tóth gabi
A baloldal sportja a jobboldal szörnyeteggé kikiáltása.
Amikor a baloldal diktátornak nevezi az Olaszországban demokratikusan megválasztott kormányfőt, akkor a politikai gyűlölet fegyverét adja a szélsőségesek kezébe – jelentette ki Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt szombati római kampányzáróján, egy héttel az európai parlamenti (EP-) választások előtt.
Ezzel Nicolas Schmit luxemburgi politikusnak, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért és a társadalmi jogok érvényesüléséért felelős tagjának üzent, aki a Szocialisták és Demokraták (PES) európai pártcsalád csúcsjelöltje az európai bizottsági elnöki posztra az EP-választáson.
Giorgia Meloni a baloldal sportjának nevezte a jobboldal szörnyeteggé kikiáltását, ami korlátozza a jogokat és felfüggeszti a szabadságot.
Nicolas Schmit szavait idézve, miszerint az európai konzervatívokat nem tartja demokratáknak, azt kérdezte, ha az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnökeként és az olaszok többsége által megválasztott miniszterelnökként „nem vagyok demokratikus vezető, akkor mi vagyok: diktátor?”. „És ha diktátor vagyok, akkor mi legyen, fegyveres harccal fognak leváltani?”
Az olasz kormányfő kijelentette: Olaszországban a jobbközép megnyerte a bajnokságot, amikor 2022-ben kormányra került, „most állítsuk feljebb a lécet, és a nyerjük meg a Bajnokok Ligáját Európában”.
A „Giorgiával Olaszország megváltoztatja Európát” jelszavú kampány záróeseményét a központi Popolo téren rendezték, ahol a szervezők szerint 30 ezren voltak. Giorgia Meloni hangsúlyozta: ugyanazt akarják teljesíteni Brüsszelben, amit Olaszországban tettek, vagyis jobbközép többséggel ellenzékbe szorítani a „vörös, zöld, sárga” erőket, amelyek oly sok kárt okoztak.
Az EP-választást történelmi fordulópontnak nevezte, népszavazásnak „a nihilista, ideologizált és egyáltalán nem demokrata baloldal”, valamint a büszke, bátor és gyökereit védő jobboldal között.
Hozzátette, nem akar olyan Európát, ahol az országokat kormányaik politikai színezete szerint minősítik.
Carlo Fidanza, az Olasz Testvérek EP-képviselője kijelentette: „az antifasizmus nevében egyesek körbemennek Európában embereket ütlegelni”.
Giorgia Meloni a programpontokat felsorolva gender helyett családot, iszlamizáció helyett keresztény identitást szorgalmazott. Hangoztatta, hogy nem a jobboldali kormány szigorításai, hanem a baloldalnak az embercsempészekkel való „összekacsintása” okozza a halottakat a földközi-tengeri migrációs útvonalon.
Az FdI kampányzárójával egy időben kormányellenes tüntetők összecsaptak a rendőrséggel.
Kampányzárót tartott Milánóban a baloldali Demokrata Párt (PD) is. Főtitkára, Elly Schlein azt mondta: „mi büszkék vagyunk antifasiszta identitásunkra”.
„Mi fogjuk megmondani a nacionalistáknak azt, amihez Meloninak nincsen bátorsága. Elmegyünk szövetségeseihez, például Orbánhoz, és elmondjuk, hogy nem akarhat előnyöket az EU-tól, ha nem osztja meg az azokkal járó felelősséget” – hangoztatta.
Állampolgárságot szorgalmazott a bevándorlóknak, és azt követelte, senki ne mondja meg a másiknak, kit szeressen, valamint minden házasság és családtípus egyenértékű legyen.
Milánóban tartott beszédet a Ligát vezető Matteo Salvini is, aki egységes jobbközépet szorgalmazott az Európai Parlamentben.
Kijelentette, hogy a Liga nem szavaz Ursula von der Leyenre. Ami az esetleges szövetségeseket illeti, úgy vélte, „Emmanuel Macron bombái és Marine Le Pen békéje között kötelességünk Le Pent választani”.
Új európai parlamenti többség megteremtését tűzte ki célul a június választások alkalmával Giorgia Meloni olasz kormányfő az olasz közszolgálati televíziónak adott interjúban vasárnap.
„Köztudott, hogy első számú célom Európában, hogy egy másfajta többséget próbáljak meg felépíteni ahelyett, amely az utóbbi években vezette Európát” – jelentette ki Meloni. Az olasz kormányfő azt mondta, az európai állampolgárok döntenek arról, ki alkotja majd a többséget a júniusi választások után.
