítséget ígért Észak Koreának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 06. 18. 10:47

Kereskedelmi és biztonsági rendszereket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök június 18-19-én állami látogatást tesz Észak-Koreában, 19-20-án pedig Vietnamban – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

„Kim Dzsongün, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államügyekért felelős elnökének meghívására Vlagyimir Putyin elnök június 18-19-én baráti állami látogatást tesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban” – állt a közleményben.

Putyin legutóbb 2000-ben járt Észak-Koreában, Phenjanban a köztársaság akkori hivatalban lévő vezetőjével, Kim Dzsong Illel találkozott.

Kim Dzsongün tavaly szeptember 12. és 17. között látogatott Oroszországba. Felkereste Vosztocsnij űrközpontot, Komszomolszk-na-Amure várost, a tengermelléki Knevicsi repülőteret és Vlagyivosztokot. A KNDK vezetője ekkor hívta meg az orosz elnököt.

Ezt megelőzően Kim Dzsongün 2019 áprilisában járt Vlagyivosztokban. Ekkor volt az első személyes találkozója Putyinnal.

A Kreml sajtószolgálata közölte, hogy az orosz elnök Észak-Koreát követően Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának meghívására utazik a Vietnami Szocialista Köztársaságba. A főtitkáron kívül To Lam elnökkel, Pham Minh Chinh miniszterelnökkel és Tran Thanh Mannal, a Nemzetgyűlés elnökével folytat majd megbeszélést.

Vlagyimir Putyin orosz elnök olyan kereskedelmi és biztonsági rendszerek kiépítését ígérte Észak-Koreának, amelyeket nem ellenőriz a Nyugat, a politikus egyben rendíthetetlen támogatásáról biztosította Phenjant - derült ki a az észak-koreai médiában kedden nyilvánosságra hozott leveléből, a kelet-ázsiai országba tervezett látogatása előtt.

A Koreai Munkapárt párt központi lapjában, a Rodong Szinmunban megjelent dokumentumban az orosz elnök azt írta, hogy a két ország az elmúlt 70 évben jó kapcsolatokat és partnerséget alakított ki, amelyek az egyenlőségen, a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapulnak.

Olyan alternatív kereskedelmi és kölcsönös elszámolási mechanizmusokat fogunk kidolgozni, amelyeket nem a Nyugat ellenőriz, és közösen ellenállunk a törvénytelen egyoldalú korlátozásoknak” – írta Putyin. Hozzátette: ezzel egyidejűleg felépítjük – az egyenlő és oszthatatlan biztonság architektúráját Eurázsiában.

Az orosz államfő megköszönte Észak-Koreának, hogy támogatta az Oroszország által különlegesnek nevezett ukrajnai katonai műveletét, és támogatást ígért Phenjan azon erőfeszítéseihez, hogy megvédje érdekeit az amerikai nyomás, zsarolás és katonai fenyegetések ellenére.

A cikk egy nappal azután jelent meg, hogy a két ország bejelentette: Putyin 24 év után először látogat Észak-Koreába, kedden kezdődően két napra.

A látogatás során a két vezető négyszemközti megbeszéléseket folytat majd egymással, lesz egy gálakoncert, állami fogadás, továbbá dokumentumokat írnak alá és a felek nyilatkoznak a médiának – mondta az orosz elnök külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov a sajtónak a bejelentést követően.

Az Egyesült Államok hanoi nagykövetsége korábban bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnök vietnami látogatásának tervét, kiemelve, hogy a külföldi út „legitimálná az Oroszország által elkövetett súlyos, a nemzetközi jogba ütköző jogsértéseket”.

„Egyetlen országnak sem szabad teret adnia Putyinnak, hogy agressziós politikáját népszerűsítse, s ezáltal természetesnek tüntesse fel az atrocitásokat” – szögezte le a diplomáciai képviselet szóvivője, utalva Oroszország Ukrajna elleni, több mint két éve indított háborújára.

A vietnami külügyminisztérium egyelőre nem reagált a bírálatra.

Vietnami tisztviselők – egyelőre nem hivatalos – közlése szerint Putyin ezen a héten tesz kétnapos látogatást a délkelet-ázsiai országban, ahol To Lam államfővel is egyeztet majd, és a tervek szerint több kétoldalú szerződést kötnek a kereskedelem, a technológiai fejlesztések és az oktatás területén.

Vietnam nem küldött képviselőt a hét végén Svájcban tartott, az ukrajnai rendezésről szóló békekonferenciára, ellenben képviseltette magát a BRICS-országok külügyminisztereinek a múlt héten, az oroszországi Nyizsnyij-Novgorodban rendezett találkozóján.

Bár a látogatás hírére az Európai Unió még nem reagált, a szervezet a múlt héten bírálta Hanoit, amiért elhalasztott egy, az orosz szankciókról szóló egyeztetést az EU képviselőjével.

Dél-koreai várakozások szerint

Vlagyimir Putyin még a héten Észak-Koreába is ellátogat.

Moszkva és Phenjan mélyülő kapcsolatai miatt Szöul többször aggodalmát fejezte ki, Sin Von Sik dél-koreai védelmi miniszter mindazonáltal hétfőn azt mondta, nem valószínű, hogy Oroszország megosztaná haditechnológiájának legfejlettebb részeit Észak-Koreával.

A Bloomberg News hírügynökségnek adott interjújában a tárcavezető úgy vélte, Vlagyimir Putyin lőszert és ballisztikus rakétákat kér Phenjantól az ukrajnai háborúhoz, hozzátéve, hogy Szöul már legalább 10 ezer hajókonténernyi, Észak-Koreából Oroszországba érkező szállítmányt észlelt.

Elmondta továbbá, hogy Észak-Korea szerintük orosz technológia segítségével igyekszik fejleszteni kémműholdjait, például azt is, amelyet május végén lőtt fel, azonban röviddel a kilövés után darabjaira hullott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.