„Én nem vagyok hajlandó többséget alkotni a baloldallal, a többit majd meglátjuk” – hangoztatta a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy céljának egy jobbközép többség kialakítását tartja, mellyel Európában is ellenzékbe küldhető a baloldal. Arra utalt, hogy Olaszországban 2022 szeptemberében a jobboldali szövetség tudta ellenzékbe szorítani az éveken át kormányzó baloldali pártokat.
Meloni, aki a legnagyobb olasz párt, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és egyben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke, a RAI olasz köztévé In mezz’ora című politikai műsorában beszélt.
és ahogyan Olaszországban is nagy mértékben bebizonyosodott, a szivárvány színű többség a végén kizárólag gyenge kompromisszumokat képes kötni, és nem vagyunk olyan történelmi pillanatban, amikor megengedhetjük magunknak, hogy Európa gyenge legyen” – jelentette ki Meloni.
Hozzátette: olyan Európára van szükség, amelynek víziója van, amely a jelentős kérdésekre összpontosít, amely képes megmondani, hogyan védjük meg állampolgárainkat, miként védjük meg vállalkozásainkat, határainkat, miként juthatunk szerephez a világ nagy válságaiban.
„Attól, hogy a jobbközép egy darabját és a balközép egy darabját összeillesztjük, nem jutunk megoldásokhoz” – utalt Meloni az eddigi európai parlamenti többség összetételére.
Megjegyezte, hogy a baloldal a zöld átmenet politikája nevében az európai polgárok „szabadsága ellen intézett támadást olyan szigorításokkal és előírásokkal, amelyeknek semmi közük ahhoz, amivel az Európai Uniónak kell foglalkoznia.”
Meloni úgy vélte, nem számtalan „apró-cseprő” üggyel hanem kevesebb, de jelentős kérdésekkel kell foglalkozni, ahogyan azt az Európai Unió alapítói szerinte elképzelték. Meloni szerint az unió eredeti céljait valójában azok testesítik meg, akiket ma Európa ellenesnek kiáltanak ki.
A szabályok nélküli globális kereskedelemmel azonban a gazdaság vertikálisan gyarapodott, az autoriter kormányok megerősödtek, és mi demokráciák gyengévé váltunk az értékláncban” – jelentette ki Giorgia Meloni.
Kijelentette, a baloldal csak akkor ismeri el a demokráciát, amikor ő van kormányon. Giorgia Meloni úgy vélte, hogy a leköszönő Európai Bizottság „sok hibát követett el”.
Ursula von der Leyennel kapcsolatban azt mondta, hogy „alkalmanként pragmatikusabb volt mint az általa vezetett bizottság”. Természetesnek nevezte, hogy a bizottság mindenkori elnökével intézményes kapcsolatban áll, amiként ezt von der Leyennel is tette. Olaszországban június 8-án és 9-én tartják az európai parlamenti választásokat.
Együtt győzünk Európában, nem halaszthatjuk el a mostani lehetőséget – hangoztatta Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője a Corriere della Sera című olasz napilapban politikai egységet szorgalmazva az olasz jobboldalt vezető Giorgia Melonival vasárnap.
Marine Le Pen úgy vélte, hogy az Olasz Testvérekkel (FdI) fenntartott egység segítségével a jobboldali erők a második legnagyobb frakciócsoporttá válhatnak az Európai Parlamentben a júniusi választásokat követően.
Kifejtette, hogy Melonival egyetértenek az Európát érintő leglényegesebb kérdésekben, a többi között abban, hogy vissza kell szereznünk az országaink feletti ellenőrzést.
„Itt az ideje az egységnek. Nagyon hasznos lenne, a mostanihoz hasonló lehetőséget nem szabad elszalasztanunk” – mondta Marine Le Pen a Corriere della Serának.
A jobboldali politikus szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság távozó elnöke „tudja, hogy lejárt az ideje, és szavazatokat igyekszik vásárolni.
Marine Le Pen szerint az RN EP-képviselői soha nem fognak Ursula von der Leyenre szavazni, aki pusztító politikát folytatott az európai népek számára. „Elérkezett az ideje, hogy végleg pontot tegyünk mérgező mandátumára” – fogalmazott a francia politikus.
Meloni az FdI elnöke, s egyben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai pártcsalád vezetője is.
Meloni pénteken úgy nyilatkozott, hogy az ECR bizonyos témákban, ahogyan eddig is történt, továbbra is együtt kíván működni az Identitás és Demokrácia (ID) európai frakciójával, amelynek a Nemzeti Tömörülés és a Matteo Salvini vezette Liga olasz kormánypárt is a tagja.
Meloni hangsúlyozta, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia nem terveznek fúziót.